A hercegnő titka

Sötétség

Elizabeth hercegnő a sajtónak tett beszéde után bezárkózott a hálótermébe és úgy érezte soha többet nem lesz képes kilépni onnan. Robbie számtalan levelet küldött neki, de egyet sem tudott kibontani a benne lévő szégyenérzettől. Bizonyára már ő is tudomást szerzett a hűtlenségéről és nem akart szembenézni ezzel. Gyengébbnek érezte magát mint valaha. Enni se ment le, minden egyes nap felvitték neki az ételt. A depresszió kapuja tárt karokkal várta Elizabeth lényét, s besétálva rajta végleg elveszett a sűrű ködjében. Liliana-ra se mert gondolni, mert ahogy eszébe jutott a neve a szívét azon nyomban szorítani kezdte a fájdalom. Gyomra megtelt idegességgel, feje pedig ijesztő dolgokkal lett tele. Csak forgolódott az óriási franciaágyban miközben nem gondolt semmire. Egy dolgot érzett, az ürességet. S ezzel nem tudott semmit se kezdeni. Néha eszébe jutott az a váza darab, ami a csuklója felett pihent azon a hétvégen. Úgy érezte megbánta, hogy nem tette meg azt amit akkor meg akart tenni.

A szenvedését az ajtó nyílása állította le egy pillanatra, amikor is az apja lépett be a szobájába. Nagyot sóhajtott mikor meglátta a depresszióba esett lányát. Elizabeth fáradt szemekkel meredt rá a királyra. David némán sétált oda az ágyához majd leült a szélére. Egy ideig csendben nézte a földet, Lizzie pedig az arca oldalát. Kínos volt ez a némaság, de azt sem szerette volna, hogy az apja bármit is mondjon most neki.
-Össze kell magad szedned Elizabeth.-Nézett felé. A hercegnő csendesen fonta össze ujjait.-Már egy hét eltelt a beszéded óta. Senki nem hiszi azt, hogy te vagy rajta a képen.-Folytatta a mondandóját.
-Nem emiatt aggódom..-Mondta halkan Lizzie.
-Akkor?-Kíváncsiskodott kissé ridegen a király, de Elizabeth nem akart választ adni. Nem merte a szemébe mondani, hogy hiányzik neki Liliana.
-Hogy vagy képes egyáltalán rám nézni ezek után?-Érdeklődött kissé könnyes szemekkel a hercegnő.
-Milyen apa lennék ha nem tudnék ránézni a saját lányomra?
-Amit tettem az rossz.-Suttogta.-Nagyon rossz.-Csuklott el a hangja.
-Mindenki követ el bűnöket. Örülj neki, hogy a koronázásod előtt derült ki ez az egész, nem pedig akkor amikor már te ülsz a trónon.-Elizabeth némán hallgatta végig apja szavait. Szomorúan nézett maga elé, amit a király is észrevett. Egy ideig tétovázott majd lassan a lánya keze után nyúlva megsimította azt.-Mindenki követ el hibákat Lizzie.-Vigasztalta.
-Liliana nem volt hiba.-Húzta el ridegen a kezét, de nem mert apja arcába nézni.
-Még mindig itt tartunk?-Sóhajtott a király.-Nem lett volna szabad hagynom, hogy elhagyd a palotát.-Rázta meg a fejét.-Azt hittem, hogy több eszed van ennél.
-Te is voltál már szerelmes.-Nézett fel rá félénken. Apja arcára zavaros reakciók ültek ki. Nem lehetett igazán tudni mi zajlott le akkor benne.
-Szerelmes?-Hangjában érezhető volt némi düh.-Dehogy vagy te szerelmes.
De igen.-Akarta mondani, de csak szótlanul maga elé nézett.
-Lizzie, amiről te beszélsz az egy betegség.-Suttogta mérgesen.-Meg ne haljam ezt többet! Nem tudod miket beszélsz.-Állt fel az ágyról.-Elizabeth neked férjed van. Hogy akarsz királynő lenni ilyen szétszórtan?-Tette fel a kérdését, ami után ismét egy kisebb csend állt be.
-Nem akarok..-Közölte vele ridegen a szemeibe nézve. A király kissé megmoccant, de próbálta elrejtetni a fájdalmát. Szó nélkül távozott. Az ajtót pedig hangosan becsapta. Elizabeth-nek már nem volt ereje sírni se. Egyszerűen visszasüllyedt az ágya melegébe és az ablakon beszűrődő napfényt nézte. Apja szavai ismétlődtek fejében. "Szedd össze magad!"-Visszhangzott elméjének egy részében.
Ahogy a semmibe meredt teste egyre jobban telt meg az apja által okozott feszültséggel. Idegesítette őt az asztalon álló levélhalmaz is, amit Robbie küldött neki. Nagy sóhajok közt ült fel az ágyában majd a mellette lévő csengővel behívta a szobalányt aki perceken belül meg is érkezett.
-Fenség.-Hajtott fejet előtte és végignézte lényét.
-Ideadná az asztalon lévő leveleket kérem?-Nyújtotta a kezét felé. A fiatal hölgy azonnal a markába nyomta a papírok sokaságát.-És hozna nekem egy tollat meg papírt?-Kérte.
Mikor a szobalány elhagyta a hálótermét, remegő kézzel bontotta ki az első levelet.
"Kedvesem! Egy felzaklató hír jutott a fülembe a minap. Kérlek hívj fel miharabb!"
Majd a másodikat is elolvasta.
"Lizzie..Nem tudlak elérni. Minden rendben? Láttam a képet, amiről mindenki beszél. Tényleg te vagy rajta? Kérlek keress fel miharabb!'
A harmadik levélért már gyomorgörccsel nyúlt.
"Én nem hiszem el, hogy te vagy a képen. Tudom, hogy te nem tennél ilyet. Mégis ki csinál ilyesmit? Bárki is szivárogtatta ki ezt a hamis információt a rácsök mögött lenne a helye. Hallottam a beszédedet is. Minden rendben? Hazamenjek?"
Elizabeth szeme szinte kiugrott. Véletlenül sem akarta, hogy Robbie visszatérjen hamarabb a palotába a tervezett időpontnál. Nem bírt volna most az arcába nézni és egyenesen belehazudni. Nem lett volna képes azt tettetni, hogy minden rendben van. S végképp nem tudta volna megcsókolni őt. Ahogy Robbie száraz ajkaira gondolt szinte megcsapta az undor. Mintha az a halvány érzelem is, ami eddig benne volt a férje iránt most végleg eltűnt.

