Hozzád láncolva ( BakuDeku)

7.

Miközben Bakugou leült az egyik székhez én mint aki még életében nem látott asztalt bámultam az előttem lévő bútorra.
Az asztal körül hat szék volt, a hosszabbik oldalakon kettő egymás mellett és a két szélén egy-egy.
Bakugou a kert felőli szélső székre ült, majd kérdőn nézett felém.
   - Nem... nem tudom hová üljek.- magyaráztam zavartan, mire összehúzta a szemöldökét.
   - Ahova akarsz.- válaszolta magától értetődően, de ettől még nem oldódott meg a problémám.
 "Ha szembe ülök vele akkor evés közben pont látjuk egymást, ami elég zavarba ejtő lenne, ha viszont pont mellé ülök le valamelyik oldalára, akkor meg azt hiheti, hogy akarok tőle valamit, vagy lehet felidegesítem, ha belemászok a privát terébe. Ha pedig nem pont mellé ülök le azt gondolhatja, hogy a lehető legtávolabb szeretném tudni magam tőle, és az nem jönne ki túl jól főleg úgy, hogy most kértem bocsánatot."
   - Deku!- hasított a fejembe egy erőteljes mély hang, mire összerezzentem.- Ülj már le!- mordult, mire nagyot nyeltem és végül leültem a szekrénysor felé néző távolabbi székre.
Az asztalt bámultam és idegességemben a kezemet tördeltem.
Uraraka nem sokkal később megjelent és élesen beszívta a levegőt így jelezve meglepettségét.
Felnézve rá pedig döbbent arckifejezését is láthattam.
   - I-izé...- habogott.
   - Én hívtam.- szólt komolyan Bakugou, mire Uraraka felé kapta a fejét.
   - S-sajnálom, azonnal hozok egy plusz tányért és...
   - Nem kell, nekem az is jó lesz amit a szobámba hoztál.- szóltam közbe, mire mindketten felém pillantottak.
   - Azonnal felmegyek érte!- rohant el a lány én pedig folytatni kezdtem az asztal bámulását.
   - Miért vagy ilyen feszült?- jött mellőlem a kérdés, mire összerezzentem.
 "Erre most mi lenne a jó válasz? Nyilván nem mondhatom azt, hogy nem vagyok ideges, hiszen látszik, hogy az vagyok."
   - Cs-csak...- kezdtem, de Uraraka épp abban a pillanatban ért le a lépcsőn és tálalta elém az ételt.
   - Köszönöm!- mosolyogtam a lányra, aki bólintott, majd Bakugou felé fordult.
   - Egy tál tamago gohant készíts nekem.- adta le a rendelést, mire Uraraka lehajtott fejjel bólintott, majd eltűnt a konyhában.
 "Most mit csináljak? Kezdjek el enni, vagy várjam meg?"
   - Szóval?- hasított a csendbe az újabb kérdés.
   - Szóval mi?- kérdeztem felé sandítva.
   - Mi bajod?
Mikor tekintetem találkozott az ő vörös íriszeivel a gyomrom bukfencet hányt, és úgy éreztem nem kapok levegőt.
   - Csak ez az egész olyan... frusztráló. Az, hogy egy asztalnál ülünk és együtt készülünk enni... Ez olyan...- próbáltam kifejezni az érzéseimet, mire elnevette magát.
Csodálkozva fordultam felé, mert egyáltalán nem értettem mi ebben a vicces.
   - Attól félsz, hogy leteperlek?- kérdezte mosolyogva, mire kikerekedett a szemem.
 "Ennek a lehetősége fel sem merült bennem!"
   - E-erre nem gondoltam...- motyogtam.
   - Akkor?
 "Miért ilyen erőszakos?"
   - Nem... nem tudom megmagyarázni. Talán attól félek, hogy tenni fogok valamit, ami nem tetszik neked és emiatt megbüntetsz.- motyogtam őszintén és reméltem, hogy az őszinteségemmel nem húztam fel.
   - Ezek szerint félsz tőlem.- jegyezte meg, mire összeszorítottam az ajkaim.- Vagy a lehetséges büntetéstől félsz inkább?
Mivel nem válaszoltam fújt egyet.
   - Válaszolj!
   - Nem akarok.- vágtam rá, majd halkan folytattam.- Nem tudom, hogy reagálnál rá, ha őszinte lennék veled.
   - Tudni akarom mi jár a fejedben, úgyhogy mond el. Bármi legyen is nem foglak bántani.- szolt, mire meglepve felnéztem rá.
 "Hihetek neki?"
Egy darabig szemeztünk mire feladva az ellenállást sóhajtottam egyet.
