A Japán Cserediák (Sunki)

Gyötrő Emlékek

Sunoo pov.:

Fáradtan sétálok haza az iskolából egy unalmas napot magam mögött tudva.
Minden vágyam az volt, hogy haza érjék végre és eldőljek az kanapén.

Miközben sétálok észre vettem egy viszonylag régi játszóteret.

A tér látványa nosztalgikus érzelmeket váltott ki belőlem.

2 évvel korábban:

5 éves lehettem amikor a szobámban játszottam az új kisautóimmal.
Hangos kiabálást hallottam az előszobából.
Megijedtem, ezért a sarokba csúsztam, majd a térdem felhúzva hajtottam rájuk fejem.

A veszekedés nem akart szűnni, a kiabálás egyre erősebb lett.
A sírás határán álltam amikor egy erőteljes csapódás törte meg a veszekedést.
Felzokogva takartam el arcomat.

Két perc múlva az ajtó nyitódására lettem figyelmes.
Az ,,anyám" jött be engem keresve.
Tekintete nem sugallt sok jót.
Félelmemben hozzá szaladtam és átöleltem lábait.

Nagy meglepetésemre, kicsit távolságtartóan, de vissza ölelt,ami váratlanul ért, mert sok éve ez az első alkalom hogy közeledni próbál.

Kissé eltolt magától hogy szemembe tudjon nézni.
Arcán egy biztatónak szánt, de mégis hamis mosolyt véltem felfedezni.

Szólásra nyitotta száját, szavai pillanatokon belül lesokkoltak:

-Apa elment most szállt fel a gépe és nem is fog vissza jönni-mondta szinte semleges hangon.

Ezek a szavak azóta is a fülemben csengenek

Amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam le a lépcsőn.

Nem igazán tudtam felfogni a hallottakat.

Miért ment volna el?

Az nappaliban észre vettem egy pirosas folyadékot amely mellett szilánkok hevertek, de nem szenteltem neki nagy figyelmet.

Azonnal apukámat kerestem, ha igaz hogy itt hagy akkor csak had köszönjek neki még utoljára.

Nem találtam sehol.

Tehát igaz, itt hagyott.
Megint magamra maradtam.

A bejárati ajtóhoz futottam, majd a legközelebbi játszóteret céloztam meg.

Mikor oda értem bele ültem az egyik hintába.

Elmerengve figyeltem azt ahogy a többi gyerek önfeledten játszik míg én az elmúlt 15 perc történéseit próbáltam felemészteni.

Az apukám az egyetlen személy aki foglalkozott velem és szeretett.
Mindent meg kaptam tőle amire szükségem volt.

Sajnos nagyon sokat dolgozott, ezért is volt az hogy nem sok időt töltöttünk együtt. De ha együtt voltunk azok a pillanatok maradandó emléket alkottak bennem.

Egy sötét űrt hagyott maga után a szívemben hiánya.

El kellett fogadnom hogy elhagyott.

Jelen:

Most itt állok egy játszótér közepén közel 7 évesen és azon ábrándozom hogy lesz-e egy olyan ember aki boldogságot hoz az életembe valaha........

Sziasztok🌺

Itt a kövi rész. Remélem nagyjából érthető és nem lett olyan rossz.

A helyesírási hibákért bocsánat

Legyen további szép napod!