Később nekiállt választ írni, de egyik mondata zavarosabbra sikeredett a másiknál. Már a harmadik levelet gyűrte össze és dobta le az ágy szélére. Fejét fogva próbálta kitalálni mégis mit írjon a férjének. Bármibe is kezdett bele nem érezte elég jónak, elég magabiztosnak. Gyomorgörccsel dobta el kezéből a tollat és most igazán úgy érezte elakadt. Úgy vélte ez élete mélypontja. Beleesett egy szakadékba, amiből soha többé nem tud kijönni segítség nélkül. Az egyetlen biztos kezet pedig egy olyan személy nyújtotta számára akivel soha többet nem létesíthet semmilyen kapcsolatot. Szomorúan feküdt vissza a takarója alá miközben Lily-re gondolt. S ez így ment még napokig. A levél megírása nem sikerült, a szülinapi próbákra nem járt le és az evés is nehezen ment neki továbbra is. A melankólia átjárta az összes porcikáját. Szinte összeroppantotta pici testét a szomorúság súlya. Nem volt képes összeszednie magát és nem is akarta többé. Apja bántó szavai sem ismétlődtek már a fejében csak egy valamire tudott gondolni. Látni akarta Liliana-t. Újra érezni akarta ajkainak nedvességét. Megakarta ölelni és megmondani neki, hogy mennyire szereti. Majd kinevette magát és a másik oldalára fordult az ágyban. Nem tehette meg ezeket a dolgokat, mert a depresszión kívül a korona súlya is nyomta a vállát. Nem érintkezhetett többé Lily-vel. Mégis a fejébe pattant egy olyan ötlet, amivel megszegi ezeket a szabályokat. A király születésnapi meghívói közé akart csúsztatni egy Liliana-nak szólót. Egy ugyanolyan levelet, mint az összes. Senki nem venné észre.-Gondolta. Majd szinte felpattant az ágyban. Köntösét testére terítve lépett ki a szobájából. A folyosó csendes és üres volt a szokásához híven. Egyenesen a lenti irodába ment. Próbált úgy végigosonni a helyiségben, hogy senki ne vegye észre. Persze ez lehetetlen volt több száz szolgáló között. Jó pár alkalmazottnak megakadt rajta a szeme. Meg voltak lepődve, hogy a hetekig "betegeskedő" hercegnő most szinte rohangál az üres palotában. Naivan nyitott be az irodába, ahol a meghívókat tárolták. Teljes mértékig biztos volt benne, hogy senki nem lesz bent. Tévedett. Ahogy belépett három férfi a beszédükben megállva nézett felé. Elizabeth kissé sokkosan igazította meg kócos haját.
-Hercegnő!-Hajtottak neki fejet meglepetten. Lizzie csendesen állt előttük. A valóság erősen arcon csapva némává tette őt.-Segíthetünk valamiben?-Kérdezte a bajuszos férfi.
-A király születésnapi ünnepségére szeretnék meghívni valakit.-Nyögte ki miközben összekulcsolta ujjait maga előtt.
-Ki lenne az?-Kíváncsiskodott tovább az idősebbik.
-Csak egy meghívót szeretnék kérni. Majd én elküldöm neki.-Húzta ki magát, hogy magabiztosabbnak tűnjön. A három férfi ezután összenézve bizonytalanította el Lizzie-t egy pillanatra. Majd szó nélkül a kezébe nyomtak egy piros-arany díszítésű papírt. Elizabeth mosolyogva nézte a meghívót. Már szinte látta rajta Miss Herbert nevét.
Csak egyetlen kérdés maradt hátra. Vajon Liliana lesz olyan bátor, hogy megjelenjen az ünnepségen vagy a királyi meghívó a kukában végzi majd.

[Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen soká rakok ki új részt, de egyszerűen nincs motivációm az íráshoz. Viszont azokat sem akarom megvárakoztatni akik esetleg várják a részeket. Ezért lett ez most ennyire összecsapott és kevésbé élvezhető, de ígérem, hogy a jövőben jobb munkát fogok kiadni a kezeim közül. További szép napot!]