❝ Kérlek, ne ítéld el magad ilyen szigorúan, kedvesem. Látom mindazt, amit csinálsz, és mindazt, ami vagy, és nem is lehetnék büszkébb arra az emberre, akinek engedtem, hogy a szívem a kezébe kerüljön ❞
Ez a könyvecske több annál, mint egy romantiku...
Ha azt látják, hogy mindened megvan, bele se gondolnak, hogy belül mennyire magányos lehetsz. Azt hiszik, rendben vagy. A valóságban pedig egyedül fekszel le, egy üres szobában, egy üres ágyba. Az emberek ezt nem tudják ezt végig gondolni. Csak a jólét és a másokat körülvevő fény érdekli őket. Két ember mélyült el a gondolataiban aznap. Az egyikük, a nő hosszú órákig meredt maga elé és folyamatosan agyalt, mert hiába a szép család és boldogság, egy számára fontos ember haldoklott. A másikuk, a férfi monoton léptei vitték dolgozni, és ugyan így fotózott. Mereven csak két szót ismételve; Jó így.
Blaire Huggs alig aludt valamit. A nővére és ő visszakerültek a régi szobájukba, ahol a közös ágy mellett, az emlékekkel is osztozkodtak. Nem sokat foglalkozott ezekkel, mert folyamatosan járt az agya. A nőnek fejtörést okozott a férfi. Eszébe jutottak a boldog idők. Az első randik, az első csók, az első szeretkezés. Minden. A vacsorák, ahol a nő csinos ruhát húzott fel, a férfi pedig bókokkal halmozta el. Blaire imádott ajándékokat venni a férfinak. Imádta nézni, hogy ő meglepődik, majd megcsókolja a nőt.
Blaire korán ébredt meg, szürkésbarna íriszeiben a könnyek és a vihar villámjai csaptak fel. Hol lángolt, hol a parázs szendergett. A nőnek nehezére esett tisztán gondolkodni. Úgy settenkedett a szobából a fürdőbe, hogy a húga véletlenül se ébredjen fel. Ruhái sötét színekből állt, melyet Blaire hangulatának megfelelően válogatott össze. Amikor belépett a zuhany alá kirázta a hideg, és elsírta magát.
Ian Dornan hangosan felsóhajtott, amikor az ébresztő előtt, még vaksötétben, a telefonja max hangerőn kezdett zenélni. Bosszúsan támaszkodott meg alkarján és hunyorogva nézett körbe a romos szobán. A férfinak az utóbbi hónapjai nem túl fényesek, inkább homályosnak mondható. A hajnalig tartó kocsmázás és bú felejtés megtette a hatását. Ian lerántotta magáról a takaróját és mérgelődve vette fel a telefonját.
Ian olyan volt, hogy vagy mindenki szerette vagy utálták. Jó munkatárs, szerető, barát és gyerek volt. A nők elsőszámú imádata volt, amikor észre vették a majdnem két méter magas férfit egy szórakozóhelyen. De ő nem válogatott a nők közül, neki csak egy kellett.
Ian legjobb barátja, Michael kereste a férfit. A gimi óta mellette álló férfi most szinte kiabált a telefonba, amiért Ian szemöldöke a magasba szaladt. Ez se megszokott kora reggel. De kit és mit érdekel két hónapja, mi a megszokott vagy normális? Senki nem mondta Ian szemébe, hogy mennyire félt. Így Ian se mondta senkinek mennyire félt, hogy egyszer egy nap már nem ébred fel.
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Úgy tűnt ma reggel senkinek se számít, hogy Ian Dornan álmos vagy fáradt. Ököllel verte az ajtaját Michael és folyamatosan kiabált, hogy engedje be őt a férfi. Michael jó srác volt, csak nem törödött a szabályokkal vagy az illemmel. Fekete melegítőbe dugta az egyik kezét, amíg a másikkal tovább verte az ajtót. Ian egyre dühösebb lett, és az ujjaiban szorongatott telefonnal együtt ment ajtót nyitni. Nem elég, hogy odakint még csak az utcalámpák világítottak és alig járt ember az úton, a feje megint fájt, ráadásul Michael is kiabált vele. Csendben maradt. Nézte, ahogy a barátja a konyhába megy és nekiállt kávét főzni. Ian megszokta, hogy Michael úgy járkált a lakásában, mintha itt lakna, ezért se lepődött meg rajta. A melegítőbe lépkedő Ian még egy utolsó pillantást vetett Michael felé, mielőtt ledobta volna magát a kanapéra.
