Szent Benjamin Akadémia

6.rész

Amikor becsuktam magam mögött a szobám ajtaját és elterültem az ágyamon, a gondolataim önkéntelenül elszabadultak, amitől egyből görcsbe állt a hasam. Előbukkant bennem a félelem.

Biztos, hogy akarom én ezt?

Bár elég határozottnak mutattam magam az angyal előtt, mégiscsak egy hatalmas lényről volt szó, egy arkangyalról. A főangyalok egyikéről, aki ha a mennyben élt volna a szárnyaival, akár a szájalásom miatt már rég kárhozatra juttathatott volna. Ebbe belegondolni hátborzongató volt.

Így hát idegesen vártam az óránk elkezdődését. Eléggé unszimpatikus és bunkó volt ez a Raphael, így félő volt, hogy talán nem is fog normálisan segíteni nekem. Egyáltalán miért őt nevezték ki erre a feladatra? Más nem tudta volna ezt megcsinálni helyette? Mit tudott az angyal, amit mások nem?

Mikor Ruby visszatért a szobájába egyből Raphaelel kezdett.

-Huh, itt vagy.-lélegzett fel- Akkor nem átkozott el az angyalkánt. Vagy mégis?! - kezdett el gyanúsan méregetni, mire csak a szememet forgattam.

-Nem átkozott el, megnyugodhatsz.

-Hála! Most kaptalak, nem lett volna szép, ha már is kirúglak a szobából.-nyugodott meg, mire nemes egyszerűséggel megdobtam egy párnával. De persze Ruby vámpír reflexe kiváló volt, így egyből elkapta a párnát és nevetve dobta vissza nekem, ami viszont eltalált.-Na és hogy ment?

-Hát...úgymond sehogy. Nem tartott nekem órát, legalábbis még nem. Hatra a szobájába kell mennem.

-Ohhh!-húzta perverz mosolyra telt ajkait-Ennyire összemelegedtetek?

-Fogd be te hülye!-szóltam rá egyből- A találkozásunk minden volt csak érzéki nem. Konkrétan ignorált.

-Ez nem lep meg.

-Alig bírtam rávenni, hogy beszéljen velem, mire akkor is bunkó volt és leakart rázni.-panaszkodtam- De végül meggyőztem, hogy tanítson.

-Raphael nem valami könnyű eset.-ismerte el Ruby.

-Mit tudsz róla? Milyen képességei vannak egy angyalnak?

-Egy arkangyalnak? Nagyon sok lehet. Viszont úgy hallottam, hogy mivel Raphaelt megfosztották a szárnyaitól nagyon sok képességét elvesztette. Elvileg az összeset, bár ezt nem lehet biztosra tudni. Lehet, hogy állandóan manipulál minket a képességeit használva úgy, hogy észre se vesszük. Nem véletlenül nem megy senki a közelébe. Annyit tudok biztosra, hogy nem tud hazudni.

-Csak színtiszta igazat tud mondani?-lepődtem meg.

-Aha. Elég gázos lehet így élni. Csak gondolj bele, milyen lenne. Hisz mindig hazudozunk. Ha nem is csak rossz dolgokkal kapcsolatban, de a kegyes hazugság is hazugság. Szerintem pont ezért is tartjuk már eleve bunkónak Raphael viselkedését. Túl fájó a színtiszta igazság. De való igaz, hogy ő sem könnyíti meg a dolgot.

***

Útban Raphael szobája felé még mindig a Rubyval folytatott beszélgetésemen rágódtam, mikor szembe velem a folyosón a fiúk részlegén megláttam Trtistant. Egyik kezét menőn zsebre dugva tartotta, miközben olyan lazán lépdelt, hogy attól féltem menten szétesik. Egyszerűen csodálkoztam, hogy a fiú befért ebbe a szűk folyosóba a nagy egójával. Úgy járkált itt, mintha valami kiskirály lenne, a legrosszabb pedig, hogy pont felém tartott. Semmi kedvem nem volt beszélgetni vele, így a kapucnimat a fejemre húzva mentem tovább szigorúan a földet pásztázva.

-Hát te mit nézel annyira a padlón? Talán elhagytál valamit?-szólított meg gúnyos hangon, mikor mellém ért.
Sóhajtva konstatáltam hát, hogy ezt nem sikerült megúsznom. Tristan kiszúrt, így kénytelen voltam felnézni a fiúra, aki természetesen vigyorgó arccal meredt rám.