Egy iskolai nap

105 9 0
                                    

Lance pov.

Egy ideig egyáltalán nem jutott eszébe, hogy beszélgetnie kéne azzal a fiúval a hátsó padban, aki általában egyedül ül. Mindig is úgy gondolta magáról, hogy könnyen barátkozik és nem okoz neki gondot megtalálni másokkal a közös hangot. De az iskola első évének kezdetén túl sok volt az új tényező, az új diák és az új tanár, akiket meg kellett ismernie, akikkel meg kellett ismertetnie Lance Charles McClain-t. Most, hogy biztosabbnak érezte szerepét az osztályban és minden kicsit beállt egy számára megfelelő rutinba, végre van ideje jobban körül nézni a terepen.
Legtöbb osztálytársa magabiztos és valóban okos, de egy pár embernek sajnos mindebből túl sok is jutott. Belőlük lesznek az okoskodók és nagyképűek. Lance ezt már kevésbé vette észre. Talán azért mert ő maga is kicsit az volt. Minden esetre sosem tartotta ügyének, hogy mások felett ítélkezzen.

Hogy mikor figyelt fel Keith-re először? Egyértelműen a teljesítménye keltette fel az érdeklődését. Minden második héten kiírják a repülési szimulációkon elért eredményeket egy listába rangsorolva a kadétokat, és Lance hamar azon kapta magát, hogy rendszeresen összeméri saját eredményeit Keith-ével, mivel ő volt az egyetlen, akinek pontjai roham tempóban kezdtek feljavulni. Eleinte mindketten az első tíz helyezetten kívül végeztek. Keith tizenötödik lett az évfolyamon, míg Lance tizennyolcadik. Azonban nem sok idő kellett hozzá, hogy vetélytársának gondolt osztálytársa következő alkalommal tizenkettedik, majd tizedik legyen. Ekkor Lance vérszemet kapva belehúzott és felküzdötte magát pontosan a tizenharmadik helyre, azonban ez édes kevés neki. A célja az, hogy egyenesen megelőzze a feltűnően jól teljesítő Keith-et.

...

- Kadétok, sorakozó! - kiáltja Iverson parancsnok mindkét kezét hátul összekulcsolva, magasra szegett fejjel. - Megkezdjük az e heti, szokásos szimulációs gyakorlatot! Ugyan úgy névsorrendben haladunk, és mindenki végignézi a többieket, hogy átbeszélhessük az esetleges hibákat. Értve vagyok!?

- Igenis, parancsnok! - hangzik fel egyöntetűen a válasz a diákok irányából.

...

- Keith Kogain! - olvassa fel a vezető tiszt a listáról a következő kadét nevét. Mindenki a fiú felé fordul, miközben ő rezzenéstelen, szinte érdektelen arccal lép be szótlanul a fülkébe és foglalja el helyét a széken. Mindent gyorsan és szakszerűen csinál. Újra megadja a már beállított a direktívát és nyomást, leellenőrzi a sebességmérőt, teszteli a lövegeket, az irányzékot, valamint a kormányt, és csak ezek után indítja el a játékpályát. Általában minden mérték és adat előre meg van adva, nem is szokott a műszereknél hiba fellépni. De Keith nem azért csinálja, mert ne bízna a kiképzőkben vagy az iskola technikájában. Ő így ismerkedik meg és teszi magáévá az eszközt, amivel dolgozik. Nem csak használni akarja a gépet és lefutni vele a már megszokott köröket. A legtöbb lépését tudatosan tervezi meg, következteti, illetve élvezi ki, mégis a manőverezésnél erősen belső ösztöneire hagyatkozik, amelyek eddig még sosem hagyták cserbe. Keith kifejezetten meg is szerette ezt a repülés dolgot, mégha ez egyenlőre nem is valódi.

Az többi gyerek vegyes érzelmekkel követi a kis kivetítőn a játék menetét. Mikor a fiú olyan szintre ér, amit ez az osztály még nem is látott, tudják, hogy Keith megint nagyot ugrott előre a ranglétrán.

- Mivan!? Ne már! - zsörtölödik Lance, ahogy két iskolatársa vállára kapaszkodva hajol közelebb a monitorhoz - Hogy jutott el idáig!?

- Láttátok ahogy szétlőtte azt a meteort és a darabjai közt manőverezve ment tovább!? - mutat rá a képernyőre izgatottan az egyik diák.

- Igen, tudjuk! - vágják rá többen is szemforgatva.

