Sick Valentine - Lewis Hamilton Fanfiction-BEFEJEZETT-

Hét

Hiba

(főnév)

Tökéletlen helyzet vagy hiányos állapot, ami egy korábban okozott hatás, elvégzett művelet, elkövetett vagy elmulasztott tett, bekövetkezett esemény eredménye.

Joe

Megsemmisülve ültem a kocsiban. Legszívesebben hosszú percekig itt maradtam volna, de nem lett volna túl etikus a többi versenyzővel szemben. Öt kör volt még hátra, a harmadik helyen autóztam...aztán a lekörözésnél Henry nem úgy viselkedett, ahogy az illett volna, én pedig a gumifalban kötöttem ki. Ordítani tudtam volna a dühtől és a bosszúságtól. Tudtam, hogy büntetést fog kapni, de ez nem sokat javított a helyzeten, hiszen így is az utolsó helyek egyikén autózott. Nem így akartam bemutatkozni.

Lassan kikászálódtam az autóból, még vetettem rá egy utolsó pillantást, majd megindultam vissza a garázsba. Szívem szerint egyenesen az öcsikém csapatához mentem volna, de semmit nem értem volna el vele. Csak még nagyobb lenne a cirkusz. Azt pedig a hátam közepére sem kívántam most. Persze Lewis behúzta a futamot, szóval a csapat egész jól járt. De mindenki érezte, hogy mennyire feszült is a helyzet. Azt hiszem ezt Henry sem gondolta át igazán. Hiszen a média is tudja, hogy testvérek vagyunk.

Nem akartam interjúkat adni, de sajnos ezt nem kerülhettem el. Próbáltam rendezni a gondolataimat, de minden egyes lépéssel csak nagyobb gombóc lett a torkomban. És mi lesz ha nem fogom tudni kezelni? Ha elkap a hév?

- Ne aggódj – vette fel a tempómat Claire is – itt leszek melletted, nem fogom hagyni, hogy provokáljanak.

Válaszként csak bólintottam. Pontosan tudom milyen a média, darabokra fognak szedni és ezt még Claire sem akadályozhatja meg.

Legalábbis ezt hittem. Azonban minden nagyon simán ment. Egyetlen pillanatra sem éreztem azt, hogy komoly nyomás alatt lennék, Claire pedig minden kínos kérdést ügyesen hárított nekem. Jövök neki eggyel az már tuti.

A futam utáni megbeszélés azonban már nem telt ennyire vidám hangulatban. Amit nagyon jónak éreztem, az fele annyira volt csak rendben. Az adatok teljesen mást mutattak, mint amit én éreztem, sokkal többet ki lehetett volna hoznom a mai napból, a „koccanás" ellenére is. Egy órával később úgy éreztem, hogy egy jártányi erőm sem maradt. Ugyanolyan üresnek és fáradtnak éreztem magam, mint amikor még az autóban ültem a baleset után.

Egyszerűen csak el akartam felejteni ezt az egészet.

Visszautasítottam az ajánlatot, hogy visszavisznek a hotelba. Kicsit egyedül akartam lenni, így miután végeztünk összeszedtem a cuccomat a hátizsákomba, gyorsan elköszöntem mindenkitől és kiléptem az ajtón. A paddock kezdett kiürülni, hálát adtam az égnek amiért gond nélkül jutottam ki a parkolóba, ahol szintén elég kevés autó parkolt már.

Bár Lewis hozott, de kaptam kölcsön egy autót, amivel visszamehetek a szállodába. A fekete, hatalmas és gyönyörű Mercedes pedig valóban ott várt rám. Behajítottam a hátsóülésre a cuccaimat és bepattantam a kormány mögé. Lehunytam szemeimet, majd fejemet a kormányra hajtottam.

Tudom, hogy azt mondják minden kezdet nehéz...de ennyire?

Persze nem eshet minden az ölünkbe. Azért, hogy itt legyek komolyan meg kell „harcolnom", meg kell mutatnom a csapatnak és a többieknek is, hogy valójában mire vagyok képes. Ez viszont nem volt egyszerű feladat. Fizikailag, mentálisan, lelkileg is itt kell lenni...bíznod kell önmagadban, ha háromszázzal és afölött száguldó autókat akarsz vezetni...nekem pedig ez a bizalom hiányzott.