Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

46. bejegyzés - Az ajándék

46. Az ajándék

Amikor felébredtem a szobámban voltam. Álmosan takaróztam ki, hogy kiinduljak a mosdóba, de ekkor láttam meg, hogy a megpörkölődött ruhámban vagyok. Az ágyam is kormos lett, így azonnal lerángattam az ágyneműhuzatot. Lecibáltam a ruháimat és fürdeni indultam. Közben végig gondoltam az előző napokat, és rájöttem, hogy milyen ostobán viselkedtem. A fiút, akit szeretek leszidtam azért, mert a saját dolgával törődött, és nem ért rá velem foglalkozni, holott egész héten elfoglalt voltam én is. Ráadásul tudtam, mennyire sokat dolgozik a jövőjéért, és most úgy éreztem hátráltattam. Nem mentség, hogy pénteken volt a Fehér nap, hiszen nem kötelessége viszonozni a Valentin-napi ajándékomat sem. Szörnyülködve törölköztem meg, és felháborodtam magamon. A héten ért stresszt és aggodalmat mind rázúdítottam, ő pedig értetlenül és ártatlanul semmit sem szólt, hallgatta a sérelmeimet csendesen, pedig ő sem egy nyugodt természetű ember. Míg a hajamat szárítottam az órámra néztem. Elég korán volt, hogy megkereshessem őt a tanítás előtt.

Amint kiléptem a szobámból Misuzuhoz kopogtam be. Éppen ajtót akart nyitni. Mérgesen fogadott, behúzott a szobájába és letorkolt amiért aggódnia kellett értem. Miközben lekiabált egy kokit is nyomott a fejemre, jó erősen hogy nyomatékosítsa mennyire haragszik rám, amiért még a telefonomat is elvesztettem. Aztán elmondta, hogy este soká érkezett meg velünk az autó, és én akkor már régóta mélyen aludtam a kimerültségtől. A fiúk végig vele voltak, és Katsuki cipelt fel a szobámba. A fejemet fogtam fájdalmamban és szégyenemben is. Miután kikiabálta magát újra önmaga lett, és kitessékelt a szobából, hogy keressem meg a szőkét, mert biztosan vele is lenne mit megbeszélni... Így indultam el az A osztály kollégiuma felé, míg a sajgó púpot simogattam...

Amikor odaértem éppen szembe találkoztam vele. Zsebre tett kézzel oldalgott az úton, de nem a tantermek felé, hanem az én kollégiumi részlegem felé. Elé siettem, és kissé pironkodva torpantam meg. Azonnal a tárgyra tértem.
- Szeretnék bocsánatot kérni! Ostobán viselkedtem veled, olyasmivel vádoltalak amivel nem kellett volna. - szelíd arccal nézett rám.
- Megsérültél tegnap? - A kérdéssel teljesen kizökkentett.
- Nem. - ráztam a fejem. A kezét felém nyújtotta, majd a karomnál fogva magához húzott.
- Problémás barátnő vagy... - mondta halkan, míg átölelt. Hatalmas kő esett le a szívemről, és boldogan fúrtam a mellkasába az arcom. El sem hittem, hogy ennyire kedves és megértő. Pár percig így álltunk, aztán elengedte a derekam, és a zsebébe nyúlt. Egy fehér kis dísz zacskót vett elő, és a kezembe adta.
- Ezt pénteken kellett volna átadnom neked. Sajnálom, hogy elfelejtettem. - szólt ismét szelíden. Teljesen ámulatba ejtett, képtelen voltam levenni a szememet az arcáról.
- Nem nyitod ki? - kérdezte grimaszolva. Na ez már az a fiú volt, akiért odáig voltam, bár jólesett látnom a gyöngéd és kedves oldalát is. Kinyitottam a zacskót, és egy kis ezüst karlánc volt benne, amelyen apró fehér gyöngyök voltak. Elpirulva emeltem fel, és kértem meg hogy segítsen felvenni a bal kezemre. Miután felcsatolta a kezemre, a nyakába estem, és úgy köszöntem meg az ajándékot. Semmiképpen sem számítottam ilyesmire, és rettentően meghatott. Biztos, hogy sohasem fogom levenni. Rövid ölelés után kezdte zavarni a viselkedésem, majd egy kissé erőszakos csókkal hűtött le. Zavartam pislogtam rá, majd grimaszolva vigyorgott egyet.
- Remélem most egy darabig bírni fogsz magaddal, Csókos-lány! - torkolt le, majd kézen fogva a C osztály kollégiuma felé indultunk. 
- Reggelizni akarok. - nézett rám sokat mondóan, amiből azonnal leesett, hogy aznap nekem kell reggelit készíteni neki. Boldog ujjongással vetettem bele magam a feladatba, és kiváló Omuricet készítettem neki. Utána elkísért a tantermünkhöz, és még Misuzuval sem kötekedett útközben. 

