𝙺𝚒𝚝ö𝚛é𝚜

‖Nyom‖

Amióta megcsókolt oda kint attól a pillanatól kezdve egyetlen egy szót sem szóltunk a másikhoz. Se egy köszönés, se semmi, csak a hallgatás. Nem tagadom váratlanul ért a cselekedete, de annyira jól eső érzések jártak át akkor. Hibásnak éreztem magam, amiért ellöktem magamtól, de nem a fiút akartam, csak egy védekezési mechanika volt a múltkori után. Biztos azt hiszi nem akarok tőle semmit. Bár fogalmam sincs mit is szeretnénk pontosan a másiktól. Én azt már nagyon jól tudom, hogy nem közömbös számomra, meg ha a közelemben van hevesen ver a szívem és levegőt is elfelejtek néha venni. Tudom, hogy kötődök hozzá, de ott van egy másik fura érzés, mintha megcsalnék valakit, akire nem emlékszem, de ezek szerint a szívem nem felejtette el. Nem tudom, nagyon össze vagyok zavarodva. Most az útvesztő előtt volt barátom? Kérdések, kérdések, amikre nagyon választ nem fogok kapni.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy meg is érkeztem a Gyűlés terembe, ahol már pár elöljáró gyülekezett. Tegnap, ahogy vissza értünk beakartunk számolni Newtnak a fém hengerről, de sajnos dolga volt így csak most tudott időt szakítani a beszélgetésre. Mióta Albyt megszúrta az a sirató, azóta komában van és még nem ébredt fel. Pedig jó lenne, még akkor is, ha nem lesz a régi, de legalább segíthetne a szőkének, mert az teljesen befog kattani. Amúgy nem akarták, hogy én is részt vegyek egy ilyen megbeszélésen, de jártattam a számat és mint Newt jobb keze, ott a helyem.

Már mindenki bent várta a két futárt, akik párperc késéssel beestek az ajtón. Én a csoportól nem messze az asztalon ültem és onnan figyeltem a cselekményeket. Ahogy közelebb sétáltak a többiekhez, Minho egyszer sem nézett rám. Úgy viselkedett, mintha nem is léteznék, pedig tudta nagyon jól, hogy itt vagyok. Az arcáról sem tudtam leolvasni semmit sem, mert kifejezéstelen tekintettel nézett mindenkire. Soha nem láttam még ilyennek. Hazudnék, ha azt mondanám nem fájt, amiért levegőnek nézett. Elmondtak mindent töviről-hegyire Newtnak és a többi elöljárónak a fémhengerről.

-Ma kifogunk menni Thomassal és megnézzük hátha vezet valahova ez az izé. -közölte a futárok elöljárója hideg hangon.

-Hope-al együtt. -szólaltam meg először mióta ez az egész elkezdődött. Mindenki felém fordult, de csak Minhóval tartottam a szemkontaktust és ugyan azt a maszkot húztam fel, mint mikor ide kerültem. A sötét szemeiben láttam mennyire örült a kijelentésemnek, de egy leheletnyi aggódás is felcsillant benne. A szőke feloszlatta a Gyűlést és mindenki kiözönlött a kis rozoga házból, készültem én is menni utánuk csak egy erős kéz neki támaszkodott az ajtó félfának, ezzel minden figyelmemet magára hívta. Egy ideig így álltunk és kifejezéstelen tekintettel néztünk a másikra. Mind a ketten ugyan arra vágyunk, de mégis kitudnánk nyírni másikat.

-Felejtsd el, hogy velünk jössz és nem nyitok erről vitát. -mondta egy kicsi dühvel a hangjában és már faképnél is hagyott. Most komolyan azt hitte nem fogok vitázni erről? Gyorsan utána rohantam és mint egy fal útját álltam.

-Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? Az összes futárod magatokra hagyott és visszautasítod a segítségemet? Mi a fene ütött beléd? -emeltem meg a hangomat és a bennem dúló méregnek köszönhetően ökölbe szorult a kezem.

-Szerintem ezt már megtárgyaltuk nem olyan régen. -szűrte ki a fogai között. Éreztem, hogy nem sok kell és kiugrasztom a nyulat a bokorból, csak most ez nem érdekelt.

-Akkor sem kaptam normális választ. Mi van akkor ha veszélyes odakint? Érdekelt engem bármikor is? Nem. Akkor nem értem mi a problémád.

