19

867 82 22
                                    


A szemeim össze szorítom a fény miatt, körbe nézek a szobámban és realizálódik bennem, hogy már reggel van. Mikor magam mellé pillanatok nem találok senkit, senki olyat akinek az egyik karja végig van tetoválva és hatalmas nagy testet sem látok. El ment. De hova? Nem lehet még olyan késő, ilyen hamar kezdődnek a dolgai?

Vállat rántok és vissza dőllök a puha ágyba. Ami tegnap este történt, annak meg kellet történnie, hiszen ezért vagyok itt. De amit produkált...bíztam benne, hogy Jungkook érti a dolgát, de ennyire? Egy teljesen más világban voltam. Kevesen tudnak ennyire ki elégíteni, és higgyetek nekem, nem egy férfival volt már dolgom, kevés az olyan, mint Jungkook az egyszer biztos. Hogyha aznap este bele megyek a dolgokban, nem tartanánk itt. Nem erőszakolt volna meg, ugyan ilyen örömben részesített volna, mint tegnap este.

De amit megígértem, be tartom magamnak, nem vagyok egy olyan típusú ember aki szarik arra, amit mond vagy tesz. Jungkook aznap este nem cselekedett jól és ezért meg kell, őt leckéztettni, ez így helyes.

A háló szoba ajtaja ki nyílik és egy elég alul öltözött Jungkook lép az ágyám elé. Végig mér és el vigyorodik, úgy érzem, hogy ez a nagy takaró sem véd meg tőle ezért, még ennél is jobban magamra húzom. Eléggé viccesen jön ki ez az egész. Mi értelme takargatni magam?

- Hogy aludtál Jimin -  ül le az ágynak a szélére.

- Meglepően jól, nem szoktam ilyen jól aludni az első napokban, ha nem a megszokott helyemen alszom - nézek el róla, és inkább a plafont veszem figyelembe.

- Ez csak is azt jelentheti, hogy mellettem, biztonságban érzed magad - hallom meg, nagyon is komoly hangját.

- Ne álmodoz Jungkook egyszerűen egy jó szex után, mindenki úgy alszik, mint a bunda, ahogyan te is tetted. - ülök fel és takarom ki magam.

- Te sem mondhatsz semmi rosszat Jimin - áll fel az ágyról -  és azt se felejtsük el, hogy te aludtál el hamarabb - hallom meg bevetését.

Vállat rántok és fel állok az ágyról, meztelen testem dirket ringatom előtte, egy kis szégyen érzet nélkül.

- Most el megyek zuhanyozni, vagy inkább veszek egy forró fürdőt - mondom vissza se nézve, a szívtipró hegyre.

Mi lenne ha veled tartanék? - érzem meg kőkemény mellkasát hátamnak simulni. Kezeim meg akadnak a kilincsen, és el vigyorodom.

- Nem úgy volt, hogy neked sok lesz itt a munkád egy darabig? - simulok hozzá közelebb, így meg érzem már keményedő farkát fenekemnek nyomódni.

- Jimin én vagyok itt a főnök, akkor jelennek meg mikor én akarok - sutogja fülembe mély hangján.

Egy szót sem szólok csak bólintok egyet és be engedem magunkat a fürdőbe. Jungkook nem a kád felé vezet hanem a zuhanyzóhoz. Be tessékel engem, pár pillanat múlva meg érzem, hogy a hátam mögé áll, és a vizet is meg engedi, így már langyos  víz folyik ránk.

Puha forró ajka meg találja nyakam és lágy csókokat hagy ott, az egész nyakam és a tarkóm be leppi, nyalás csókokkal. Bele markol csípőmbe amit már nem bírok szó nélkül tűrni, meg fordulok és én veszem kezelésbe az ő nyakát és egész mellkasát is, a karjain is hagyok néhány csókot. Állam álla nyúl és meg csókol, olyan vadul és birtoklóan csókol, hogy bele remeg az egész testem, és a farkamnál hagyja abba. Jungkook az egész felső testem és hasam simogatja.  Fel nézek rá és csak két fekete szemet látok, amik el vesznek az én szemeimben. Jungkook a hasamról el veszi a kezét és az ő farkát és az enyémet közre fogva verni kezdi azokat. Meg kapaszkodom a hatalmas valláiban és a mellkasára hajtva a fejem kapkodom a levegőt. Fel mordul és ha még lehet ennél is jobban kezdi verni őket. A másik keze sem hagyja abba a dolgát, fel dugja nekem két ujját és újazni kezd.

- Ahh - harapok rá vállára - csókolj meg - kérem őt álát végig csokolva. Meg teszi amire kérem és, gyorsít is a dolgokon.

Meglepődve vállok el szájától és szemeibe nézve áll el a szavam, a hátam ívbe veszül és a lábaim is meg rogynak.

- Élvez el Jiminshi - sutogja fülembe.

A kezek és az ajkak érintkeznek, létre jönnek a pillangók. Mikor rá nézel egy embere és érzed a bizsergést, tudod, hogy kívánod a másikat. Kívánod minden részét annak a személynek, egyszerűen tudod, hogy neked és a másiknak lesz köze egymáshoz. Mikor meg láttam Jungkookot az étteremben, tudtam, hogy lesz közünk egymáshoz. Éreztem a pillangókat köztünk, és neki is érezni kellet.

__________________

Sziasztok 🦋❤️

Hogy vagyok? Remélem minden oké a sulival!

Ezek a részek elége egyhangúak lehetnek, de majd lesz izgalom ígérem!

Azért nem tudok olyan rendszeresen részt hozni mert, elége megy az élet nekem is 😂

Naaa mitt gondoltok a párosunk kapcsolatáról? A következő rész azt hiszem, Jungkook szemszögéből lesz.

A helyesírási hibákért pedig elnézést kérek srácok.

Ma is gyönyörű voltál és ügyes ezt ne feledd! 🦋

Ha elolvastad nyomj a csillagra és comentel is!


Nyomj a csillagra bub
👇🥺

 Im Your Filter ʲⁱᵏᵒᵒᵏ 18+ Szünetel Where stories live. Discover now