Fine Line - Barni x Peti ff !!SZÜNETEL!!

2. Fejezet

-Ohh, ébren vagy.-ébredek Giorgio hangjára.
-A folyosón a kezembe nyomták a reggelid. Oh nyugi nem azt eszem, ezt a automatából szedtem.-dumál teli szájjal szüntelenül.
A kezében egy szelet kenyeret, felvágottat, sajtot és egy paprikát tart becsomagolva. A lábával botladozva próbálja be csukni az ajtót kisebb nagyobb sikerrel.
-Tessék.-teszi le a mellettem lévő asztalra.
-De itt van a mogyi is, ehetsz ebből is.-húz elő egy zacskó mogyorót a zsebéből.
-Jaj, túl sokat beszélek. Hogy érzed magad? Fáj valamid?-huppan le mellém.
-Hh hát... a lábamat nem érzem az lehet rossz.-húzom mosolyra számat.
-Ja persze, egy nõvér már volt bent korábban míg aludtál, adott egy érzéstelenítőt hogy ne úgy kelj mint múltkor.-sóhajtott.
-Mióta v vagy itt?-próbálok minden erőmmel fel ülni.
-Amióta behívtak, az az amióta ébren vagy.-segít fel majd le ül mellém az ágyra.
-Giorgio, a a az nagyon sok, menj haza, p pihenj.-pillantok rá.
-Barni, megőrültél? Nincs senkid, a családod meghalt!-emeli fel hangját.
-Sajnálom..., de nem megyek haza, ki ne találd.-halkul el hangja.

-Az orvos azt mondta egy ideig el tarthat ez a sokkos állapot, de minden rendben lesz igérem. A lábadban van egy fém csõ, aminek legalább egy évig bent kell maradnia, de idõvel újra járni tudsz majd rendesen, de addig....-pattan fel az ágyról.

-itt van nekünk ez.-toll mellém egy kerekesszéket huncut fejet vágva.

-Ha esetleg jobb kedvre derítene kaja után járhatunk egyet a kórházban.-huppan le a fotelbe.

-Rendben, d de anyudék biztos n nem bánják hogy itt v vagy?-kérdezősködtem még mindig.

-Dehogy, sőt, azt mondták hogy ha esetleg szülinapodig ki engednének még gyámod is lennének, de persze ez a te döntésed is.-hajtsa le fejét.

-Köszönöm, köszönöm Giorgio.-sóhajtok mosolyogva.

-Ahj Barni, nem is tudod mi lett volna velem ha nem éled túl.-ölel magához.

-Szeretlek és vigyázz magadra sokkal jobban oké?-nyom egy puszit a homlokomra.

-Rendben, Ú úgy lesz. És én is.-szorítom még erősebben magamhoz.

Reggeli után úgy is lett ahogy Giorgio  ígérte. Útra keltünk. Talán kellett a kimozdulás, a szabadság egy picit. Még nem éreztem a gyász súlyát, de tudtam hogy miután elmúlik az orvosok által "sokkos állapot„-nak nevezett időszak, minél jobban is fogom érezni.

-Neked a amúgy van valami engedélyed h hogy csak úgy tolikázzál engem ö össze vissza?-néztem fel Giorgiora miközben ki tolt a kórteremből.

-Öhm, nem hinném, egyáltalán kell ide valami engedély?-nevetett fel.

-Ejnye Giorgio!-néztem fel rá.

-Megtisztelõ hogy az elkövetkezõ idõkben magasabb lehetek nállad!-tol be a liftbe.

-Nem vagy n normális Giorgio! Nem v vagy!-török ki röhögésben.

-Egyébként ho hová is viszel?-fáradok el a nevetésben.

-Levegõzni egy kicsit.-szállunk ki a liftbõl.

Giorgio ahogy ki tolt az ajtón rögtön meg csapott a friss levegõ. A kórház udvara kicsit elhanyagolt de nyugis volt. Egy parkhoz hasonlítanám, padok, fák.

-Na most hogy ne nekem keljen folyton toszigálnom téged, meg tanulsz magadtól menni, persze kerekesszékkel.-áll elém Giorgio pár méterrel.

