Nem vagyok meleg (BEFEJEZETT)

Untitled Part 15

Seya szemszöge

Kipihentem magam, mérlegeltem amit kellett, végre hazatértem, itthon vagyok, és minden nyugis. Alex szívesen fogadott, vagy legalábbis elhagyta a száját egy olyan mondat, hogy „örülök, hogy nem lettél öngyilkos". De ezt a csöppet sem kedves megjegyzést betudtam annak, hogy mostanság túl sok időt tölt Arissal. Miatta hülyül meg az „öcsém". Bár én lennék az utolsó aki mások boldogságának útjába áll, kivéve ha az illetőt Shonnak hívják.

Nos, ha már arról az utolsó beszari alakról beszélünk, hallottam, hogy felcsapott rendezvényszervezőnek. Ennek hála kevesebb az esélye, hogy egy feladatra osszanak be minket, és több a lehetőség, hogy elkerüljem. Így elég lazák a napjaim, lassan talán elkezdhetnék újra ismerkedni, mert a „pihenőm" alatt nem jött össze. Próbálkoztam ugyan, de nem tesz jót a büszkeségemnek mikor lehunyom a szemem, hogy megcsókoljak valakit, és az ő arca ugrik be.

Fogytam is pár kilót, de ez nem rossz mert közben intenzíven edzek, szóval elkezdtem szálkásodni. A csajok bent megőrülnek értem, talán jobban mint valaha. Ez persze a borkampány sikerének, és a továbbképzésem eredményének is köszönhetem, hiszen ennél a vállalatnál futótűzként terjednek a hírek. A vizsgámat jelessel zártam. Egyszerű volt, hisz máskor is kutattam már a témában. És most újra itt állok az irodaház előtt, hogy leadjam Goronak a bizonyítványom, hogy beiktathassák.

Az irodaházban a felső négy emeletet bérli cégünk. 9. emeleten van az ügyfélszolgálat, a 10.-en a pénzügy és a Hr osztozkodik, a 11.-en kisebb irodák vannak a magamfajtáknak, bár abból jó sok, és 12.-en Goro irodája, az előadó és megbeszélő termek.

Az épület portáján a biztonsági őr fogad. Mindig csak intenek, hisz már régóta dolgozom itt, ismernek. Aztán a beléptető kapun át eljutok a lifthez, amit csak a belépőkártyával lehet üzemeltetni. Szép kis felhajtás, s mindez azért hogy dolgozni tudj.

Tehát ma is boldogan emeltem meg a kártyám, és a lift elindult a parkoló szintről. Nem voltak bent túl sokan, ám mikor megláttam Shont Goro mellett egyből lehervadt mosolyom. Tiszteletteljesen meghajolva üdvözöltem őket, majd hátat fordítva nekik az ajtó fele bámultam, hogy mikor érjük már el a megfelelő szintet. Viszont ahogy egyre feljebb értünk egyre nagyobb lett a tömeg. Ugyan volt mindig egy-egy ember aki kiszállt, de vagy hárman léptek egyből a helyébe, s én hátrébb szorultam a közelükbe. Hallottam ahogy a munkáról beszélgetnek, bár leginkább szívem őrült zakatolása dörömbölt vissza a fülembe. Pánikszerűen szabadulni akartam, annak ellenére, hogy a jobb oldalamon lévő szőke srác bátorítóan mosolygott rám többször is. Azt hiszem Yukinak hívják, de nem vagyok benne biztos, mert ugyan a 11.-en van az ő irodája is, mégis a másik felében, így sosem jártam arra, mindössze hallomásból ismerem.

A 8.-ra érve mikor újra elkezdett hömpölyögni a tömeg, és páran hátulról próbáltak kiszállni félrelökve a többieket, láttam, hogy Yuki keze védelmezően elindul felém, ám sajnálatomra nem ért el. Helyette hátam mögül két kar rántott magához szorosan, melyek azután sem engedtek el, hogy újra elindultunk. Nem néztem magam mögé, mert tudtam ki az. Ha nem is láttam volna a parfümjéről biztos megismerem. Szívem őrült lüktetése még gyorsabb tempót vett fel, és éreztem ahogy a fejem is egyre vörösebbé válik. Vagy az idegtől vagy a melegtől az most mindegy, ám emiatt nem mertem felnézni. Igazán elengedhetne már.

Nehezen kapkodtam levegő után, csaknem szédültem, s kezdődő rosszullétemből fülem mögül egy hang hozott vissza, melynek szelét tarkómon is éreztem. – Jól vagy? 

Persze, ha elengedne nem problémáznék, de így..Már hogy lennék? És bim jelzett a lift, megérkeztünk a 11.-re ahol még ki sem nyílt teljesen az ajtó, de én kiszakítva magam öleléséből, már a folyosón rohantam irodámba, s az ajtómat magam mögött becsapva csúsztam le a földre, mélyeket lélegezve. Ó, szent szar, mi volt ez? Hogy szedhetném magam össze, ha még az égiek is ellenem vannak?