Hachi

306 41 5
                                    

Az órák végeztével picikét izgatottan vártam Jungkookra, hiszen első szünet után a nap hátralevő részében többé nem is keresett. Nem tudtam, mi oka volt arra, hogy egész napra ignoráljon, ugyanis emlékeim szerint ő csókolt meg engem, nem pedig fordítva, szóval nekem lenne okom elkerülni őt, ezzel szemben első szünet óta még csak le sem dugta az orrát az udvarra, ráadásul nem is írt, hogy hol találkozzunk. Tudom, azt mondta suli után beszélünk, de mégis mit vár, mit csináljak egész nap egyedül, mikor tudja jól, hogy rajta kívül nincsenek barátaim, ő meg inkább szarik egész nap a fejemre. Mellesleg neki sincsenek barátai, akkor meg végképp nem értem, miért ignorált egész nap, hiszen valószínűleg ő is ugyanannyira unatkozik, mint én. Azonban vagyok olyan önfejű és makacs, hogy még azért se írjak neki, ezért aztán az óráim végezetéig így is tettem. Utolsó óra után az aulában akartam megvárni Jungkookot, ugyanis úgy terveztem, hogy együtt elmegyünk valahova, és megbeszéljük, hogy mi is volt ez a reggeli veszekedés, meg mit is kéne kezdenünk ezek után magunkkal. A teremből kisétálva azonban valaki megkocogtatta a vállam, én pedig reményteli szemekkel pillantottam az illetőre, ugyanis biztosra vettem, hogy Jungkook az, szemeim csillogása azonban szempillantás alatt kialudt, mikor Sungwoont véltem felfedezni a hátam mögött.

- Mit akarsz? - kérdeztem szikrát szóró szemekkel, ugyanis rettenetesen haragudtam a fiúra a reggeli viselkedése miatt. Az egész veszekedésem Jungkookkal onnan indult ki, hogy neki eljárt a szája kettőnkről, ez pedig rohadtul bökte a csőrömet.

- Naa Jimin-ssi, csak nem haragszol rám valamiért? - kérdezte tőlem lebiggyesztett ajkakkal, mintha nem lenne tisztában vele, mekkora szemétség volt tőle a reggeli.

- Kurvára ne játszd nekem az ártatlant! - sziszegtem a fogaim között, ugyanis ügyelnem kellett rá, hogy semmiképp se legyek a kelleténél hangosabb. Még a végén meghallja valaki, az pedig egyáltalán nem volna kedvező számomra. - Mi a francnak járt el a szád kettőnkről Jungkooknak? Azt hittem, megegyeztünk, hogy a kettőnk titka marad - mondtam olyan halkan, ahogy csak tudtam, de azért elég hangosan ahhoz, hogy kiszűrődjön a bennem tomboló harag a pink hajú iránt.

- Ja, de gondolom, ő már amúgyis tud a kis titkodról, nem? - kérdezett vissza egy mindentudó mosollyal az arcán, melynek láttán szívesen feltöröltem volna vele a padlót.

- Igen, de ez még nem jogosít fel arra, hogy elmondj neki akármit - ellenkeztem, még pedig teljesen jogosan, hiszen ez csak Jungkookra és rám tartozott volna. Ha úgy láttam volna jónak, akkor talán elmondom neki, de mindenképp tőlem kellett volna megtudnia, nem mástól.

- Figyelj, tulajdonképpen még segítettem is neked - jelentette ki, melynek hallatán szemöldökeim az egekig szaladtak s érdeklődve pillantottam rá, hogy fejtse csak ki erről a véleményét, ugyanis fogalmam sincs, hogy értette. - A kis Jeon olyan féltékeny lett, mint a szar. Márpedig ő bejön neked, ugyanis másképp nem nyögted volna a nevét, miközben mással vagy - vigyorodott el gonoszul, nekem pedig jó erősen vissza kellett fognom magam, nehogy lekeverjek neki egy maflást. - Szóval nagyon szívesen, aztán térdre ne borulj előttem, miután közlöd, hogy összejöttetek - pöckölte meg az orrom játékosan, majd se szó, se beszéd, fogta magát és elsétált.

Egy ideig még értetlenül néztem utána, ugyanis fogalmam sem volt, mennyire hihetek annak amit mond, és ha igaz is, miért segítene nekem abban, hogy összejöjjek Jungkookkal. Egyáltalán miért gondolkodom olyanokon, hogy összejövök Jungkookkal? Mintha lenne rá bármi esély. Az aulába érve meglepetésként ért, hogy Jungkook már ott volt, s a jelek szerint rám várt.

- Na végre - lökte el magát a faltól, aminek ezidáig támaszkodott, s közelebb lépett hozzám. - Mehetünk? - kérdezte halvány mosollyal az arcán, mintha a reggeli kis afférunknak nyoma se lenne már. Végülis nem panaszkodtam miatta, amúgysem lenne jó a suliban megbeszélni ezt az egész mi-van-köztünk dolgot.

Beyond the limits | JiKook ✔️Where stories live. Discover now