Miközben Urarakara vártam beálltam a zuhany alá azzal a céllal, hogy megszabaduljak a mocsoktól, amit fogva tartóm rám ragasztott. A fenekemben lévő fájdalommal viszont nem tudtam mit tenni. Akkor is borzalmasan fájt mikor csak egy helyben álltam, a járás pedig még sosem volt ilyen megterhelő. A könnyeimmel küszködtem öltöztem fel, majd léptem ki a fürdőből. A szobámban már Uraraka várt derűs arccal.
- Körbevezethetlek a házban!- mosolygott vidáman.
Ezt halva én is mosolyt erőltettem az arcomra, mert tudtam, az első lépés a tervem megvalósításához.
- Akkor akár mehetünk most is igaz?- mosolyogtam.
- Igen, az ebédet majd utána fogom felszolgálni.
Bólintottam, jelezve, hogy vettem, majd mindketten az ajtó felé indultunk. Idegenvezetésem első részeként Uraraka megmutatta a felső szintet. Azt már tudtam, hogy a szobámtól jobbra található fogva tartómé is, de az ő szobáján kívül még volt két szoba. Uraraka azt mondta az egyik dolgozó szoba, míg a másik szintúgy egy vendégszoba.
Ez után elindultunk a lépcső felé, mikor pedig elhaladtunk amellett az ajtó mellett amit múltkor zárva találtam lecövekeltem.
- Ez milyen szoba?- kérdeztem a lányra nézve, mire ő zavartan félre nézett.
- Semmi... csak egy egyszerű vendégszoba, mint ami itt van mellette...
- Akkor miért van zárva?- húztam össze a szemem gyanakvón.
- Nem tudom...- motyogta.- Gyere, menjünk tovább.- indult lefelé a lépcsőn.
"Ugye tudja, hogy nem tud hazudni?"
Még egy utolsó pillantást vetettem a zárt ajtóra mielőtt utána mentem volna.
Leérve a nappaliba ismét elcsodálkoztam, mert valami elképesztően szép volt.
- Erre van az edzőterem.- magyarázta Uraraka balra fordulva.
- Edzőterem?- csodálkoztam, bár tény és való volt, hogy fogva tartóm igen jó kondiban van.
- Igen. A gazdám naponta látogatja, van, hogy többször is. Általában itt vezeti le a stresszt.
"Olyan stresszes? Eddig még csak akkor tűnt fel mikor megjelent az a másik férfi, illetve mikor felhoztam előtte... Amúgy pedig nem tűnt olyan ideges típusnak, még akkor sem mikor nem engedtem neki. Ilyen jól leplezné?"
- Erre pedig van az étkező, amiből nyílik egy ajtó a kertbe...
- Kertbe?- vágtam Uraraka szavába lelkesen.
Magam sem tudtam miért, de a kert szó hallatán elfogott valamiféle jó érzés. Mindig is szerettem a természetet.
- Igen...- válaszolt meglepődve a lány.- Szeretnéd megnézni?
- Igen! Nagyon is!- bólintottam, mire elmosolyodott és kinyitotta a kertbe vezető ajtót.
A kert nem csak egyszerűen hatalmas volt, hanem csodaszép is. Tele volt mindenféle virággal, kicsivel és nagyobbal egyaránt, és volt sok fa meg bokor is. Egyből elfogott az az érzés, mintha kiszabadultam volna a házból és most egy erdőben állnék egy száll magamban. Úgy éreztem örökre itt tudnék maradni, de sajnos a szomorú valóság utat tört képzeletembe.
- Ha nem haragszol menjünk tovább. Hamarosan terítenem kell...- szólt Uraraka kissé bizonytalanul.
Kedves gesztus volt tőle, hogy nem rángatott ki a kertből, ráadásul még azt is észre vette, hogy egy pillanatra tényleg jól éreztem magam.
- Rendben, mehetünk.- fordultam felé, majd a nyomában elhagytam a kertet.- Egyébként te gondozod?
- Hmm?- fordult felém kérdőn.
- A kertet...
- Ó, nem. Minden héten jön egy kertész, aki elvégzi a kerttel kapcsolatos dolgokat.- magyarázta.
