Novellák // miniregények

Karácsony előtt pt. 5.

3 nap telt el úgy, hogy Luise nem találkozott Dominikkal személyesen. Persze üzenetet minden nap váltottak. Tudta jól, hogy a következő lesz az utolsó alkalom, hogy ők ketten találkoznak karácsony előtt, és mivel az elmúlt napokban jobban érezte magát ezért még a kórházban tartott gyöngyfűző workshopon is részt vett és készített egy ajándékot a focistának. Antje segítségével gondosan becsomagolta és úgy tervezte, hogy Szoboszlai lelkére köti aznap, hogy csak karácsonykor nyithatja ki, és remélte, hogy tartani fogja magát majd ehhez a szabályhoz.

Luise izgatott volt a karácsony miatt. Jól érezte magát, és mivel nem volt több kezelése esedékes az ünnepek előtt, reménykedett, hogy ez az állapot meg is marad még kis ideig és ténylegesen élvezheti a kedvenc ünnepét családja körében.

5 óra előtt kicsivel türelmetlenül tekintgetett ki az ablakon. Már majdnem teljesen sötét volt és hópelyhek szállingóztak odakint, ő pedig szerette volna, ha a focista megérkezik és valamit játszanak, majd elköszönéskor odaadhatja az ajándékot.

- Csá, Lulu! - Dominik széles mosollyal masírozott be a lány szobájába, aki csak elámulva figyelte a kabátot és kesztyűt viselő férfit.

- Hát te hogy-hogy így beöltözve jöttél? - tette fel a kérdést.

- Elmegyünk kicsit császkálni. - kacsintott jókedvűen a lányra.

Luise értetlen mosolyt küldött felé és hirtelen nem értette ezt a helyzetet. Ő nem igazán mehetett sehova.

- Beszéltem Dr. Weidenfeller-rel és azt mondta, hogy maximum fél órára kimehetünk sétálni a kórház parkjába. Olyan szépen esik a hó és nincs iszonyatosan hideg. Különben is jól felöltöztetlek. - jelentette ki a focista lazán.

Ő is tudta jól, hogy Luise számára nem volt veszélytelen elhagyni a kórház falait, de mindent tisztázott az orvossal előzetesen. Szeretett volna örömet szerezni a lánynak. Tudta, hogy az elmúlt napokban jól volt és hogy imádta a hóesést. Ha Dominik fiatalabb lett volna és nem lett volna barátnője még meg is csókolta volna Luise-t a hóesésben, hogy boldoggá tegye.

- Te aztán nem vagy semmi, Szoboszlai. - jegyezte meg Luise fejét csóválva, de szemeiben különös, örömteli fény csillant. - Menjünk! - csapta össze tenyereit izgatottan, mire egy jókedvű nevetés volt a jutalma a focistától.

Ezután utasította Dominikot, hogy miket vegyen elő a szekrényéből, aki készségesen segített neki mindenféle meleg ruhadarabot felvenni.

- Remek, most már úgy nézek ki mint egy pingvin. A ruhák nehezebbek, mint én magam. - nyögte ki Luise, amint szembe fordult a téli kabáttal és sapkával, sállal fedett tükörképével.

- Nagyon csinos vagy, Lulu. - nevetett fel a focista. - Menjünk, gyere. - fogta meg kesztyűvel fedett kezét és óvatosan maga után húzta a folyosóra.

Luise egy pillanatig úgy érezte, hogy tilosban járnak, de amint Antje elégedett mosollyal bólintott rá a nővérpultból, kicsit megnyugodott és izgatottan várta, hogy kiléphessen a parkba. Amikor nem volt hideg és nem érezte magát rosszul, gyakran ment ki és csak ücsörgött a padok egyikén, nézve a fákat ahogy nyári zöldellő pompájuk kora őszi színkavalkáddá alakul.

Ahogy kilépett, a tüdejét jólesően töltötte meg a hideg és meglepően tiszta levegő. Ámulva nézett körül a szállingozó hópelyhek között. Szerette, hogy a földet porcukorként terítette be és ezzel is világosabbá tette a téli sötét estéket.

- Te szereted a telet? - kérdezte hirtelen a csendben mellette sétáló focistát.

- Játszani nem szeretek télen, mert könnyű megfázni, de amúgy snowboardozni meg ilyen dolgokat szeretek. - rántott vállat Dominik egy enyhe mosollyal. - És te miért szereted? A romantikus hóesésben való csókolózás gondolata miatt?