SzJG - Cortez szemszöge - ÁTÍRÁS ALATT -

[Kezdet] Szeptember 8.

Szeptember 8.

Reggel az ébresztőm idegesítő hangjára keltem. Oké - nyugtáztam magamban. - De hol a telefonom? Csukott szemmel kezdtem el tapogatni az éjjeli szekrényemet, miközben a zene egyre hangosabb lett. Francba már! - bosszankodtam magamban, majd végül kinyitottam a szemem, akkor viszont abbamaradt a zene. Még öt perc - engedtem magamnak, majd lehunytam szemeimet, és visszafordultam az ágyamban. Ebben a pillanatban azonban nagyanyám csörtetett be a szobámba.

- Te miért alszol még? - csattant fel, mire én a fejemre húztam a párnámat. Komolyan, olyan jó ezekre kelni. Nagyi lehúzta a fejemről a párnát, és még jól fejen is vágott vele, amitől aztán végleg kipattantak a szemeim.

- Jézus! Jó, nyugi, nyugi - emeltem fel kezeimet védekezésképpen, majd felültem az ágyamban. Ő rám dobta a párnát, és kisétált a szobámból, mire én felsóhajtottam. Nem mintha annyira lett volna kedvem suliba menni, de a nagyi eléggé kegyetlen. Gyorsan lezuhanyoztam meg megmosakodtam, majd lementem a konyhába egy kóláért, és már vissza is jöttem a szobámba. Körülnéztem a sok hülye cucc között, amit a sulitól kaptunk. Lefűzőmappa, ceruzák és tollak, négy kitűző, egy hülye svájcisapka, egyenünneplő, egyentesi ruha, baseball sapka, iskolai zsebnaptár, passtartó és tornazsák. Ezek közül felkaptam a passtartót, az egyentesi ruhát meg az egyenünneplőt, és az utóbbi kettőt félre raktam, az elsőt pedig felraktam a táskámra.

A nappaliba lebaktatva nagyi visszaküldött, azzal az ürüggyel, hogy „azért vigyek táskát", szóval felrohantam, és visszatértem a kábé üres táskámmal, de most viszont a telefonomat felejtettem fent, amit reggel óta meg sem találtam. Végül kiderült, hogy a párnáim alatt volt, ezért végre el tudtam indulni. Felkaptam a deszkámat, és kiléptem e szeptember eleji időbe. Lecsaptam a földre a deszkámat, és elkezdtem gurulni lefelé a lejtőn.
A suliig végig zenét hallgattam, amikor meg megérkeztem, felkaptam a deszkámat, és kirántottam a zenelejátszó zsinórját a fülemből.
Amint felértem a lépcsőn, egyből meghallottam Ricsi hangját.

- Na végre! - pillantott felém, aztán Kinga hangja is felcsendült.

- Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket - sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrénye ajtaját.

Elkezdtem beszélgetni Ricsivel a folyosó végén, aztán szép lassan temérdeknyi számomra ismeretlen ember tódult oda hozzánk, és próbált belefolyni a beszélgetésünkbe.

Egy pillanatra felpillantottam, akkor viszont észrevettem, ahogy Virág felém mutogat. És ott volt mögötte valaki, aki a szekrényében keresgélt valamit. Vagyis, inkább belemászott a szekrényébe.

- Titkos tizenkettedik? - intéztem kérdésem Ricsi felé, aki helyeslően biccentett, és nem is foglalkozott tovább a témával. A lány egyébként egyszerű farmer és póló volt, és könyveket tartott a kezében, miközben Virág rendületlenül magyarázott neki valamiről. Nem különösebben fogott meg, ezért Ricsivel el is indultunk a nyelvi előadóba, ahol beültem Ricsi Zsolti és Dave mellé az utolsó sorba.

- Halljátok, meg kéne prankelni ezt a csajt. Tudjátok, aki nem jött a gólyatáborba - próbáltam magyarázkodni, de mivel Ricsi nem bírta megjegyezni a nevét, ezért nem tudtam hogy szólítsam.

- Kiderítettem! Reni a neve - szólt Ricsi büszkén. - Amúgy jó ötlet - helyeselt az ötletemet hallva, és ekkor be is toppant Reni, és emós barátnője, Virág. Reni pont elém ült le, és el is kezdhettük a drága pranket, amivel garantált, hogy megjegyez minket egy életre.

- Ez ki? - kérdeztem, és elfojtott nevetéssel Ricsi felé pillantottam.

- Ki? - kérdezett vissza Ricsi.