Nem vagyok meleg (BEFEJEZETT)

Untitled Part 4

Immár dühöngve, az ajtót magam után becsapva értem fel a szobába csomagjaimmal, mikor láttam, hogy az egyik díványon ott hevernek Shon cuccai. Ő viszont sehol. Poggyászomat hátra hagyva fordultam a fürdő fele, de ott sem találtam. Most mit csináljak? Keressem meg? Hergeltem magam egyre jobban. Mint egy óvódás gyereket, aki nem akar hazamenni kergessem végig a faluban, hogy márpedig takarodó van? Vagy fogjam meg a kezét, hogy mellettem maradjon, mert igen is tanulni kell. Hát nem, ezt nem fogom kibírni!

Ugyan az erkély melletti ágy még szabad volt, hiszen ő azt hagyta meg részemre, mégsem tetszett. Túl napos, túl fényes, túl van mindenen! Nyafogtam magamban.

Bár rájöttem, hogy ez csak a frusztrált dühöm miatt van. Mégis átdobáltam a másik nyughelyre a ruháit, és a táskáját. Magaménak érezve a heverőt, amit ő akart. Majd mikor megláttam az én éjjeliszekrényemen az ő laptopját, átraktam az ágya melletti éjjeliszekrényre. Azt nem dobhattam, hiszen túl értékes ahhoz, hogy összetörjem.

Ezzel egy időben észrevettem a szekrényen egy papírt is egy üzenettel:

„Gyere le a borászat teraszára, ott várlak! „

Bár még mindig fel tudtam volna robbanni a dühtől, egy kicsit meg is nyugodtam.

Szóval vár? Kérdeztem magamban, majd mosolyogva pakoltam ki a táskákból a szekrénybe lassan, szép lassan. A nap már lemenőben volt, mikor végeztem. Elmentem zuhanyozni, csakhogy rájöttem, hogy a kád adta lehetőségeket is ki kellene használni, így átadtam magamat az élvezetnek. Midőn a víz szinte kihűlt, ráérősen kikászálódtam, fogat mostam és egy elég jó szettet magamra öltöttem hosszas válogatás után.

A fekete nadrág ott feszült ahol kellett, és a trikó is kiemelte vonalaimat. Izomzatomat már régóta növeltem, ám genetikailag sajnos lehetetlen, hogy valami izompacsirta legyek, és a keskeny derekammal sem sokat tudtam kezdeni. Bár többek szerint formás, és szexi, ahogy lejjebb csatakozik gömbölyű fenekemmel. Min gondolkodom? Túl sokat járok olyan bárokba ahol az öregek így próbálnak meg felszedni. Változtatnom kéne az életvitelemen. Újra végig vizslattam a szobán, és észrevettem, hogy egészen sok elegáns ruhát hoztam magammal, azokat mégsem vehettem fel egy ilyen helyre.

A gardróbon lévő tükör előtt nézegettem egész alakos mivoltomat, és egy keserű gondolattal méregettem az ágyamon heverő inget. Nem vehetem fel, itt túlságosan kilógnék az emberek közül, egyébként se lenne jó leönteni borral. De mégis arra vágytam, mert mindig magabiztosabb lettem tőle. Nagyon szeretem az ingeket.

Úgy éreztem itt az idő, elindultam a találkára. Mindenhol égtek a lámpák, a nap már eltűnt a horizonton mire kiértem. A szellő csendesen átlibbent a teraszon, és a kapunál álló gyümölcsfán. A meleg levegő megremegtette az ágakat. Olyan nyugodt volt minden. A hatalmas teleknek köszönhetően nem ért el idáig az utcabál zaja. Egy lelket sem láttam magam előtt, bár az út másik oldalán a verandán annál több egyén körvonalazódott. Végig mértem a teraszt tekintettemmel, hihetetlen, de tele volt emberekkel, családokkal. Volt, aki evett is, de a legtöbben ivásra adták a fejüket. A borászat úszott a fényáradatban. Néha kiáltások, nébe-hóba kacaj szakította meg a bárból kiszűrődő halk zenét. Szemeim megállapodtak egy a homályban végződő asztalnál. Egy emberült ott, s a fény nem ért el odáig, ám, éreztem, hogy az Shon. Lassan megindultam felé, át a poros úton, át a fénybe, majd újra a homályba.

Shon szemszöge

Már vagy a nyolcadik borospoharat ürítettem ki mire végre megjelent az asztalnál Seya.

- Mit csinálsz? – érdeklődött, ahogy velem szemben helyet foglalt a padon.

- Dolgozom – hajtottam le a fejem kicsit kábultan. Mire felnevetett.