- Egy kívülálló?- csodálkoztam, mire egy pillanatra megfagyott köztünk a levegő.
- Igen...- szólt Uraraka szomorú szemekkel.- De... akárhogy is látod mi sem vagyunk itt foglyok. Ez a ház... a mi otthonunk is. És idővel... ha majd a gazdám benned is meg fog bízni, akkor biztos, hogy te is oda mehetsz majd ahová szeretnél a házban egyedül is...
- Uraraka...- szakítottam félbe ezt a hazugságot.- Foglyok vagyunk, mert nem hagyhatjuk el a házat. Lehet, hogy te igen, de én nem. Akaratom ellenére tartanak itt. Foglyok vagyunk és bármennyire is szeretnéd elhitetni magaddal, hogy ez nem így van... Az igazság ez.- szorítottam össze az öklöm.
Uraraka szomorúan nézett a szemembe.
- Remélem, hogy idővel majd máshogy fogod látni a dolgokat.- mondta kedvesen.
Idővel... na pont az nincs már számomra.
Ezután arra a kis folyosóra értünk, ahol tegnap megbújva hallgatóztam.
- Ez a konyha, mellette pedig az én szobám van. A szobámból nyílik egy ajtó a mosókonyhába és igazából ennyi is.- mondta.
- Megnézhetném a konyhát?- kérdeztem, mire kérdőn nézett rám.
- Miért érdekel? Talán... szakácsnak vagy ilyesminek tanultál? Vagy csak egyszerűen szeretsz főzni?- kérdezősködött, én pedig a lehető legjobb alakítást nyújtva maradtam a szerepemnél.
- Az igazság az, hogy nem tudok főzni, sem sütni, de érdekel milyen lehet egy ilyen nagy ház konyhája. Biztos minden ételkészítéshez szükséges eszköz megtalálható benne.- magyaráztam zavartan, mire kuncogni kezdett.
- Hát igen, sok minden a rendelkezésemre áll.- mosolygott, majd kinyitotta a konyha ajtaját és beléptünk rajta.
Nagyobb volt mint amilyennek elképzeltem és tényleg rengeteg eszköz volt benne, még a pulton is.
Ahogy körül néztem a szemem megakadt a késtartón, és a benne lévő éles eszközökön, mire magamban elmosolyodtam.
"Eddig minden simán megy. Már csak azt kell elérnem, hogy Uraraka kimenjen..."
- Nézelődj csak, addig, ha nem bánod elkezdek teríteni.- indult ki megfogva pár evőeszközt, egy poharat és egy tányért.
"Hogy nem ejti el?"- gondolkodtam, majd visszarázódtam a tervhez.
"Ha a lehetőség az öledbe hullik élsz vele!"
A késtartóhoz léptem, majd a legélesebbnek tűnőt kihúztam belőle és beleállítottan a nadrágom hátuljába.
"Már csak úgy kell helyezkednem, hogy ne vegye észre."
Uraraka hamar visszaért, és intett.
- Gyere, megterítettem. Visszakísérlek a szobádba.
Feszülten bólintottam, majd követni kezdtem, miközben imádkoztam, hogy a kés ne essen ki a ruhámból.
A szobám elé érve háttal az ajtó felé álltam meg úgy néztem a lányra.
- Köszönöm, hogy körbevezettél.- mosolyogtam rá.
- Örülök, hogy megtehettem. Az ebédedet pedig hozni fogom, csak előbb...
- Tudom... semmi baj. Nem kell sietned, most nem vagyok olyan éhes.- füllentettem vidáman, mire bólintott és fogva tartóm szobája felé vette az irányt.
Gyorsan magamra csuktam az ajtót, bár bezárni nem tudtam, amit most először bántam igazán.
"Csak gyorsan túl kell esnem rajta."
Előhúztam a kést, majd szemezni kezdtem vele. Így, hogy már csak egy lépés választott el a tervem beteljesüléséig meginogtam.
"Nem akarok meghalni. Nem akarom megölni magam de... nem akarom a hátralevő életemet szexrabszolgaként leélni. Nem akarom újra átélni azt a borzalmas pillanatot, ahogy kíméletlenül belém hatol. Nem akarom, hogy kénye-kedve szerint használja a testem."