   - Az az igazság, hogy kiszámíthatatlan vagy. Egyik pillanatban erőszakosan a magadévá teszel és fenyegetőzöl, a másikban pedig figyelmes vagy és meghívsz reggelizni. Fogalmam sincs mi jár a fejedben és épp milyen hangulatod van, és ez kelti bennem a feszültséget. Ráadásul ha mi ketten egy helyiségben vagyunk annak általában szex a vége, ami nekem csak fájdalommal és megaláztatással jár, bár ezt gondolom tudod.- fejeztem be a monológom, majd az asztalt bámulva vártam a végítéletem.
Abban a pillanatban Uraraka megjelent az asztal mellett és némán Bakugou elé rakta a reggelijét.
 "Vajon hallgatózott?"
   - Köszönöm.- szólt komolyan Bakugou, mire felpillantottam.
Amint megláttam, hogy engem figyel visszakaptam a fejem az asztalra és igyekeztem kitalálni a tekintetéből, hogy mennyire lehet dühös.
Mikor hallottam Uraraka távolodó lépteit még idegesebb lettem.
   - Nem kell amiatt idegesnek lenned mellettem, mert kiszámíthatatlan vagyok. Sosem vertelek meg, és ez után sem terveztelek emiatt nem kell aggódnod. És nem azért, mert nem akarom, hogy sérüljön a "játékom", hanem azért mert nem vagyok szadista, aki élvezi mások szenvedését. Ami pedig a szexet illeti... Még mindig a szexrabszolgám vagy, így természetes, hogy akkor kereslek mikor meg akarlak dugni. Viszont azt nem akarom, hogy úgy érezd megalázlak közben. A legjobb az lenne, ha te is partner lennél a dologban.- magyarázta legnagyobb meglepetésemre higgadtan.
 "Azt mondja nem szadista? Akkor mi volt az az elején mikor kikötözött? Meg a többi. De való igaz azóta napról napra egyre inkább emberibben bánik velem. És tényleg nem bántott leszámítva azt az alkalmat mikor majdnem megfojtott... Bár azt én provokáltam ki azzal, hogy felhoztam neki azt a férfit... De az igazi lényeg a mondandójában, hogy azt akarja, hogy szex közben... egyelőek legyünk?"
   - Úgy érted... azt akarod, hogy játsszam el, hogy élvezem?- kérdeztem gondolatmenetem végén.
   - Nem. Azt akarom, hogy élvezd és ne úgy éld meg mintha kínpadra vinnélek.
 "Ezt mégis hogy gondolja?"
   - Nem hinném, hogy ez lehetséges lenne. A fájdalom elviselhetetlen közben és az egész úgy történik, hogy én nem is akarom. Sosem lehetünk egyelő felek, mert én csak a rabszolgád vagyok és nem a párod.- mondtam ki a véleményem őszintén már rá nézve.
   - Nem kell ahhoz szerelmesnek lenned valakibe, hogy élvezd a szexet Deku. Fogd fel úgy, hogy szeretők vagyunk, akik együtt laknak és felkeresik egymást mikor szükség van rá. Te is kereshetsz. Ami pedig a fájdalmat illeti... mond el hogy szeretnéd. Milyen pózban, mennyire erősen stb. Tudom, hogy még senkivel sem voltál rajtam kívül, de biztos van valami elképzelésed.
Ezeket halva hirtelen köpni, nyelni nem tudtam.
 "Még, hogy én is kereshetem? Ha azt gondolja, hogy én valaha is önszántamból elé állok azzal, hogy azt akarom, hogy megdugjon... Ez soha nem fog megtörténni. De az, hogy szeretné, ha élvezném a szexet... Teljesen az ellentéte annak amit eddig csinált."
   - Eddig egyáltalán nem érdekelt hogy érzem magam közben. Kikötöztél és kitágítás nélkül kíméletlenül belém hatoltál!- emeltem fel a hangom.
   - Tudom, és ezt sajnálom. Azt tényleg nem kellett volna, de már nagyon ki voltam éhezve, te pedig nem hagytál más választást minthogy kikötözzelek. De próbáld meg elfelejteni az első alkalmat és mond el a vágyaidat, ha már készségesen felajánlottam, hogy meghallgatom őket.
 "A vágyaimat..."
   - Az egyetlen vágyam az, hogy hazamehessek és elfelejthessem ezt az egészet.- szóltam hűvösen.
   - A szexel kapcsolatos vágyaidat mond el.- hagyta figyelmen kívül előző mondatom.
   - Nincsenek olyan téren vágyaim.- motyogtam kelletlenül, mire sóhajtott.
   - Ha nem akarod elmondani, akkor nem tudok mit tenni és csak a saját vágyaim kielégítésére fogok koncentrálni. Ezt gondolom te sem akarod igaz?
Ezt halva nagyot nyeltem és keserű arckifejezéssel megráztam a fejem.
   - Akkor viszont mond.
