Fate Control

Harmadik fejezet

Mindig korán kelő típus voltam, de ahhoz nem voltam hozzászokva, hogy hajnali négykor kirázzanak az ágyból.
Peyton állt fölöttem a vállamat rázva, miközben kedvesen emlékeztetett a varázsakadémiai felvételiére. Lassan felemeltem fejem a paplan alól, a huszonéves lány tekintete pedig egyből a kócos hajamra vándorolt.
–Nincs túl jó memóriám, de tegnap még nem volt lila a fél hajad, ugye? –ült le hátrálva az íróasztalomhoz. –Amúgy nagyon tetszik a szobád! Az Ophelia kollégiumában is neked kell majd berendezned a szobádat, persze majd a szobatársaddal.

–A hajamat tegnap este festettem be. Azt hiszem. –takaróztam vissza fáradtan. 

–Tudod, ha visszaalszol, akkor kénytelen vagyok rémálmot küldeni neked és arra majd felkelsz. –fonta keresztbe karjait mellkasa előtt Peyton.

Erre én lassú mozdulattal ledobtam magamról a paplant és felültem törökülésbe az ágyam közepére.

–Te olyat is tudsz? –húztam össze szemeim.

–Egyetemen félévig csak az álomküldést tanultam, szerintem menne. –vont vállat, majd azzal a lendülettel a ruhás szekrényem felé vette az irányt.

–Van egyetem varázslóknak? –kíváncsiskodtam egy fokkal éberebben.

–Nyilván! Egyesek a középiskola után úgy döntenek, hogy visszamennek a halandók közé, viszont a többség a varázsvilágban magad élete végéig és itt vállal munkát.

Belegondoltam abba, hogy majd nekem is döntenem kell valószínűleg három év múlva, de ahhoz túl kell élnem a középiskolát, ami az én képességemmel nem lesz egyszerű.
Peyton eközben a ruháim között válogatott, nekem pedig már eszem ágában sem volt visszaaludni. Csak arra tudtam gondolni, hogy két hét múlva suli kezdés, én pedig lehet, hogy mágiát fogok tanulni. Jó, a sajátomat nem tudom kitanulni, de különös módon ettől a hajnali ébresztőtől egyre reménytelibb voltam. Talán van megoldás, ami egy új képességet ad nekem... 

–Neked nincs semmi ünneplő ruhád? –fordult felém Peyton, miután szétnézett a ruháim között.

–Iskolai egyenruhám van, nekünk az kell ünnepekre. –mondtam, mire Peyton arcára kiült egy unott arckifejezés, amiből az jött le, megvan a véleménye az egyenruhákról.

–Mi az, az Ophelia Akadémián nincs egyenruha? –csúszott ki a számon.

Peyton megrázta a fejét, és hozzátette:

–Még dresscode is alig van... Az egyik kedvenc részem a varázsvilágban a sokszínűség. Mindenkinek van egyedi stílusa. És ami azt illeti, a te ruhatáradat is felfrissítjük. Arról ugye tudsz, hogy rengeteg hely lenne itt új ruháknak?

Bár szerettem ruhákat vásárolni Rowannel, mindig az jutott eszembe a vásárlókörutakról, hogy ezt általában a hozzám hasonló lányok vagy a legjobb barátaikkal, vagy az anyjukkal intézik, affajta programként. Nekem pedig sem ilyesmi típusú barátaim nem voltak, sem anyukám, tehát beértem a közeli turiból hozott fekete göncökkel egész idáig.

–Tehát akkor nővérednek sincs semmi elegáns holmija, jól gondolom? –sóhajtott egyet Peyton.

–Nem igazán...

Néma csönd támadt a szobában, mikor aztán Peyton egy pillanatra ledermedt, becsukta a szekrényem és mosolyra húzott szájjal megkérdezte:

–Anyukád fiatalkori ruháit hol tartjátok?

Tudtam, mire gondol, de nem tartottam jó ötletnek. Ha apa meglátná rajtam azokat, biztos rosszul lenne,  aztán pedig dühös lenne rám. Volt egy szabályunk: anya cucca tabu! Ezt pedig nem pont most terveztem megszegni.