Nagy levegőt vettem, majd a kést a szívem elé helyeztem és össze szorítottam a kezem markolatán.
"Gyerünk! Nincs idő habozni! Bármikor észreveheti Uraraka, hogy eltűnt a kés, vagy ha nem is, hamarosan be fog nyitni az ebédemmel. És ez még a legjobb forgatókönyv."
A kés remegett a kezemben, éreztem, hogy nincs elég lelki erőm megtenni. Lehunytam a szemem hátha úgy jobb lesz, de még így sem volt elég erő a kezemben, hogy megmozdítsam.
*Öt is a halálba fogod hajszolni mint a többit*
"A felemás hajú férfinek igaza volt. Ha nem is most, de előbb utóbb mindenképp végeznék magammal. De inkább most, hogy megkíméljem magam, a további szenvedéstől."
Elhatározásomban hátrébb helyeztem a kezeimet, hogy lendületet adjak a szúrásnak, majd elkezdtem a szívem felé közelíteni a pengével, mikor hallottam, hogy az ajtóm kivágódik. Ijedten nyitottam ki a szemem, a következő pillanatban pedig már üres volt a kezem. Fogva tartóm dühösen kikapta a kezemből a kést, majd az arcomba ordított.
- MÉGIS MI A FASZT MŰVELSZ? KOMOLYAN MEG AKARSZ HALNI?
- NEM! De nem látok más utat arra, hogy boldogan élhessek!- kiabáltam vissza a felgyülemlett adrenalin hatására.
Látszólag meglepődött a fellépésemen, mert az arca kisimult és komolyan nézett a szemembe, ami azt hiszem végtelen szomorúságot rejtett magában.
- Hogy jutottál a késhez?- kérdezte még mindig feszülten, de már korántsem olyan pszichopatán.
- A konyhából...- mondtam beletörődötten, miután az adrenalin szintem jócskán lecsökkent.
"Azt hiszem az utolsó esélyemet is elszúrtam, hogy kiszabadulhassak innen."
- Miközben Uraraka végig figyelt?- kiabált, és látszott hogy ismét megy benne feljebb a pumpa.
- Egy... egy pillanatra magára hagytam...- szólalt meg az ajtó előtt álló lány bűnbánón, mire mindketten felé fordultunk.- Elnézést kérek...- motyogta.
- MICSODA?- fordult felé fogva tartóm.- Mégis mit nem értettél meg abból mikor azt mondtam, hogy egy percre sem veheted le róla a szemed?- ordította, majd elindult a lány felé.
- Sa-sajnálom én...- kezdett hátrálni Uraraka riadtan.
- Ha egy pillanattal is később érkezem már holtan feküdne! Szerinted mit kezdjek a sajnálatoddal?- vicsorogta, majd hirtelen a falhoz lökte Urarakat és a torkához tartotta a kést, mire a lánnyal egy időben kaptam levegő után.
- Gazdám...- nézett könyörgőn Uraraka, mire nem bírtam tovább.
- Engedd el!- kiabáltam a sokktól felocsúdva, mire fogva tartóm felém kapta izzó tekintetét.
- Várd ki a sorodat, előbb ezzel a nőszeméllyel kell lerendeznem a dolgokat.- hagyott helyben, viszont nekem eszem ágában sem volt meghátrálni.
"Igaz, hogy még csak közel egy napja vagyok itt, de Uraraka végig kedves volt velem és aggódott értem. Nem fogom hagyni, hogy megölje, még akkor sem, ha az életembe kerül."
- Azt mondtam engedd el!- kiabáltam, miközben elindultam feléjük azzal a szándékkal, hogy kicsavarom fogva tartóm kezéből a kést.
Már nyúltam érte, mikor elvette Uraraka nyaka elől és elhúzta, hogy ne érjem el, a másik kezével pedig megragadta a felsőmet és magához húzott.
- Mit képzelsz mit csinálsz?- vicsorgott az arcomba.
- Nem fogom hagyni, hogy bántsd Urarakat!- szóltam dühösen.
Egy darabig az arcomat fürkészte, majd ledobott a földre, mire a fájdalomtól felkiáltottam. A fenekemben érzett fájdalom hirtelen megsokszorozódott.