-Értsd már meg végre, hogy nincs szükségem rád. Korában sem volt, de nem akartam, hogy itt heverész, mint aki jól végezte a dolgát. Azért voltam csak kedves veled, hogy a bizalmadba férkőzzek és kitudjak belőled szedni információkat, de ennyi. Soha nem kellettél se nekem se senki másnak. Az Alkotók is, azért küldtek csak ide, hogy teher legyél a számunkra. -nem kicsit vágta ingerülten a fejemhez a szavakat, amik kurvára rosszul estek. Annyira mérges lettem rá, hogy nem is gondolkoztam, amikor meglendítettem a kezemet és egyszerűen pofon vágtam. Jó erőset keverhettem le neki, mert sokáig csak abba az irányba bámult, amerre át irányítottam a fejét.

-Tudod, szerintem elég rossz munkát kaptál, mert neked a földeken lenne a helyed, mint egy parasztnak. -ennyit mondtam és ott hagytam. Tomboló léptekkel sétáltam a Tisztáson miközben éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe, de elég gyorsan vissza pislogtam őket. Nem fogok egy ilyen bunkó, paraszt fiú miatt sírni.

X

Egész nap sajgott a szívem miatta és hiába próbáltam kimutatni, hogy jól vagyok, nem igazán sikerült. Bár szerintem olyan hangosan vitatkoztunk, hogy a Tisztáson mindenki hallotta. Newtnak megint dolga akadt így megkért, hogy legyek Alby mellette és hallgassam végig a jelentésüket. Persze igent mondtam, mert legalább nem fogom látni Mr. bunkót.

-Úgy fest hamarosan magához fog térni. -fordult felém Clint. -Csak idő...-befejezni már nem igazán tudta, mert az idősebb fiú felült hirtelen és ijesztően maga elé meredt. El is kezdett valamit motyogni, de nem értettem belőle semmit.

-Te érted? -kérdeztem a kóronctól.

-Nem. Szólsz Newtnak? -csak bólintottam és elindultam megkeresni a főnökhelyettest. Mi meglepően a kedvenc futárom társaságában láttam meg, de nem csak ők ketten voltak. Már távolból kiszúrtam, hogy Thomas és Gally veszekednek és mire odaértem már mindenki veszekedett mindenkivel.

-Hé, fiúk! -próbáltam túl kiabálni őket, de nem sikerült. -Fiúk!! -ez jobbra sikeredet, mert mindegyikük rám kapta a tekintetét. -Clint küldött, Alby felébredt. -a szőkének nem is kellett többször mondani megindult a gyengélkedő irányába, én meg árnyékként követtem. Nem mindenki követett minket csak Thomas és Minho. Az utóbbi embernek baromira örültem. Newt után léptem be és meg is álltunk felsorakozva az idősebb fiú ágyától nem messze.

-Mondott valamit? -fordult felém Minho. Egyszerű kérdés volt, amire egyszerűen válaszolhattam volna, de perpillanat nem kicsit volt a bögyömbe a srác.

-Ó, most már szükséged lenne rám, hogy segítsek a válasz keresésben? Bocs, gyere rá magadtól, csak az a baj nem vagy akkora lángész. -a lehető leggúnyosabban ejtettem ki a szavakat és színpadiasan felé fordultam.

-Nem tehettek róla, hogy a szép szót nem érteted meg. -fonta össze a mellkasa előtt a karját és elfordult tőlem.

-Úgy fest egy pofontól még nem tértél észhez, de segíthettek ezen. -emeltem meg a kezemet. Mielőtt kitört volna egy elég kellemetlen háború, Newt közbe avatkozott.

-Fejezzétek be bököttek, most azonnal! -szólt ránk erélyesen és szinte egyszerre fogtuk be. A szőkeség elindult az ágy irányába és helyett foglalt Alby mellett. Azért vetettünk egymásra egy eléggé gyilkos pillantás, de nem gerjesztettük tovább a feszültséget. -Hé, Alby. Jól vagy? -kérdezte reménykedve a fiú. Hosszú néma csend állt be és mielőtt újra feltehette volna a kérdését, megszólalt.

-Nincs kiút. -mondta elhalóhangon.

-Tessék? -kérdezte most Thomas.

-Soha sem volt itt semmi kijárat az...az Alkotók nem engedik, hogy elmenjünk. -fordult a szőkeség felé könnyes szemekkel. Hirtelen a füléhez kapott és teljes mértékben megörült. Mint egy...nem is tudom mi. Ledöbbenve álltunk, de ekkor hangos kiabálásokra és veszekedésekre figyeltünk fel. Nem értettük a helyzetet, ezért kirohantunk és mindenki fel-alá szaladgált a Tisztáson.

-Winston mi történt? -kérdezte Newt az éppen akkor arra futott fiútól.

-Nem záródtak be a kapuk. -sokként hatott mind a négyünkre, amitől hirtelen megmukkanni sem tudtunk. Ez...ez lehetetlen.