Kedvesem.../Jason the toymaker f.f/

prológus

Az emberek nem gondolkodnak? Mármint,mikor kiejtenek a szájukon bizonyos szavakat vagy mondatokat,esetleg olyan cselekedeteket tesznek amiket később nem bánnak meg? Menőnek érzik magukat?
Ezekkel a gondolatokkal kapartam fel magam az iskola műanyagpadlójáról,ahol az előbb vert meg az intézmény "nagymenője",David.Fújtatva szorítottam magamhoz a magam mellé ledobott pulcsimat és nem törődve az engem körülvevő tömeggel,egérutat keresve közöttük kiszaladtam a női mosdóba.
Magam után bevágva a fehér ajtót,mand durván a csuklómmal letöröltem egy óvatlan pillanatban kiszabaduló könnycseppet. Ez mikor került ide?
Sóhajtottam. A szorongatott sötétkék pulcsimmal a kezembe beljebb mentem az üres helységbe,majd az anyagot lerakva a csapokhoz ügyelve,hogy nehogy vízbe tegyem,tovább baktattam az utolsó fülkéhez.
A könnyeimet eddig tartottam vissza. Gátakat áttörve vízesésként folytak végig a kipirosodott arcomon,egy-egy lila ütésnyomon áthaladva.
Bezártam a fülkeajtót és szipogva lassan végigcsúsztam azon.
Miért érdemlem ezt? Kis pisis korom óta ezt kapom mindenkitől. Nevelőszüleimnek se leszek jó soha,mert szerintük nem vagyok elég erős. Ebben a romlott világban,hogy maradjunk a végsőkig erősek? Egy ideig az voltam,küzdöttem mindenért,hogy minden tökéletes legyen nekik. És magamnak semmit sem tettem. Felvettem egy maszkot,amit mindenki lát.
Időközben eleredt az orrom vére is. Letekertem pár wc papírt és felállva a csaptelepekhez indultam,hogy bevizezzem.
Kurvajó.
Megnyitottam a hideget és a papír csomót alá tartottam,ahol át is áztatta.
Miután kellően tocsogott a víztől a vérző testrészemhez tettem a fejemet hátrahajtva,hogy egy picit csillapítsa. A hideg folyadék csurgott le a a nyakamról egészen a pólómig,ahol nyomokat hagyott a szintén kékes pamuton.
-Állj már el.-toporzékoltam. Becsöngettek régen,de jelen helyzetbe nem érdekelt.Nem tudott érdekelni. Nem voltam rossz tanuló,sőt kifejezetten jó voltam. Másra nem tudtam koncentrállni végülis. Barátaim nem voltak,így majdnem az összes szabadidőmet az iskola melletti könyvtárban töltöttem vagy pár utcányira lévő tengerparton voltam.
Gondolatomból rángatott vissza az orrom. Elvettem tőle a papírt és miután megbizonyosodtam róla,hogy elállt a vérzés kidobtam a csap alatti kukába azt.
Kifújtam a levegőt,lassan és szaggatottan ugyan,de kezdtem megnyugodni. Újra megengedtem a csapot és a kezeimből tölcsért formálva megvártam míg tele nem lesz,és az arcomról lemostam a könnyeket,illetve a már dagadásra sírt szemeimet próbáltam lejjebb vinni.
Párszor megismételtem ezt a folyamatot,majd miután megszárítkoztam a tükörbe néztem.
Égszínkék szemeim alatt nagy táskák éktelenkedtek,pár napja nem alszom a "szüleim" vitatkozásaik miatt,amit minden este levernek.
Szám cserepes,arcomat pedig már a szivárvány összes színe fedte az ütések miatt. Szőkésbarna göndör tincsem pedig rakoncátlanul omlottak vállaimra. Szép látvány.
Elhúztam a számat,majd a telefonomra néztem rá.
14.25.
10 perc csöngetnek és mehetek már haza. Újból nagyot sóhajtottam és zsebrevágtam a készüléket. Visszafordultam az üveghez,majd farkasszemet néztem magammal megtámaszkodva a csempén.
-Erős vagy Aria.-bíztattam magam.-Minden rendben lesz.-erőltettem magamra egy mosolyt,mikor megremegett a tükörképem.
-Miafa-nem tudtam befejezni,mert a másik oldalról a saját lényem mosolygott vissza ugyan,de rikító fehér pupillákkal,egy gonosz vigyorral társulva.
Ijedten léptem el,és gyorsan felkaptam magam mellől a pulcsimat,majd kirohantam onnan.
Lehet a kevés alvás.
Tudtam le,de mélyen belül még mindig rettegtem