- Miért ilyen fontos neked ez a lány? Még csak tegnap óta ismered.- nézett le rám.
- Veled ellentétben ő az első perctől fogva kedves volt velem és próbált segíteni átvészelni ezt a helyzetet!- lihegtem, miközben felültem.- Ezért nem engedem, hogy egy újjal is hozzá érj!
Ahogy izzó tekintetem vörös íriszeibe véstem úgy éreztem, hogy még sosem voltam ennyire bátor.
Ez a hely, és ez a helyzet egy olyan oldalamat hozta elő, amiről fogalmam sem volt, hogy létezik.
- Midorya...- hallottam Uraraka hangját mögülem és úgy hallottam mintha meghatottság törne át rajta.
Feltápászkodtam, majd felé fordultam és mosolyt erőltettem az arcomra.
- Ne aggódj! Nem lesz baj.- mondtam, majd vissza fordultam fogva tartóm felé és vártam.
Ő szemeit az enyémbe fúrta, majd komolyan szólalt meg.
- Uraraka!
- Igen?- ijedt meg a lány a hirtelen megszólítástól.
- Tűnés a dolgodra. Az ebédet pedig fél óra múlva tálald.- adta ki az utasítást, mire úgy éreztem mindketten ledöbbentünk.
- I-igenis!- indult az ajtó felé a lány, de mielőtt kilépett volna rajta fogva tartóm még utána kiáltott.
- Ezt is vidd!- nyújtotta a kést, mire a lány óvatosan elvette tőle az eszközt és egy utolsó aggódó pillantást vetve rám kiment a szobából, így ketten maradtunk.
A szívem gyorsan vert, mert fogalmam sem volt mi lesz a következő lépése, de feltételeztem, hogy nem megölni akar.
- Van egy ajánlatom.- kezdte, mire csodálkozva pislogtam párat.- Életben hagyom a lányt egy feltétellel.
- Milyen feltétel?- szorítottam össze a fogam feszülten, mire elkezdte kigombolni az ingét, majd ledobta a földre.
- Fél órán keresztül úgy kell kényeztetned mintha élveznéd a dolgot. Ha egy grimaszt is látok az arcodon, vagy bizonytalanságot azonnal befejezzük és a lány után megyek.- ecsetelte, mire teljesen ledöbbentem.
"Hogy... hogy tegyek úgy mintha élvezném és akarnám mindazok után, amit velem tett? Ez teljesen abszurd! És ő... ezzel tisztában van, ezért kéri. Ha pedig nemet mondok... megöli Urarakat. Ez biztos. Hiszen egy új házvezetőnőt nem tart sokáig keresni."
Összeszorított ököllel néztem vörös íriszeibe, majd nagyot nyelve bólintottam.
- Rendben... Megteszem.
A válaszom hallatán elmosolyodott, mire engem elfogott a rosszullét. Becsuktam a szemem, majd nagy levegőt vettem és mikor újra kinyitottam vágytól izzó tekintettel indultam el felé, bár magam sem igazán tudtam, hogy vagyok képes rá. Látszólag ő is meglepődött az arckifejezésemet látva, de ezt csak az mutatta, hogy pislogott párat.
Mikor elé értem észrevétlenül nyeltem egyet, majd legyűrve a remegést kezeimet izmos mellkasára helyeztem és érzékien simogatni kezdtem. Csak a mellkasát figyeltem, mert féltem, ha bele néznék vörös szemébe meginognék.
Egyik kezemmel ingerelni kezdtem a bal mellbimbóját, mire kitört belőle egy félig morgásnak, félig nyögésnek látszó hang. Most először tapasztaltam tőle, hogy kimutatja mennyire élvezi a dolgot, ezért meg is lepődtem rajta.
Folytatva az ingerlést jobb mellbimbójára hajoltam és a szám közé kapva nyalni kezdtem.
- Ahhh...- nyögött fel.
Ezután elválva a bimbótól fejemet a mellkasának dőlve lenéztem. Tagja már ágaskodott a nadrágjában.
"Szóval sikerült teljesen felizgatnom. De vajon mikor ér véget a fél óra? Nála van óra, de mi a biztosíték, hogy szólni fog ha letelik?"