-Na gyere!-tárja ki karját.
-M mint a kisbabák akik járni t tanulnak.-próbálok elindulni röhögve. Elég megterhelõ, azt hittem ennél erõsebb vagyok.

-Rendesen ki leszek pa pattintva mire eldobhatom ezt a v vackot.-gurolok oda Giorgiohoz.
-Talán ha befognád közben a szád akkor könnyebb lenne.-guggol le elém.

-Szerinted fel kell?-hajtom le a fejem

-Ki a fiú?-helyezi kezét a térdemre.

-Nem a akarom hogy több ember m m meghaljon miattam.-csuklik el a hangom.

-Barni, nem miattad haltak meg! És hidd el felfog kelni, ha te is túlélted akkor õ is.-csusztassa át kezét a kezemre.

-Dde e é é én...

-Eddig nem dadogtál..., mióta felkeltél igaz?-néz a szemembe.

Én bólogatok. Egy szó se bír ki jönni a számból. Tudom mit akarok ki mondani de egyszerūen nem megy. Eddig észre se vettem.

Giorgio hirtelen fel pattan majd az ajtó fele kezd tolni.

-H hova viszel?-kapom fel rá a fejem.

-Pihenni, én pedig szólok egy orvosnak, biztos az agyrázkódásod miatt van.-viharzik be a liftbe.

-D de Giorgio...nyugi...-nézek rá a liftben lévõ tükörben.

-Sajnálom, de aggódok.-pillant vissza rám a tükörbe.

Miután Giorgio vissza vitt a szobámba rögtön egy orvos után kezdett kutakodni. Én addig nem tudtam mit csinálni csak a plafont bámultam. Kis idõ elteltével egy már számomra ismerõs orvos lépett be a terembe, utána Giorgioval.

-Szóval azt mondja eddig nem dadogott?-pillant barátom felé az orvos.

-Abszolút nem, sose volt ilyennel problémája.-hadarja el az említett személy.

-Rendben, akkor lesz egy CT-vizsgálata az fiatalúrnak meg fel írunk egy logopédust a pszichiáter mellé.-jegyzetel az orvos.

A vizsgálat gyorsan eltelt és viszonylag gyorsan is kaptunk eredményt.

-Rendben Barnabás, itt minden rendben, valószínūleg a trauma hatása, itt minden fejben dõl el, a logopédus és a pszichiáter idõvel segíteni fog, köszönöm Giorgio hogy szóltál.-lépne ki a doktor a terembõl de én meg állítom.

-D ddoktorúr!-csúszik ki a számon.

-Igen Barnabás?-fordul vissza az ajtónól.

-A fiúról a aki a másik autóba ült, vv van valami hír?-nézek rá bociszemekkel.

-A fiú még kómában van, mindent meg teszünk annak érdekében hogy felébredjen.-sóhajt nagyot az orvos.

-H hogy hívják?-na ezt nem akartam ki mondani.

-Nem hinném hogy a szülõk örülnének..

-Kérem...-szakítom félbe.

-Ahj Barnabás, Gaál Péter...-fordít hátat nekem.

Gaál Péter. Szegény Gaál Péter, hogy meg keserítettem az életét.

-Ez mégis mi volt?-húzza fel szemöldökét Giorgio.

-Ssemmi, S semmi...-hajtom le a fejem.

-Hát oké.-nevet fel.

*time skip*

-Mingyárt itt a szülinapod, kéne valami kórházi bulit csapni, nem gondolod?-nézeget egy magazint a fotelbe ülve.

-N nem is t tudom, itt lehet i ilyet?- pillantok rá.

-Biztos lehet.... Úristen mégis ki vesz fel ilyen ruhát!-csapja le a magazint az ölébe rá mutatva egy képre.

-Giorgio, egy, a az egy szuper mm model, k kettõ, az e egy n nõ!-török ki röhögésbe.

Valahogy eddig Giorgio mindig el tudta terelni a figyelmem a családomról. Nem mintha helyettesíteni tudná, de ameddig a kórházba vagyok Giorgioval, addig biztonságba érzem magam. Az viszont folyamatosan fúrdalja a fejem hogy fogalmam sincs hogy ezek után mit is fogok kezdeni magammal egyes egyedül.