   - Már... már próbáltam. Mondtam, hogy gyengéden szeretném és nem olyan durván. Ha lehet a legkisebb fájdalmat akarom érezni közben. És hogy gyo...- haraptam el az utolsó mondatot.
   - Mi?
   - Mindegy...- motyogtam.
   - Ha már elkezdted mond.
   - Csak... örülnék, ha gyorsan lezavarnánk az összes alkalmat. De a múltkor elég határozottan a tudtomra adtad, hogy nem én döntök ilyen téren szóval... mindegy.- mondtam beletörődötten.
Abban a pillanatban megszólalt a telefonja, mire kikapta a zsebéből és a füléhez emelte.
   - Igen? Igen. Tudom. Fél óra és ott vagyok.- tette le, majd felállt és belém fúrta komoly tekintetét.- Ha hazaértem kipróbáljuk az elméletet a gyakorlatban is.
A kijelentését halva azonnal kivert a víz.
   - Hova mész?- dadogtam, mire elmosolyodott.
   - Dolgozni. Valamikor be kell mennem, valamikor nem, ez változó.- magyarázta.
   - Értem... és... mikor jössz haza?- kérdeztem bizonytalanul.
   - Máris hiányzom?- húzta gúnyos mosolyra a száját, mire elvörösödve lesütöttem a szemem.
 "Jól tudja miért kérdeztem. Mégis mit akar elérni ezzel?"
   - Van rá mód, hogy ne fájjon.- szólalt meg hirtelen mire felkaptam a fejem.
Komoly tekintettel nézett rám, én pedig azonnal tudtam miről van szó.
   - Milyen mód?- kérdeztem előre félve a választól.
   - Gyere.- indult el a szobája felé, de mikor látta, hogy nem követem visszafordult felém.- Ha tényleg azt akarod, hogy ne legyen fájdalmas akkor gyere. Nem érek rá kivárni még összeszeded magad. Így is késésben vagyok.
A hangja alapján úgy éreztem tényleg segíteni akar, ezért kételyekkel tele, de követtem a szobájáig.
   - Húzd le a nadrágod és tárd szét a lábad.- szolt, mire a szívem őrült ütemben kezdett verni.
   - D-de azt mondtad sietned kell... és azt, hogy csak azután csináljuk, ha hazaérsz...- hebegtem teljes sokkban.
   - Higgadj le Deku. Most csak segíteni akarok.
   - Azzal, hogy megdugsz hátha jobban kitágulok mire hazaérsz?- kiabáltam elkeseredetten, mire a szemében dühös fény villant.
   - Jobb ha azt teszed amit mondok mielőtt elfogy a türelmem.- mordult és elővett a fiókjából egy hosszú gyöngysort.
   - A-az meg mi?
   - Mindjárt megtudod.- indult el felém, mire ijedten hátrálni kezdtem.
   - K-kérlek ne...!
   - Erre most nincs időm Deku.- ragadta meg a ruhám, majd az ágyra lökött.- Ha nem teszed amit mondok most azonnal a magamévá teszlek és nem fog érdekelni, hogy mennyire fáj!- hasítottak szavai a levegőbe mire leálltam az ellenállással.
 "Talán tényleg adnom kellene egy esélyt... Talán tényleg segíteni akar... Ha pedig nem legalább lesz okom, hogy a későbbiekben ne hídjek neki."
Némán megszabadítottam magam az alul takaró ruhadarabjaimtól, majd ahogy mondta szétterpesztettem a lábam.
   - Jól van. Ez most fájni fog, de próbálj ne befeszülni.- szolt, majd bejáratomhoz helyezte a gyöngysort és ujjaival rásegítve elkezdte lassan belém tolni, mire hangosan felkiáltottam.
   - M-mit csinálsz?
   - Kitágítalak.- közölte nyugodtan, majd egyre mélyebbre nyomta a tárgyat addig, míg az egész el nem tűnt bennem.
   - Ez... fáj...- álltam a sírás határán.- Miért csináltad ezt?- szipogtam.
Úgy éreztem mintha a fenekem szét akarna robbanni a benne lévő feszítő érzéstől.
   - Amég ez a testedben van nem fogsz összeszűkülni. Addig benned lesz, még haza nem érek, így szex előtt nem kell majd kitágítanom téged, és fájdalmat sem fogsz érezni.- lépett a fürdőbe, majd miután megmosta a kezét visszasétált a szobába miközben végig engem nézett.- Most már visszaöltözhetsz. És bármit csinálhatsz, nem fog kicsúszni belőled ez biztos. Majd jövök.- szolt, majd az ajtó felé indult és elhagyta a szobát.
Lefagyva bámultam az ajtóra és igyekeztem stabilizálni a légzésem. A feszítő érzés nem akart múlni és a mozgás sem volt valami egyszerű. Lassan felöltöztem és megsemmisülten indultam el lefelé.
