23.rész

312 7 0
                                    

Elkezdtem reggelit csinálni, és megteríteni. Amikor sikerült mindent megcsinálni, akkor bemegyek a szobába. A reggeli szettem ugyan az, mint a tegnapi. Amikor ezzel is meg voltam, befekszek Jack mellé, aki még mindig alszik. Elkezdek telefonozni, amikor elkezd mocorogni. Rá pillantok, ő fel rám. Lehajolok, és adok neki egy puszit.
- Mióta vagy fent? - kérdi álmos, de mély hangján, amit annyira szeretek.
- Fél vagy háromnegyed órája. Téged vártalak, hogy végre reggelizhessünk.
Lassan kimegyünk a konyhába, leülünk az asztalhoz enni.
- Már megint az én ruhám van rajtad, de még mindig jól áll. - mondja két falat közt.
- Köszi! - válaszolom. Arra gondoltunk, hogy reggeli után elmegyünk hozzánk, és megköszöntjük a család többi tagját is, így egy nappal előbb. Én mostmár felöltöztem normális ruhába, Jack is ugyanezt tette. Beülünk a kocsiba és elindulunk hozzám. Az úton most sokat beszélgettünk. Nagyrészt azt, hogy mit fogunk csinálni szilveszterkor. Én arra gondoltam, de ő nem tudja, hogy én 31.-én akarom elveszteni. Lehet, hogy ezen meg fog lepődni, de én tényleg vele szeretném. Készen állok, én úgy érzem. Megérkezve a szüleimhez (a testvérem a barátjánál volt) kiszállunk a kocsiból, és bemegyünk a házba. A szüleim a konyhába voltak, beszélgettek, ezálltal mi is csatlakoztunk. Mivel mi menni fogunk pár óra múlva vissza Jack-hez, nem koccintottunk a szüleimmel. Azt mondtuk, hogy majd szilveszter este felhívjuk őket, hogy megköszöntsük egymást. Még egy picit beszélgettünk, aztán Jack-kel elmentünk haza. Vagyis én azt hittem.
- Merre megyünk? - kérdem Jack-re nézve. Ő csak mosolyog, de nem mond semmit. Valamibe sántíkál, de nagyon! Ez nem vall rá. Egyszer csak megáll egy semmi közepén, nem messze volt egy nagyobb domb.
- Gyere! Erre megyünk! - mondja, és a kezét felém nyújtja. Én megfogom a kezét, ő pedig elkezd a domb felé húzni. Felérkezve a domb tetejére, egy kilátóval találom szembe magam. Olyan ismerős, de nem tudom, hogy honnan. Jack-re pillantok.
- Felmegyünk? - kérdem tőlem is váratlanul érő kérdést feltéve.
- Menjünk! Végül is, ezért jöttünk, nem? - kérdi mosolyogva, és elindul felfelé.
- Te hoztál ide! Te tudod, hogy miért jöttünk! - mondom követve őt. Nem volt sehol senki, így csak egymásra tudunk figyelni. Felérve a legtetejére felém fordul, átöleli a derekam. A fejét a homlokomra dönti.
- Lehet, hogy nem nagyon emlékszel, de két évvel ezelőtt ugyanitt voltunk, ketten. - kezd bele.
- Emlékszek rá. Akkor meg van, hogy miért volt annyira ismerős a hely, de nem nagyon pontosan tudom, hogy mi történt akkor.
Elváll tőlem, és neki dől a falnak.
- Csak ketten voltunk itt. A szüleid bíztak bennem, most is bíznak, mert akkor most nem lennénk itt. - rám néz féloldalasan. - Akkor vettek fel az egyetemre, és te voltál az első, akinek elmondtam. Te nagyon örültél, és egyből a nyakamba ugrottál. Nyár volt, rajtad meg már a tipikus sportmelltartó volt, meg egy haspólós ing. Gyönyörű voltál benne. - meséli mosolyogva. Jól áll neki a mosoly, majd folytatja. - Ahogy a nyakamba ugrottál az örömtől, én nem bírtam ki, hogy ne csókoljalak meg. Neked volt egy kis eszed, mert amire én válltam volna el, te vissza húztál, de úgysem menekültél meg. Lementünk, ahol most leparkoltam. Ott elkezdtünk zenére lassúzni. Nem bírtam már ki, hogy ne csókoljalak meg, mert már akkor elvarázsoltál. Aztán erőt vettem magamon, megragadtam a derekam, és magamhoz húztalak. A meglepetség az arcodon nagyon cuki volt, amin egyből elmosolyodtam. Lassan lehajoltam hozzád, és megcsókoltalak, és az nagyon jól esett. Azóta várok rád, de megérte.
- Nem tudom, hogy mit mondjak. Erre alig emlékszem. Arra emlékszem, hogy elmondtad az egyetemet, meg azt, hogy lementünk. Akkor a csókra miért nem?
- Azért, mert szépen bemagoltad, hogy nem történt semmi. És ez maradt meg. De ez már a múlt! - mondja mosolyogva, és elém áll. Még egy picit beszélgettünk, majd elindultunk haza, mert kezdett hideg lenni, és már esteledni.

A tesi tanárral [BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now