Az íj hercegnője

18.1. Ezer év 1.

Sötét, fülledt este volt, a hőség és a pára megviselt embert és állatot egyaránt. A tenger felől felhők úsztak a szárazföld fölé, de enyhülést nem hoztak magukkal. Napok óta ilyen volt az idő, és nem is látszott még a megpróbáltatások vége. Az eső és a hőség uralkodott most ezen a földön. A vízcseppek végigfolytak a város utcáin és házain, a felhőkarcolók üveg és krómacél tornyain, a szivárvány színeire törve San Aquatica, a Meriscoriai Köztársaság fővárosa közvilágításának fényeit. Közel húszmilliónyian (az elővárosok lakóival együtt még többen is) imádkoztak most jobb időért.

Az utcákon ettől függetlenül tömeg hömpölygött, bár sokan igyekeztek inkább a légkondicionált éttermekben, színházakban, mozikban, vagy az otthonaikban menedéket keresni. Az ilyen napok jelentősen megdobták a főváros (az egykori Aquatis) napi energiafogyasztását, és nagyobb teljesítményre kellett kapcsolni miattuk az atomerőművek működését is, hiszen a hőség éjszakára sem nagyon csökkent.

Ha egy távoli látogató tévedt ide, egy káprázatos és modern világvárost láthatott, pezsgő és lüktető élettel. Amely ötvözte magában a modernitást és a hagyományok tiszteletét, a jövőt formázó jelent és a dicső múltat. Az új San Aquatica körbeépülte a történelmi óvárost, a régi királyi székhelyet, melyeket szinte eredeti pompájukban őrzött meg, és mára kedvelt turistalátványosságokká lettek. Így találkozott itt, a tenger partján a múlt és a jelen, a világ első számú szuperhatalma és Aquatis egykori nagysága. Az évszázadok viharaiban és változásai közepette országok és birodalmak tűntek el, a meriánok hatalma és befolyása azonban töretlenül fennmaradt. A királyság intézményével együtt, amely mára ugyan tisztán jelképessé vált csupán, ám a birodalom népei körében most is tisztelet és érdeklődés övezte a királyi családot. De a döntéseket már régóta a Parlament hozta, a miniszterek kormányoztak, az ország pedig demokráciában élt. Az anyaországban és a gyarmatokon is.

Más világ volt már ez. A szédítő iramú technikai fejlődés soha nem látott életszínvonalat biztosított. Messze földről jött milliók keresték itt a boldogulásukat, a jobb élet reményében. Sok külföldi diák tanult, és szerzett diplomát a meriscoriai egyetemeken, hogy azután a szülőföldjére hazatérve hasznosítsa a megszerzett tudást. Vagy itt maradjon maga is, ebben a csodavilágban, a csodák földjén.

Meriscoria virágzott. Megtehette, hiszen földjén évszázadok óta nem dúlt háború. A Tengerek Ura mindig is partjaitól távol vívta meg harcait. Manapság a világ nagy részén béke volt (kisebb helyi villongásoktól eltekintve). Senki nem vonta kétségbe a meriánok vezető szerepét, akik élénk diplomáciai kapcsolatokat ápoltak közeli és távoli szövetségeseikkel, a keleti Ludéciától az északi államokig. A merián hajók ma is bejárták a világtengereket. Bár a tengeri kereskedelem jelentősége a laikusok szemében némileg csökkent, a repülés százhúsz évvel korábbi feltalálása óta. Ez azonban csak a látszat volt, az élénk polgári légiforgalom mellett, az áruk meghatározó tömege ma is a tengeren érkezett.

Az eső most éppen kegyesen elállt. A nő kilépett az intézet kapuján, és az eddigi, kellemesen hűsített környezet után megcsapta a város fülledt és párás levegője. Leizzadt, mire az autójáig ért. Beült, és azonnal bekapcsolta a légkondicionálást. Megnézte a pontos időt a műszerfal kijelzőjén, és elhúzta a száját a digitális számjegyek láttán. Alaposan megcsúszott a munkában. Hiába, ez van, amikor feszített határidőkkel kell dolgozniuk. Kikanyarodott a parkolóból, és hazafelé vette az irányt. Nem lakott messzire, nagyjából húsz perces autóút állt előtte.

Gyorsan hazaért, ismert néhány kevésbé forgalmas útvonalat. Leparkolt, és egy pillanatra nem akaródzott kiszállnia a hűtött utastérből. Már a gondolatára is úgy érezte, hogy a ruhája, és a vállig érő, fekete haja nedvesen tapad a testére. Erőt vett magán. Csak pár perc, azután az otthonában ismét kellemes környezet várja.