 "Ki kell szednem magamból ezt a valamit. De... ha meglátja, hogy kiszedtem akkor... Nem, azt hiszem inkább nem nyúlok hozzá. Még a végén beljebb nyomnám."
Leérve a nappaliba az étkező felé néztem és elhúztam a számat.
 "Teljesen elment az étvágyam. Így, hogy nem tudom mikor jön meg... Az a célja, hogy minden egyes pillanatban míg nem ér haza azon stresszeljek mikor fog megjelenni? Még, hogy nem szadista... érzelmi terrorban tart! Mégis mivel tereljem el a figyelmem a tényről, hogy amint meg jön meg fog erőszakolni?"
   - Deku!- hallottam új nevem, mire a konyha irányába fordultam.- Hallottam az ajtó csukódását...
   - Elment.- mondtam. A hangom elkeseredettnek hallatszott.
   - Értem. Kér... kérdezhetek valamit?- kérdezte bizonytalanul mire bólintottam.
   - Az, hogy együtt ültetek az asztalnál teljesen ledöbbentett. És attól félek lemaradtam valami fontosról...
   - Én is meglepődtem mikor lehívott. De miért érzed úgy, hogy lemaradtál? Eddig még senkit sem hívott le reggelizni?
   - De... Rajtad kívül csak két rabszolgájának ajánlotta fel, hogy egyen vele.- motyogta Uraraka.
 "Már megint ez a két rabszolga dolog..."
   - Így már értem.- bólintottam.
   - E-egyébként nem ízlett az étel? Semmit sem ettetek belőle.- próbálta elterelni a témát a lány.
   - Nem erről van szó! Biztos finomat készítettél, csak... elbeszéltük az időt.
 "Most pedig már nem is vagyok éhes."
   - Ó, értem.- bólintott a lány.
   - Sajnálom, hogy ennyit fáradtál vele és...
   - Semmi baj Deku, tényleg. Biztos fontos dologról beszéltetek, ha még enni is elfelejtettetek.- kuncogott.- De azért remélem, hogy minden rendben van.
 "Nem. Semmi sincs rendben."
   - Igen, minden rendben. Esetleg nem tudod mikor szokott hazajönni a munkából?- kérdeztem elrejtve feszültségem.
   - Hmm. Ez mindig változó. Valamikor csak pár órára megy be, de van, hogy egy egész napot bent tölt és csak késő este ér haza.- magyarázta, mire fáradtan sóhajtottam.
 "Szóval esélyem sincs megtudni mikor érkezik."
   - Értem. Köszönöm.- szóltam, bár a hangomon hallatszodhatott az elkeseredettség, mert Uraraka aggódva nézett rám.
   - Ugye tényleg minden rendben van Deku?
 "Végül is tudja mi folyik itt. Mi értelme lenne eltitkolni?"
   - Azt mondta ha hazaér az első dolga lesz felkeresni engem. És fogalmam sincs mit csináljak addig.- fogalmaztam finoman.
 "Ráadásul berakott valamit a fenekembe, amitől nagyon rosszul érzem magam."
   - Ó.- biggyesztette le a száját a lány szomorúan.- Ha tudok valahogy segíteni, hogy jobb kedved legyen...
   - Kedves tőled, de azt hiszem nem tudsz.- mosolyogtam keserűen.
   - Akkor csak egy tanácsot engedj meg nekem!- kérte, mire bólintottam.- Ne gondolkozz ilyen negatívan, mert a saját életkedvedet veszed csak el vele. Tudom, hogy nem könnyű a helyzeted, de próbáld megtalálni benne a pozitív dolgokat is, különben a depresszió fel fog emészteni.- magyarázta, mire bólintottam.
   "Bárcsak lenne a helyzetemben olyan, hogy "pozitív dolog". Uraraka elfogultabb mint hittem."                                                                                                      - Igazad van. Köszönöm.- mosolyogtam rá, mire ő is viszonozta a gesztust.
Ezután a tányérok felé nyúlt, hogy eltakarítsa őket, mire azonnal rászóltam.
   - Várj! Nem szeretném, hogy kárba menjen. Megeszem mindkettőt!- rohantam oda, annak ellenére, hogy egyáltalán nem kívántam az ételt.
   - Erre igazán nincs szükség. Attól csak rosszul lennél.
   - Rendben, akkor csak a sajátomat eszem meg.- adtam meg magam mire bólintott és pedig leülve az asztalhoz enni kezdtem. Az étel felét tudtam csak legyűrni, de örültem, hogy legalább az sikerült és van valami a gyomromban.
Furcsa volt, hogy most nem a szobám falai között fogyasztom el a reggelimet, de felüdülés volt, hogy végül még sem Bakugouval együtt tettem ezt meg.