Tudtam, hogy nincs időm gondolkozni. Elkezdtem lány csókokkal behinteni a testét fokozatosan egyre lejjebb haladva, míg el nem értem a nadrágját. Ezután lentről haladva végignyaltam felsőtestén, mire egy újabb nyögés szakadt ki belőle.
- Szopj le...- lihegte felizgulva, mire a tekintetem elsötétült.
Gondolhattam volna, hogy ez lesz, még sem készültem fel rá eléggé.
"Urarakaért teszed!"- ismételtem magamban, miközben elkezdtem kicsatolni az övét, majd lassan előhúztam a farkát.
Ahogy megérintettem a kemény tagot a gyomrom bukfencet hányt. Letérdeltem, majd közelíteni kezdtem felé a fejem.
"Egyszer már csináltad. Képes vagy rá!"
Lassan a számba vettem félig a tagját, majd mozgatni kezdtem a fejem. Próbáltam elképzelni, hogy épp fagylaltot nyalok, vagy akár nyalókát, hogy ne legyen olyan borzalmas az élmény, de sajnos a nyögések, amik elhagytál a másik száját elsöpörték a képzelgést.
Fogva tartóm lassan hátrálni kezdett egyenesen az ágyig, miközben fogta a ruhámat ezzel jelezve, hogy kövessem. Az ágyhoz érve leült rá, és szétepesztette a lábát, hogy jobban hozzáférhessek.
Előrébb toltam a fejem addig, míg még kényelmes volt, és nem kellett fuldokolnom tőle, majd úgy folytattam. Fel le szánkáztam hímtagján közben magamban imádkoztam, hogy mielőbb elélvezzen.
- Deku...- lihegte, majd egyik kezét a fejem mögé tette, mire a gyomrom összeugrott.
Azt gondoltam ismét megragadja majd a hajam és tövig a farkára húz, de ehelyett finoman túrt bele a hajamba, majd simogatni kezdte a fejem, amin végképp meglepődtem.
"Mi ez a gyengédség mindazok után amit eddig tett velem?"
Hirtelen minden figyelmeztetés nélkül a számba élvezett, mire hátrébb húzódtam tőle és kérdőn néztem rá.
Még frissen égett bennem mikor közölte, hogy felnyalatja velem, ha ki merem köpni, de úgy gondoltam talán most megkegyelmez majd nekem.
Vörös íriszeit az enyémbe fúrta, majd komolyan szólalt meg.
- Nyeld le.
Tekintetem elszürkült, majd beletörődötten döntöttem hátra a fejem és nyeltem le a spermáját, ami mint a múltkor, most is keserű ízt hagyott maga után a számban.
Ezután ismét ránéztem, ő pedig felállva az ágyról összecsatolta az övét.
- Úgy tettem ahogy mondtad, úgyhogy tartsd be az ígéreted.- fúrtam bele a tekintetem az övébe, mire elmosolyodott.
Ezután szorosan elém állt, és a fülemhez hajolt, mire a szívem dübörögni kezdett odabenn.
- Sosem akartam megölni a lányt.- suttogta a fülembe, mire kikerekedett szemmel néztem rá mikor elhajolt a fülemtől.
- Akkor miért...- kezdtem döbbenten, de nem bírtam folytatni.
- Csak meg akartam félemlíteni, hogy tudja hol a helye. De mikor láttam, hogy mennyire meg akarod védeni kíváncsi lettem meddig mennél el ennek érdekében.- vigyorgott rám, én pedig csak még jobban ledöbbentem.
- Te...- hátráltam pár lépést, miközben hitetlenül meredtem rá.
- A nevem Bakugou. Bakugou Katsuki. Gondolom már egy ideje foglalkoztat.- szólt komolyan elhagyva a mosolyát.
- Mi... miért mon...- tátottam el a számat csodálkozásomban.
"Miért most mondja el? Vagy... ez lehet nem is az igazi neve? De miért hazudna erről?"
- Soha többet ne próbálkozz öngyilkossággal.- szólt hirtelen komoran, mire visszarázódtam gondolataimból.- Különben kénytelen leszek láncon tartani téged.- fejezte be gondolatmenetét, majd az ajtó felé indult.
Döbbenetből felocsúdva rájöttem, hogy itt lehet az esélyem.
