Kolozsváros olyan város...

19. | Mezei UNO

Áronnal lementünk a szobánkba, hogy pihenjünk egy kicsit. Én úgy gondoltam, a többiek biztosan nem lesznek bent az előző napból kiindulva, ezért is lepett meg, hogy az asztalnál ülve, kártyázva találtam rájuk.

- Hát ti meg? - érdeklődtem kedvesen.

Stephanie csak felmutatta a kezében levő lapok hátulját, hogy én is lássam a rajta szereplő UNO feliratot. Oké, tehát biztosan lesz itt valami veszekedés vagy már volt. Esélytelen, hogy egy UNO parti veszekedés nélkül, esetleg még egy kis félreértés nélkül is játszódjon le.

- A kövibe én is beszállok. - feleltem végül egy kis mérlegelés után.

Nem is figyeltek rám, hanem csak bólintottak és tovább folytatták a játékot. Addig én pedig levettem a lapszoknyámat és gondosan félre tettem, hogy vissza tudjam majd venni később, a többi délutáni próbánkra Áronnal.

Átfontam a hajamat és azon tanakodtam, hogy vajon mit szólhattak a szlovákok, amikor megtudták, a mi oktatóinkat fogják megkapni. Biztos voltam benne, hogy ez nem a véletlen műve. Ezer százalék, hogy a szervezők direkt így intézték a tegnapi után. Élise - t egyébként nem láttam sehol, bizonyára próbán voltak vagy még ebédeltek, ami mondjuk necces lett volna tekintve, hogy lassan már zárt az ebédlő.

Egyedül csak Stephanie, Franz, Flann és Donncha ültek az asztal körül és éppen a német fiút szívatták, hogy ne tudjon rakni, mert már csak egyetlen lapja lett volna és kimegy a játékból.

- Ki mit táncol? - dobtam fel egy témát, mivel elég bénának éreztem magamat ott egyedül Élise ágyán ülve - nem volt kedvem létrázni - , miközben ők meg éppen szívták egymás vérét.

- Györgyfalvit, a hollandok oktatói tanítottak minket, egész kedvesek voltak. - válaszolt gyorsan Steph, és már rakta is le a következő lapját. - UNO.

Gondolom mondanom sem kell, hogy ezután persze kapott pár csúnya nézést a többi játékostársától, amiért neki is már csak egyetlen lapja volt. Utána Flann következett, aki pedig egy kimarad kártyát rakott, hogy Franz ismét ne tudjon kimenni.

- Mi szatmárizni fogunk, Ciprus jóvoltából. - osztotta meg Donncha is, hogy milyen produkciót láthatunk majd tőlük.

- Te jó ég, hogy én mennyit szenvedtem anno, mire megtanultam szatmárizni! - szörnyedt el egy pillanatra Stephanie arca, amit jól láttam, mivel velem szemben ült.

Ezzel egyidőben pedig le is tudta rakni az utolsó lapját, ami egy húzz fel négyes volt, így megnyerte a játékot.

- És kérnék egy... Franz, neked mi az utolsó lapod? - kérdezte a fiútól, mire az óvatosan felé fordította a lapját, hogy senki ne tudjon rálátást nyerni. - Oké, akkor mindegy, csak ne piros legyen!

- Na szép! - tátotta el a száját döbbenten. - Aztán vigyázz, nehogy a végén ne segítsek, ha valamit elfelejtenél!

- Piros hetese van. - húzta nagy mosolyra a száját és figyelmen kívül hagyta az előbb elhangzottakat.

Csak nevetve megráztam a fejemet és arrébb csúsztam, hogy mellém tudjon feküdni. Mindketten a falnak dőlve, kinyújtott lábbal figyeltük tovább a történéseket.

- Hát itt meg mi folyik? - jelent meg Áron barna hajkoronája az ajtóban.

- Itt semmi, csak UNO - zunk éppen, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy Franz nyerésellenes taktikát folytatunk. - magyarázta el Donncha röviden a helyzetet.

- Beszállok. - jött be kedvet kapva és az általunk elfoglalt ágyon helyet kérve a jobb oldalamra feküdt, hogy velünk együtt tudja nézni a játék menetét.