A következő pár nap elsuhant körülöttünk, mert a sok elfoglaltság mellett még plusz feladatokat is kaptunk. A héten beszerveztek minket a hős osztályok mentési gyakorlataiba is, ahol ismét magunkra ölthettük a korábban kapott hős szerkókat is. A vérem szinte forrt, amikor megláttam közelről a szőkét a fekete ruhájában. Igyekeztem normálisan viselkedni, és a ruhám alatt a karláncot fogdostam, hogy alább hagyjon az izgalmam. 

Néztem, ahogy húzza fel a szakadék széléről a hordágyat a kötelekkel. Minden mozdulata erőtől duzzadt. A háta, az izmos karjai, biztonságot sugárzott a teste. Beleborzongtam. De nem figyelhettem tovább, mert én következtem az áldozat szerepére.
Lefeküdtem a sziklaszirtre és vártam hogy megmentsenek. Aztán megérkezett.  Figyeltem ahogy kideríti, hogy a lábam törött és ájult áldozat vagyok. Sínbe tette a lábam, megtapogatta hasam, és végignézte a testemet alaposan, sérüléseket keresve, majd mikor nem talált, az ölébe vett. Ahogy felemelt a karjában, eleredt az orrom vére. Megdöbbenve kaptam oda a kezemmel. Ashido, aki a mentésben a másik mentett áldozat volt azonnal hozzám fordult.
- Jól vagy Ozawa-san? Vérzik az orrod!
- Minden rendben! - törölgettem zavartan. A szőke értetlenül állt, de nem tett le. 
- Folytassuk! - mondtam és ájultnak tettettem magam ismét. Nem akartam, hogy miattam a mentési gyakorlat kárba vesszen…

Misuzu ezalatt tátott szájjal háborgott a viselkedésemen, aztán alaposan kinevetett. Mellette Deku nézett olyan arccal, mint aki azonnal megértette a helyzet súlyosságát. Todoroki csupán unottan vette tudomásul a beégésemet. Egy vérzéscsillapító kendőt vett elő és tartott oda az orrom alá. Fejbiccentéssel köszöntem meg, és igyekeztem nem ránézni a szőkére, aki addigra teljesen felfogta és megértette a problémámat, de semmilyen reakciót nem adott rá. Viszonylag örültem, úgy éreztem ebből a szempontból nagyon udvarias velem. 

Később, este amikor sétálni hívott boldogan mondtam igent. Az erdőben nyugalom és csend volt, szinte hallani lehetett a szívem heves dobogását.
- Gyakran előfordul nálad az orrvérzés? - kérdezte hirtelen. Azonnal bepánikoltam.
- Gyerekként többször megesett! - zagyváltam, hogy elfedjem a valóságot. 
- Jobban oda kellene figyelned erre. - javasolta. Hevesen bólogattam, és igyekeztem közömbös maradni. Ám ekkor széles vigyorra húzódott a szája. 
- Sosem gondoltam volna Csókos-lány, hogy ennyire nyilvánvalóan kiütköznek majd a gondolataid! - hajolt közelebb. Elöntötte az arcomat a pír, felhúzott ezzel az aljas viselkedéssel. Valójában csak kivárta, mikor lesz alkalmas cukkolnia érte!
- Nem vagy igazságos! - kiabáltam, és ütni kezdtem a mellkasát, amire hangosan nevetni kezdett. Mikor megelégelte, megfogta mindkét kezemet, és tovább folytatta:
- Szóval ilyen kis perverz lánnyal járok? - hajolt közelebb, hogy még inkább a szemembe tudjon nézni. Zavartan pislogtam, és kénytelen voltam szótlanul tűrni, mert ennyire béna voltam. Miután elengedte a kezemet abbahagyta a cukkolásomat is. Felfújt arccal és karba font karokkal álltam előtte, nem akartam a szemébe nézni. Szégyelltem magam. Felém nyújtotta a kezét, majd lassan magához húzott. 
- Rajtad is legjobban ez a rövid szoknya áll jól… bár a hős ruhád sem utolsó. -  engedett el egy aljas de szívdöglesztő mosolyt…

A rövid randin ezután többet nem cukkolt és nem is gonoszkodott velem többet. De dicséretet sem mondott, nehogy túlságosan jól érezzem magam.