A hercegnő titka

Ridegség

London utcáin az üresség tátongott. A lámpák halvány fénye világította meg a vízes utakat. Az esőcseppek óriási sebességgel csapódtak bele a kemény aszfaltba. Az eső hangja uralta várost, ami egyre jobban halkult el. Majd elállva a csendet hagyta maga után, amit néha egy-egy kocsi zaja zavarta meg, de azok is inkább taxik voltak. A hold feltérve a szokásos helyére, fényével a palotát világította meg a feketeségben. Egyenesen abba a szobába világított be, ahol a hercegnő és vendége tartózkodott. Elizabeth és Liliana az időről elfeledkezve beszélgettek a díványon ülve. Lizzie lerúgta lábairól a cipőit, hogy feltehesse őket a kanapéra. Hátradőlve hallgatta Lily különböző elméleteit a lovaglásról.
-Mindig is kíváncsi voltam milyen lehet háttal ülni a lovon és úgy vágtatni.-Bámulta Liliana fáradtan a falat.-Talán majd egyszer kipróbálom.
-Micsoda?-Kapta fel nevetve a fejét Elizabeth.-Talán megakar halni?
-Azért élünk ennyi ideig itt a földön, hogy legyen időnk mindent kipróbálni nem?
-Mit szeretne még kipróbálni?-Bökte meg óvatosan Liliana oldalát lábujjaival. Lily némán ránézett a hercegnőre. Egy ideig mosolyogva bámulta őt.
-Szívesen megtanulnék repülni.-Nyögte ki.-De az apám szerint csak férfiakból lehetnek jó pilóták.-Nézett rá az ölében pihenő kezeire.
-Miért pont repülni?-Kíváncsiskodott.
-Maga még sosem érezte azt, hogy legszívesebben elmenekülne a felhők felé?-Nézett vissza rá Liliana.-És csak szárnyalna..
-De.-Rebegett meg a szeme. Eddig még sosem értette meg őt senki a repüléssel kapcsolatban. Lovaglás közben mindig azt érezte, hogy szárnyakat növesztve hagyja el kis időre a földet. Mintha a lelke száguldott volna felfelé egy cseppnyi boldogságért. Feje kiszellőztetve menekült el problémái elől pár percre. Ilyenkor mindig megtapasztalta a veszélyt és érezte, hogy él. A valóság csúnyán kirángatta őt az üres életéből, de ezzel egyidejűleg erőt is kapott. Erőt arra, hogy bármit megtegyen. Ilyenkor el is tudta csendesíteni az elméjét. Mintha nem lenne egy gondolata sem, csak ő és a végtelen táj. A szárnyalás segített neki tisztán látni. Úgy érezte Liliana megértené őt, ha mindezt elmondaná neki.

-Magának nincsennek ilyen vad álmai?-Érdeklődött Liliana. Elizabeth elgondolkodott a kérdésén. Soha nem volt egy célja sem az életében. Csak sodródott az árral, ami a semmilyen mindennapokba taszította őt. Nem voltak vágyai csak egyetlen dolgot akart. Egy átlagos életet. Egy normális napot, ahol nincs körülötte a személyzet és nem veszik őt körbe a palota falai. El akarta tüntetni a királyi családot és a vele járó gondokat.
-Nincs semmi.-Rázta a fejét Elizabeth.
-Tényleg? Semmi?-Hajolt közelebb őfenségéhez. Mélyen az elgondolkodó arcába nézett. Lizzie zavarban kezdte el érezni magát, ahogy Liliana őt tanulmányozta.
-Kiskoromban volt egy álmom.-Szólalt meg félénken Elizabeth.-Zsoké akartam lenni.-Közölte. Lily erre elmosolyodott. Arcán két jókora almácska jelent meg, ami láttán Elizabeth szíve akaratlanul is nagyobbakat dobbant.
-Ez aranyos.-Vigyorgott még mindig Lizzie arcát fürkészve.-Kár, hogy nem ismertük egymást gyerekként.-Dőlt hátra.
-Hm..-Hajtotta le fejét a hercegnő.-Lehet akkor most másabb életem lenne.-Játszott el a gondolattal.
-Milyen volt gyerekként?-Kíváncsiskodott a kissé álmos tekintetű hölgy.
-Élettel teli.-Nézett fel rá.-Harcias.-Nevetett.-Nem volt velem egyszerű az élet.
-Elizabeth Olsen hercegnő? Harcias?-Vigyorgott Liliana.
-Mindenki változik.-Vont vállat.
-Mi történt?
-Anya meghalt.-A rideg mondat azonnal arcon csapta mindkettejüket. Lizzie arcára kiült némi szomorúság. Nem látta már értelmét elrejtenie az érzéseit, ezért hagyta, hogy egész testét lelombozza a hirtelen fejét felütő melankólia. Egy pillanatra elbambult. Az anyukáján gondolkodott. Viszont nem akart most elveszni kusza emlékei sokaságában. Tekintete visszavándorolt a mellette ülő hölgyre.-Maga milyen volt?-Erőltetett egy kisebb mosolyt arcára.
-Nyugodt. Félénk.
-Azta..-Esett le kissé őfensége álla. Nem tudta elképzelni ilyen jellemzőkkel a mellette ülő nőt.
-Az ember tényleg változik.-Adott igazat a hercegnőnek.
-Igen..-A némaság ismét nagyobb volt, mint azt ők szerették volna. Liliana a falon pihenő óra felé nézett. Majdnem éjfél volt.
-Indulnom kéne haza.-Törte meg a csendet.
-Nem hagyhatom, hogy ilyen későn vezessen haza.
-Nem lesz bajom.-Tápászkodott fel a helyéről Lily. Elizabeth megragadta a kezét. Liliana felé fordult.
-Kérem. Ne menjen.-Nézett fel rá.-Van elég szobánk. Itt maradhatna éjszakára.-Közölte. Liliana elmosolyodott.
-Miért érzem úgy, hogy ez az első ilyen eset, hogy meghív valakit egy pizsama partira?-Vigyorgott még mindig.
-Rosszul csinálom?-Engedte el Liliana hófehér karját.
-Nem..-Rázta meg enyhén a fejét Liliana, miközben egy pillanatra ráharapott alsó ajkára.