- Mindannyian ugyan azt nézzük, ember - magyarázza sóhajtva a mellette lévő, kissé idegesnek tűnő alacsony, szöszi.

- Pidge, Hunk! Halkabban! - szól rájuk a parancsnok türelmetlenül - Főleg te, Lance!

- Nah, de ez nem igazság! - háborodik fel sértetten - Őt mindig sokkal tovább hagyják vezetni!

- Ez nem tőlünk függ. Addig vezet, amíg ki nem esik. Talán nyavajgás helyett inkább oda kéne figyelni, és tanulni a nálunk jobbaktól!

Erre halk kuncogás szalad végig a termen, miközben Lance durcásan pirul bele az elhangzottakba.

Végül Keith majdnem sikeresen végigviszi az új szintet, amikor mégiscsak elrontja és ezzel kiesik. Ugyan olyan csöndesen és közömbösen távozik, ahogy bement. Vannak, akik gratulálnak, mások rosszalló, éles pillantásokkal kísérik. Amikor a soron következő Lance-hez ér, hogy tovább adja az indítókártyát a duzzogó szeplős morogva húzza fel az orrát.

- Úgyis megelőzlek! - nyújtja ki a nyelvét, miközben mérgesen grimaszol.

- Sok sikert, majom! - nyújtja ki nyelvét Keith is, majd a kártyát a másiknak szeme előtt kezdi el lengetni.

- Add ide! - próbál utána kapni, sikertelenül.

- És mi van, ha nem, majom? - húzza száját gúnyos félmosolyra, másik kezét csípőre téve.

- Nem vagyok majom!

- Keith, Lance! Befejezni! - lép oda Iverson és megragadja Keith csuklóját - Azonnal add oda neki! - parancsol rá ellent mondás nem tűrő hangon.

- Jólvan, leszarom! - tépi ki a kezét a férfi szorításából, miközben a kártyát Lance mellkasához vágja, majd sarkon fordul.

- Álljon meg kadét! Nem engedtem meg, hogy elhagyja a termet! - kiabál utána a vezető tiszt ingerülten.

Erre Keith megtorpan és levágja magát a legközelebbi sarokba.

A férfi nagyot sóhajtva hagyja rá a fiúra a dolgot, aztán tekintetét visszavezeti az osztályra.

- Lance, nyomás befelé - int fejével a fülkére, hogy tovább folytatódjon a tanóra kissé szétzilált menete.

Lance úgy érzi, hogy most mindennél jobban meg kell mutatnia, mire képes. Le akarja nyűgözni a többieket és féltékennyé tenni Keith-et. Elszántan veti bele magát a megmérettetésbe, de éppen ez a hevesség okozza majd, hogy még előbb bukik el rajta, mint szokott. Pedig hányszor átvette már ezt... Két teljes hétig dolgozott Pidge-el egy olyan számítógépes program megírásán, amivel reprodukálhatja a repülési szimulációt titokban tanulmányozva az iskola gépezetét, valamint analizálva számos, hasonló tematikán alapuló videójátékot. Miután sikerült összehozniuk egy jóval ügyetlenebb, de gyakrolásnak éppen megfelelő szoftvert éjszakákba nyúlóan próbálta fejleszteni magát vele. Érezte, hogy egyre ügyesebb benne, de olyan lassú és kis mértékű volt ez a tendencia, hogy mostanában egyre esélytelenebbnek látja, hogy valaha is utol érje nemezisét. Az általánban széles érzelmi skálán mozgó Lance-re ez egyértelműen nagy hatással van, és bizony sokszor hagyja, hogy külső tényezők, vagy indulatai vezéreljék. Legtöbbször ilyen okokból kifolyólag hibázik, ahogy most is. Amikor kiesik a padlón nagyot dobbant és hangosan szentségelve viharzik el a többiek mellett, ami miatt Iverson ismét rászól. Mit sem törödve ezzel, ő is dühösen dobja le magát egy a terem ellenkező oldalán lévő sarkába, akárcsak iskolatársa, és szikrákat szóró szemekkel néz a másikra, aki ezt ugyancsak szúrós pillantással viszonozza. A két gyerek újból nyelvet öltve kezd grimaszolni egymásnak.


Sziasztok! Kedvem támadt írni egy kicsit a kisiskolás Keith-ről és Lance-ről, közben próbáltam megragadni fiatalkori rivalizálásuk kezdetét :)) Szeretném a legelejéről felépíteni a kapcsolatuk, úgyhogy számíthattok még néhány ilyenre.

Lance x Keith One-shots (Voltron) /folyamatban/Where stories live. Discover now