A kék ég árnyalata sötétedéskor (TXT fanfiction)

Ki lopta el a kulcsot?

- Srácok, ezt nem hiszem el! Milliomosok lettünk az éjszaka! - ordított a mobilja első kamerájába Yeonjun, amint megtalálta az iskolába érkezők között Huening Kait, hogy a nyakába kapaszkodva ugrálhasson örömében. - Híresek vagyunk, Hyuka! Ti meg csak nézzétek tovább a videóimat, ez még csak a kezdet volt!
- Mennyinél jár a megtekintés? - kérdezte a fiú legjobb barátja, miután kiszabadult a karjai szorításából.
- Lassan kétmillió - mondta vigyorogva Yeonjun, és kiposztolta az előbb felvett videót, hiába voltak a háttérben a hangos ünnepléstől megszeppent ábrázatú, idegen diákok.
- Nem semmi. Megérdemelted már - mosolygott rá őszintén Kai. Yeonjunnal mindketten rendszeresen töltöttek fel videókat a TikTokra, és a munkájuk most végre kifizetődött. Vagyis főleg csak Yeonjuné.
- Majd felveszünk egy videót, hogy kövessenek be téged is - találta ki a gondolatait a barátja. - De csak a teremben. A rajongóim nem hihetik azt, hogy itt állok és sorozatgyártom nekik a kontentet.

Miután elkészült a felvétel a padjuknál ülve, több osztálytársuk is odajött hozzájuk, hogy a felkapott videójukban használt trófeáról kérdezzenek. Az igazság az volt, hogy a két fiú nyitva találta az egyik üvegszekrényt a folyosón, és megtetszett nekik az egyik nagyobbacska serleg, használat után azonban szépen visszarakták azt oda, ahonnan elvették. Ezt hatszor egymás után elmondani meglehetősen fárasztó és unalmas volt, azonban mielőtt még az egyikük egy kis színt vihetett volna a történetbe, a terem ajtajában megjelent az igazgató, és egyenesen Yeonjun szemébe nézett.

- Choi Yeonjun, Huening Kai, magyarázatot várok - emelte fel a telefonja képernyőjén ismétlődő videót, amin a srácok éppen azt játszották el, hogy megnyerték a világ legjobb TikTokere versenyt. - Hogyan került hozzátok az iskola érdemeit bizonyító trófea?
- Tudja uram, az úgy volt - kezdte Yeonjun tisztelettudóan felállva a helyéről - hogy egyik nap mentünk volna haza Kaijal, amikor észrevettük, hogy nyitva van az üvegszekrény ajtaja.
- Szóval csak úgy nyitva volt? A vitrin, amihez egyedül az én irodámban van kulcs? - kérdezte az igazgató vészjóslóan. A két fiún kívül, akik szerepeltek a videóban, már mindenki a helyén lapított, ahogy a főnöke mögött besétáló matektanárnő sem merte megzavarni a kihallgatást.
- Igen - jelentette ki Yeonjun magabiztosan. - És mivel én már azóta csodálom azt a serleget, amióta csak ide járok, muszáj volt megnéznem közelebbről.
- És akkor már fel is raktad az internetre ahogy „megtiszteled" az intézményünk múltját? - nézett rá hitetlenkedve az igazgató. - Olyan sok ponton megsértettétek a házirendet, hogy össze sem tudom számolni. Először is betörtetek az irodámba, hogy...
- Az nem mi voltunk!
- Csendet! - fojtotta el Kai ellenkezését is a férfi. - Akkor is elvettetek egy felbecsülhetetlen értékű tárgyat a helyéről...
- De aztán visszaraktuk.
- És különben sem kéne ilyen „nagyon" értékes tárgyakat tartani egy iskolában - vélekedett Yeonjun. - Miből van az, aranyból?
- Szentimentális értéke van - morogta az igazgató. - A büntetésetekről az óra után döntök. Addigra mindketten legyetek az irodámban.

Miután az iskola legijesztőbb figurája távozott, a teremben még mindig fagyos volt a levegő.
- Gratulálok a nézettséghez, fiúk - próbálta oldani a feszültséget az órája elejét már veszni hagyó tanárnő. - Az viszont tényleg nem túl hihető, hogy nyitva volt a szekrény, amikor megtaláltátok.
- De tényleg nyitva volt!
- Igen, nekünk is azt mondták!
- Ha nem úgy lett volna, már tudnánk róla - szálltak be a védekezésbe az osztálytársaik, akik hiába nem voltak nagy barátok Yeonjunnal és Kaijal, attól még egy ilyen helyzetben melléjük álltak.
- Jól van, elég lesz - csendesítette el őket a tanárnő. - Én hiszek nektek, az igazgató urat azonban nehezebb lesz meggyőzni.
- Biztos valaki olyan nyitotta ki a szekrényt, aki gyakran jár az igazgatóiban - szólalt meg ekkor az egyik lány, mire a teremben az összes szempár egy feketébe öltözött fiúra tapadt.
- Nem én voltam. Most nem - ellenkezett Taehyun.
- Pedig elég erős gyanúnk van rád - mondta Yeonjun, aki bármit megtett volna, hogy enyhítse a saját büntetését.
- Akkor sem én voltam.
- Hanem én! - jelentkezett az osztály legfurább alakja.
- Nem te voltál, Beomgyu - rázta a fejét Taehyun, egyre zavarosabbá téve a helyzetet.
- Akkor tudod ki volt? - kérdezte a fekete ruhástól a tanárnő.
- Nem... de azt tudom, hogy nem Beomgyu volt. Ő nem tudna ellopni egy kulcsot anélkül, hogy észrevennék.
- Dehogynem - húzta ki magát az említett. - Ha nem hiszed, akkor itt van, megmutatom.

Azzal Beomgyu elővett a zsebéből egy aprócska fémkulcsot, ami ránézésre simán lehetett a vitrin zárjába való, a mögötte ülő Taehyun azonban egy mozdulattal kikapta azt a kezéből.
- Hé!
- Most már én loptam el.
- De...
- Elég - csapott az asztalra a tanár, hogy a felzúduló hallgatóságon át tudjon hatolni a hangja. - Taehyun, Beomgyu ti is mentek óra után az igazgató úrhoz. Nekem nincs most időm ezzel foglalkozni... Kezdjük el az órát, rendben? Valakinek valami kérdése a házi feladathoz?
- Nekem máshoz lenne - sandított a két kulcsos srácra Yeonjun, ahogy odahajolt Kai füléhez.
- Óra után minden ki fog derülni - motyogta válaszul neki a fiú, majd inkább kinyitotta a matekfüzetét, ugyanis az egyik feladat sehogy sem akart kijönni neki tegnap délután.