tanuló pénz

25 8 0
                                    

Ha találkoztál már valaha valakivel, aki annyira fontossá vált számodra, hogy az elvesztése szó szerint lehetetlen, akkor érte bármit megtennél, hogy megtartsd. Nincs szükség a tökéletesre. Csak arra van szükség, hogy legyen valaki, aki úgy érezheti a mindene vagy. Két ember esett gondolkodóba. Az egyikük, a nő nem tudta hogyan érezzen. Némán dolgozott, percenként leste az időt hátha olyan ember üzen neki, akiről napok óta nem hallott semmit. A másikuk, a férfi több barátjával együtt járta a várost. Féktelen bulit tartottak, úgy ünnepeltek, mintha nem lenne holnap. De gondolata nem volt tiszta, mert eszébe jutott sok minden a napokból.

Blaire Huggs a tenyerébe temette az arcát, amikor az északás műszak kezdete óta először tudott leülni. Fáradt volt, és minden vágya egy kávé volt. A kolléganője elszaladt a mosdóba, így addig ő tartotta a frontot. Ilyenkor a magánéletet félretette és nem hagyta befolyásolni magát a gondolatainak, hiszen egy kórházban nem ő az első. Hanem a beteg. Szeretett a traumatológián dolgozni. Itt mindig történt valami, és sose unatkozott.

Blaire elé egy nagy bögre illatozó kávé került, ő pedig hálásan nézett fel Chloé kék szemeibe. A nő pár évvel idősebb volt, és tapasztaltabb, de sose hangoztatta ezt Blaire előtt. Helyette az évek során jó barátokká váltak. Együtt vitték az északás műszakot, ami ma nehezebbnek ígérkezett. Egyik nap se hasonlít a másikra. Hol könnyebb, hol nehezebb. De Blaire szerette a kihívásokat.

Ian Dornan a fejét fogva nevetett fel Michael egyik idióta poénján, amit többi barátjuk is hasonlóan értékelt. Órák óta járták a várost és ittak. Hogy mire? Azt még ők maguk se tudták. Ian egyik kedvence, a whisky nagy lendülettel csúszott végig a torkán. Nem foglalkozott vele, bogy mennyire fogja taccsra vágni. Vagy mennyire fog lerészegedni. Nem törödött vele, hogy másnap mennyire lesz rosszul.

Ian két hónapja tartotta magát és nem panaszkodott senkinek. Megtehette volna, mert a barátai meghallgatják és tanácsokat is adnak. De a férfi hallgatott és várt. Tulajdonképpen nem tudta, hogy mire vár. Csak várt.

Ian legjobb barátja, Michael ott ült a férfival szemben és figyelte őt. Ian elveszett hosszú pillanatokra a gondolataiban és Michael észre vette ezt rajta. Nem tetszett neki, hogy Ian szórakozás helyett megállás nélkül aggódik valami miatt. Talán a betegsége miatt, munka miatt, de az is lehet, hogy egy nő miatt. A réveteg pillantása miatt Michael oldalba bökte a barátját, aki ezután lehúzta a whiskyt és kikért egy újabb kört.







Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.







Már hajnalodott, amikor Blaire és Chloé észrevették a folyosó végéről érkező hangos csapatot. A két nő hamarosan átadja a műszakot másnak, ezért nem voltak elragadtatva, amikor látták a hat férfit betántorogni. Az ügyeletes orvos vezette őket a nővérpultig, ahol Chloé ugrott elsőként. Blaire akkor vette le a kesztyűit és hajította a kukába, Chloé ásított egy nagyot és beteg felvételes papírokat készített elő. Pedig nem kellett volna. Michael átfogta Ian derekát, karját pedig a nyakába vette, így próbálta támogatni a férfit. Mögöttük a barátaik bizonytalanul haladtak. Blaire nem is sejtette, hogy Ian az, akit támogatnak és lehajtott fejjel kullog a folyosón. Csak azt látta, hogy egy magas és izmos srácot kell fogni, mert instabil a járása.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Mar 12, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

FegyverszünetWhere stories live. Discover now