Az íj hercegnője

18.2. Ezer év 2.

A házikó egy csendes, kertvárosi részen állt, távol a város zajától. Egy aranyos kis kert ölelte körül, melyben nagyon jól lehetett sétálgatni, vagy akár játszhattak és futkározhattak ott a gyerekek. A házon nem volt semmi különleges, egy egyszerű, régi építésű, kétszintes téglaépület volt. Időnként jött két kertész, hogy lenyírják a füvet, ápolják a kertet. Becsülettel elvégezték a munkájukat, amiért tisztességesen megfizették őket. Soha nem találkoztak a ház gazdáival, a szerződést online kötötték, és a fizetségüket is átutalással kapták. Nem volt ebben semmi szokatlan vagy rendkívüli.

A ház mögött egy garázs állt, benne egyetlen autó, egy városi terepjáró, amilyennel kényelmesen lehet utazni, akár az egész családdal is. A földszintet a konyha és a nappali foglalta el, ahol elfértek a vendégek, akár családi ebédre, akár egy jóízű baráti beszélgetésre gyűltek össze. Ízléses és strapabíró bútorok alkották a berendezést, a falakon tájképek és fotók lógtak. Az emeleten három kisebb hálószoba, a fürdő, és egy dolgozószoba foglalt helyet. Az egész ház egy jómódú polgári család otthonának tűnt. Talán egyedül csak a nagy plazmatévé hiányzott a nappali faláról. Voltak itt szép számmal értékek, de nem volt köztük semmi kimagaslóan értékes.

A ház gazdája leginkább csak három helyiséget használt, ha egyedül volt idehaza: a fürdőt, a konyhát és a dolgozószobát. A szomszédok úgy tudták, hogy egy kedves, középkorú nő lakik itt, aki sokat dolgozik, és a munkája miatt sokat utazik, így leginkább csak este van otthon, illetve a ház gyakran napokig üresen áll. Néha látták, és egy kicsit elbeszélgetett velük.

A nő végtelenül kedves volt, kicsit szarkasztikus humorú, de nagyon szórakoztató. Nem látszott negyvenévesnek, de ez manapság nem akkora csoda, sokan élnek olyan életmódot, ami segít megőrizni a fiatalosságukat. Meg hát a negyven az új harminc, és ott vannak még a különböző szépészeti beavatkozások is. Neki talán ez utóbbira mégsem lehetett még szüksége.

A nő vékony testalkatú volt, sportos, középmagas, enyhén napbarnított bőrű. Nem feltűnő szépség, de olyan alakú, aki után azért megfordulnak a férfiak. Csinos arca volt, vállig érő hollófekete haja, és szomorkás szürke szemei. Egyedül élt a házban, talán elvált asszony lehetett, vagy özvegy, de rendszeresen látogatta a családja (talán a testvérei) és a barátai, felnőttek és gyerekek is. Időnként eljárt sportolni. Eleinte azért furdalta a kíváncsiság a szomszédokat, hogy milyen sportot űzhet, mert - a környékbeliek szokásaival ellentétben - futni vagy kerékpározni például sohasem látták. Végül aztán egyszer elmondta, hogy íjászkodni jár, amit fiatal korában versenyszerűen űzött, ma már inkább csak a nosztalgia miatt. Nem volt ebben semmi kivetnivaló, azt sokan tudták, hogy a sportíjászat ma is népszerű, bár kissé a perifériára szorult sportág.

A munkájáról annyit lehetett tudni, hogy valamilyen jótékonysági szervezetnél dolgozik, ami miatt gyakran kell utaznia, itthon és külföldön is. Azt is tudták, hogy szereti a könyveket, a színházat, a komolyzenét, ezekről nagyon jól el lehetett vele beszélgetni egy-egy futó találkozáskor. Minden fontosat tudtak róla ahhoz, hogy ne legyen semmi rejtélyes dolog az életében, ami számot tarthatna az emberek „egészséges" kíváncsiságára. Így Kadma Stellar nyugalomban élhetett, fürkésző tekintetek nélkül.

Egyetlen apróságot nem tudtak róla csupán. Azt, hogy valójában egy ezer esztendős szellem lakik a szomszédságukban. Ez pedig tökéletesen megfelelt így Rovernek. Ezáltal sikerült teljesen beolvadnia a környezetébe. Szerette ezt a házat, ahol néhány, Meriscoriában élő Argentis-ivadék időnként meglátogatta őt. Ő volt az egyetlen közös pont, hiszen a távoli unokatestvérek talán már nem is ismerték egymást. Dorothea és Hendryk családfája fennmaradt, és szépen gyarapodott az idők során.