Message from daddy(larry ff.)

10.

Remény. Ez a kis szavacska éltet sok mindenkit nap mint nap. Míg valakienk ez jelentheti a mindent, másnka addig csak egy semmit jelentő fogalom. Mert, hogy ez a szó nem egy tárgy. Nem lehet megkapni. Nem lehet csak a tied. Ez mindenkié. Bárki használhatja bármikor. Nincs szabva hozzá szabály, hogy mikor lobbanhat fel ez meg benned. Nem te döntöd el, hogy reménykedsz e valamiben. Ez jön magátol. Valamikor gyengéden valamikor erősebben lángol fel az érzés bennünk.
Míg valaki azért reménykedik,hogy ne őt szólítsák fel a felelésnél az iskolában, más azért, hogy egy szerette ne haljon meg. De valaki ott ragadt le, hog, azért fohászkodik, hogy az UNO-nal ő húzza a +4-est. Ami azért fontos azt meg kell hagyni.
De ezek a kis remények mindig ott van velünk. Bárhova megyünk az jön velünk. Mint a leghűségesebb társunk. Nem hagy el. Ő nem.
Hisz, a remény hal meg utoljára...

                              ●●●

Harry:

Fény. Ez az első dolog amit tudok érzékelni. Több nem. Talán pár kis zaj még eléri a fülem de több nem. Nem érzek semmit csak a büdös fertőtlenítő szagát. De... de ha érzek illatokat meg hallok akkor nem- akkor...nem haltam meg? De az- az nem lehet. Hisz teljesen emlékszem rá ahogy megtettem...

"Kiment. Elment. Láttam, érintettem, éreztem, csókoltam, és végül megint elment. Itt volt. Éreztem már a nyereség ízet a számban de nem sikerült. Elment. Itthagyott engem. Egyedül, összetörten. Most mit csináljak?
Idegesen túrtam a már így is kócos hajamba, majd eszeveszetten tépni kezdtem azt.
Semmim se maradt. Az élet meg az egyetlen kis fénytemet is elvette tőlem. Nem tudom mivel érdemeltem ezt ki de bármit megtennék, hogy visszafordítsam az időt és mindent máshogy csinálnék. Csak maradjon ő meg nekem. Csak ő...
Mikor feleszmélek már a fürdőszobában vagyok a szekrényben matatva. A pengémet keresem... Tudom, hogy ez nem megoldás, de csak ez segítene most. Muszáj könnyítenem a lelkemen. Ez túl sok mára. Csak- túl sok.
Mikor már kezdtem volna feladni a reményt, hogy bármikor megtalálom azt a kibaszott tárgyat, akkor hirtelen a kezembe akadt. A feltúrt szekrényből kihúzva a kezem vettem a szemem elé a kis apró tárgyat ami annyira sokszor volt már nállam s annyira sokszor használtam már, hogy az elmondhatatlan. Főkepp akkor használtam amikor a családom...maghalt. Annak már lassan 5 éve. Azóta nem is vettem elő. Hittem abban, hogy istennek van valami terve velem és kapok valamikor megváltást. És akkor betoppant az életembe az én kicsi szerelmem. Az én kisangyalom. Az apró kis testével a rikítóan gyönyörű szemeivel amikkel mindig olyan csodálattal nézett rám. A mindig kócos hajával ami sose akart rendesen állni, de ez tette széppé. A kis kezei amik mindig ott voltak, ha valaki kezét fognom kellett. A bódító illata. Az amit bárhol bármikor feliesmertem volna. Az ami az orromba kúszott és máris szebb lett a napom tőlle. Az illata amitől bármikor a gatyámba tudnék élvezni.
Ezt mind el akartam volna mondani neki. Azt, hogy mennyire...szeretem. Szeretem őt. Szerelmes vagyok belé. Minden kis porcikájába. Minden kis hibájába. Minden kis dologba ami vele együtt jár. Például az, hogy néha motyog az álmában. Hogy az ölelésem szerinte már az otthona. Hogy mindig gyönyörű, de ő nem hisz nekem, ezért mindig megpóbaltam vele elhitetni. De a legszebb benne az ő maga. Nincs mit változtatni rajta, ő úgy tökéletes és teljes ahogy van. Ő maga a tökéletesség fogalma. Szebb teremtés nincs a földönt. Ő a fölfdre szállt anagyal. Az én kis angyalom lehetne.
De nem az. És az élet nélküle már nem kell. Nincs értelme nekem nélküle már létezni. Hisz ő volt az életben tartó gyógyszer az elbaszott életemben. Ő volt az élető eszencia számomra. Ő volt a levegő számomra. Ő tartott életben...
És most, hogy már nem lehet az enyém már nem is kell élnem. Már nem akarok élni. Nincs értelme.
Ezekkel a gondolatokkal emeltem a karomhoz a rég nem látott-használt pengét. Ha ő nincs nekem, az élet sincs nekem.
Hirtelen vágtam magamba az eszközt majd húztam végig azt az egész kezemen. Nagyon mély lett a seb. De nem baj. Majd szép lassan elvérzek. Kellemes halál...
Ahogy azt néztem, a véremet szép lassan lecsorgott a kezemen, hirtelen elkapott a hányinger. Még mikor kisebb voltam, megígértem Zayn-nek, hogy soha többé nem használom ezt a módszert.
Megszegtem.
Ezt se vagyok képes betartani. Fölösleges élned Styles, hisz semmire se vagy jó. A barátodnak is hazudtál és az egyetlen kis tündérednek is hazudtál.
Undorító. Ez az egyetlen szó ami eszembe jut saját magamról.
Ahogy lenézek a padlóra csak annyit látok, hogy egy komoly kis vértócsa alakult ki a kezem alatt. Az egész szőnyegem megszineződött a véremtől, ami nem mellesleg nagyon drága volt, de már ez se érdekel. Csak a halál lebeg a szemem elött. Meg egy minden kristálynál tisztább egkék szempár. Az én kicsi manóm szeme.
A szédülés is lassan utolért mint a levegő hiány is. Kezemmel próbálom támasztani magam a csap szélén de már arra sincs erőm. Esetlenül összecsuklok a padlón majd el is terülök mint egy döglött hal.
Semmit se érzek. Lebegek. Pár hangfoszlányt hallok még de azokat se tudom már értelmezni. Pár kart érzek magam körül ahogy matatnak ott valamit, de pár perc múlva már azt se érzem. Csak a csendet és nyugalmat, ami körül lebeg engem..."