Megtévesztő Szerelem 2.fejezet BEFEJEZET

13. Rész

Reggel boldogan, mosolygósan nyújtózkodva ébredem fel, de amikor a velem szemben lévő fotelben ülő félmeztelen férfirá nézek a mosolyom enyhén fogalmaza eltűnik, mivel elég komoly tekintettel néz rám. Kócos hajjal ülök fel, közben a takarót magamra húzom, és kíváncsi tekintettel nézek rá.

- Most mi rosszat csináltam? - vigyorgog rá ő pedig feláll, és két doboz gyógyszert dob az ölembe.

- Miért? Miért nem mondtad el hogy beteg vagy? - kérdezi állva, összefont karokkal. Ha mérges még szexibb.

- Nem mondanám betegségnek! - forgatom meg szemeim.

- Akkor miért szedsz ilyen gyógyszereket?

- Nem akartam elmondani... nem akartam hogy még miattam is aggódj!

- Ezeket mióta szeded? Amióta elmentél innen? Már évek óta szeded? - néz rám még mindig olyan tekintettel.

- Nem! De hogy is! Amikor visszajöttem Emilyvel elmentünk bulizni, eléggé berúgtam, fellökött egy lány, elestem, azután jól megvertem, és azóta állandóan fáj a fejem, és néha elájulok, de hiába voltam vizsgálaton ott minden tökéletes volt szóval, fogalmam nincs mi bajom lehet! - hadarom el egy szuszra, és jól felsóhajtok, de ő csak bámul folyamatosan. - Most mi van? - emelem fel karjaim.

- Miért nem mondtad el? - ül az ágyra, és tenyerét a bokámra teszi.

- Már mondtam... Nem akartam hogy aggódj.

- Kérlek ne titkolózz előttem... Főleg ilyen dolgokat ne titkolj el. Rendben? - néz rám boci szemekkel.

- Rendben... Sajnálom!

- Semmi baj... - mászik fel hozzám, és homlokon puszil. - De... ugye ezért vagy ennyire faradékony? A gyógyszerek miatt? - néz mélyen szemeimbe.

- Igen - suttogom. - Talán... ez már így marad örökre! - nézek rá olyan tekintettel, mint aki beletörődött az egész dologba.

‐ Ugyan már! - mosolyog rám, és fejemet a vállara hatja. - Te ennél erősebb vagy! Nem emlékszel? Szinte a halálból tértél vissza! - simogat végig vállalom, én pedig játékosa mellkasára ütök.

- És ki fog megvédeni anyám haragjától? - nézek fel rá. - Hmmm... - mosolygok rá. - Ez a néma csend nem valami biztató ugye tudod?

- Biztos vagyok benne hogy megértő lesz!

- Hát el kell szomorítsalak... mivel ha tehetné szerintem kinyirna. Nem tudom mit mondjak neki! - nézek rá kétségbeesetten.

- Légy őszinte vele! Neked is sokkal könnyebb lesz!

- Olyan könnyen mondod! - csúszok visza az ágyba.

- Nah gyerünk! - húzza le rólam a takarót. - Ha ezzel végeztél utána sok dolgunk lesz!

- Még is micsoda? - húzom fel szemöldököm.

- Az titok! Majd elmondom, ha visszajössz!

- Hmmm... Tudni akarom!

- Hmmm...Majd elmondom! Most megyek, mert beszélnem kell apámmal... Megpróbálom kiszedni belőle amit tudok! - puszil homlokon, és elsétál az ajtóig. - Jah... Josh elvisz, már szóltam neki! - mosolyog rám, és bezárja maga után az ajtón.

- Pffhuu... most még is mit csináljak? - dőlők újra az ágyba. De Chrisnek igaza van... muszály talpra állnom, és a saját kezembe venni a dolgokat!

***

- Megérkeztünk! - mosolyog hátra Josh.

- Köszönöm! - mosolygok vissza, és remegő gyomorral szállok ki a kocsiból.