- Várj!- kiáltottam utána, mire megállt és félig visszafordult felém.- Sze... szeretnék kérni valamit.
Ezt halva kérdőn fordult felém.
- Én... szeretném, ha szabadon járhatnék a házban kísérő nélkül. Ha már itt kell leélnem a hátra levő életem...- mondtam, majd vártam a választ, ami egy kis gondolkodási idő után érkezett is.
- Nem.- szólt komolyan, majd ismét az ajtó felé indult.
- Miért nem?- kiáltottam fel, miközben felugrottam az ágyról, de ez nem volt túl jó ötlet. A fájdalom erősen nyílalt bele alsó tájékomba, mire felszisszentem.
- Mert nincs rá biztosítékom, hogy nem próbálkoznál újra az öngyilkossággal. Vagy esetleg a szökéssel.- válaszolt ésszerűen.
- Nem fogok többé próbálkozni semmivel ígérem!Nem akarom láncon tölteni a mindennapjaim.- motyogtam.
- A válaszom ugyan az.
- Akkor meg miért nem zársz be? Az ajtó mindig nyitva van, így bármikor kimehetek rajta!- fakadtam ki.
- Azt akarod, hogy bezárjalak?- kérdezte felvont szemöldökkel, mire elhallgattam.
"Igaza van... Ha zárva lenne az ajtóm egy ketrecbe zárt állatnak érezném magam. A tudat viszont, hogy az ajtó nyitva megnyugtat."
- Örülj, hogy ebben a szobában szabad mozgásod van.- zárta volna le a témát.
Ezt hallva a düh hirtelen áradt szét a testemben, minek hatására izzó tekintettel szegeztem neki a kérdést.
- Szabad mozgásom? Ez a szoba is be van kamerázva nem? Ha valami olyat csinálnék, ami nem tetszene neked azonnal berontanál az ajtómon és megbüntetnél. Hangot is vesz, vagy csak kép van? Mert ha hangot is, akkor végképp semmilyen szaba...- fortyogtam, de aztán hirtelen egy kéz szorított rá az arcomra ezzel elhallgattatva.
- Túl nagy a szád.- szólt komolyan.- Ha szeretnéd most azonnal betömöm.- engedett el, de nem lépett hátrébb.
Nem bírtam állni izzó tekintetét, így lesütöttem a szemem.
Ezután nem sokkal már csak az ajtó csukódását hallottam. Felnéztem, majd kifújtam a bent tartott levegőt.
"Mégis miből gondoltam, hogy bele fog egyezni? Csak mert elmondta a nevét? Ugyan már... De ha nem is akarta megölni Urarakat, akkor minek kellett rákényszerítenie a dologra, mikor alapból bármikor kötelezhet rá?"
Ekkor mint villámcsapás ért el a felismerés.
"Hacsak... hacsak nem azért akarta volna, hogy tegyek úgy mintha élvezném mert erre vágyik? Mert azt akarja, hogy valaki így érjen hozzá mindig? Lehet, hogy szeretetre vágyik, csak nem tudja kifejezni magát? És ahogy a fejemet simogatta... olyan gyengéden csinálta. És talán elment az eszem de... úgy érzem nem az elvesztett pénz miatt aggódott mikor az öngyilkosságról beszélt, hanem miattam."
Erre az utolsó gondolatomra gyorsan megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle.
"Nem, biztos hogy tévedek. Istenem... Miért vagyok ennyire empatikus? Miért akarom mindenkiben a jót látni? Hiszen bezárva tart! Megfigyel és talán le is hallgat. Amit pedig a testemmel művel..."
Ismét megráztam a fejem, hogy az emlékeket kirázzam belőle, majd sóhajtva feküdtem le az ágyra és azon gondolkodtam vajon meddig fogom kibírni ezen a helyen épp ésszel.
YOU ARE READING
Hozzád láncolva ( BakuDeku)
FanfictionMinden egy rabszolgapiacon kezdődik... A történet a Bnha világán kívül játszódik. A könyvben sok 18+ rész lesz, ezért nem fogom minden fejezethez külön feltüntetni. Jó olvasást! - Erőszak - 18+ - Boyxboy - Trágár beszéd