Megtévesztő Szerelem 2.fejezet BEFEJEZET

3. Rész

A hölgy miután lifttel felkíser a húsz emeletes magas épület legfelső szintjére, ahol a cég vezető irodája van, megállok a hatalmas üveg ajtó előtt. Látom, ahogy egy magas elengásan öltözött férfi az ablakban figyeli a külvárost.
De nem, ez nem a Szürke Ötven Árnyalata, és nem fogok beesni az ajtón. Lazán benyitok, és ahogy belépek már felém is fordul. Talán az álláig érhetek, olyan magas. Sötétbarna, már már fekete szemei igézően bámulnak végíg rajtam. Az öltönyén keresztül is jól látszik milyen jól kidolgozott a felsőteste. Enyhén borostás arcába, és rövid átmentettel nyírt hajába bele sem tudnék kötni, annyira pontos.
Közelebb lépek hozzá, de ő még mindig engem bámul. Nagyon vonzó, és magabiztos kisugárzással kezd felém sétálni.

- Szép jó reggelt! - nyújtja felém hatalmas kezét, én pedig csak elpirulva nézek rá mert még mindig olyan furcsán bámul, mintha direkt csinálná. Kisvártatva nyújtom felé kezem, és annyira lágyan fog velem kezet, közben folyamatosan kacéran mosolyog rám.

- Önnek is jó reggelt! - válaszolom.

- Ugyan! Szolíts csak Williamnek! - mosolyog rám. - Kérlek foglalj helyet! - mutat az előttem lévő székre. - Nem tudtam, hogy Katenek ilyen... - kezdi. -Gyönyörű lánya van. - ül le szemben velem.

- Kate? - nézek rá kérdően. - Honnan ismered az anyámat?

- Az én anyukám nagyon jó barátnője, sőt ők egy kórházban dolgoznak, ezért is vagy ma itt!

- Ohh... Értem! - mosolygok rá.

- Szóval... Stella Elizabeth Forbs! - kulcsolja össze kezeit. - Miért is szeretnél az én könyvkiadómnál dolgozni? - mosolyog kacéran rám, de nem vesz le a lábamról... annyira.

- Én csak szeretek olvasni! - felelem egyszerűen. - Szeretem a könyveket, szeretem azt a világot, amit az írok hoznak létre, az ők saját képzeletbeli világunkban élő szereplőket, azt a világot amit teremtenek, mert nem minden esetben, de igenis a legtöbb boldog, és vidám szomorúság nélkül. - mesélem teljes bele éléssel mosolyogva, és amikor befejezem ő ugyanúgy mosolyog rám mint az elején.

- Mesélnél kicsit magadról? - áll fel az asztaltól hirtelen.

- Hát... Nem is tudom! Mire vagy kíváncsi? - nézek rá kicsit értetlenül, mert fogalmam nincs mit szeretne tudni.

- Nem is tudom, csak mesélj!

- Negyedik éve, hogy itt élünk New Yorkban! - kezdem. Neki nem kell tudnia miért tüntem el három évre. - Ide menekültünk "úgymond" apa halála után. Új élet reményében jöttünk ebbe a városba, hogy a múltat a hátunk mögött hagyva, anya normális életet biztosítson nekem. Szóval elvégeztem a sulit, és most itt vagyok!

- Hány éves vagy? - kérdezi csillogó szemekkel.

- Huszonkettő!

- Van most bármilyen kapcsolatod? - ül fel félig az asztalra, hozzám közel.

- Mi ez? Munkahelyi meghallgatás, vagy kihallgatás? - nevetek rá kérdően.

- Bocsi ha tolakodó vagyok! - szabadkozik. - Csak szeretnélek megismerni jobban! Tudod... A tekinteted... Olyan rejtélyes! Mintha valami... Vagy valaki miatt, nem önmagad lennél! - néz rám kíváncsian.

- Tudod, én ilyen vagyok! Szeretek rejtélyes lenni! - felelem gúnyosan. - De igazából nincs... Tudod dobott! - vigyorgog, pedig eléggé rosszul esik.

- Akkor egy hatalmas faszfej lehet, aki egy ilyen nőt dob!

- Miért is?

- Mert egy gyönyörű, csinos, és okos nő vagy! Nem érdemelsz olyat aki nem becsül meg!