Hófehér

XXXV. Emlékek

~Léna szemszöge

Nem tudom hogy hol vagyok, nem érzek semmit se csak hideget és hogy fázok. Hangokat se hallok. Egyedül vagyok.
Talán meghaltam volna? Nem tudom de elég hideg akkor a halál...
Utolsó emlékem hogy mindenhol vöröset látok és kép szakadás. Az a vörös az az én vérem volt mert meglőttek.
De miért lőttek meg? Nem emlékszem... hiába töröm a fejemet nem jut eszembe hogy miért lőttek meg...

Viszont most hallom tompán hogy lépked mellettem. Szóval akkor még se haltam, ez nem tudom hogy jó vagy rossz hír...
Próbálom kinyitni a szemem de nem megy, de én kiakarom nyitni mert tudni akarom hogy hol vagyok.
Hiszem a lépkedések is egyre élesebbek.

Pár perc erőlködés után sikerült résnyire nyitni a szemem de a fehérségen kívül nem látok semmit és az is irritálja a szemem így inkább vissza becsukom és szépen próbálom mindig lassan kinyitni, már amennyire sikerül...

Szerencsére olyan 10.ik próbálkozásra össze jött és akkor vettem észre hogy egy férfi vagy srác ül mellettem a fotelben, de nem tudom ki lehet de úgy látom nagyon el van gondolkozva, úgy látszik viszont hogy megérezte hogy nézem ezért rögtön oda rohant hozzám és megölelt amit én nem tudtam hova tenni mert nem volt ismerős...

-Elnézést de te ki vagy? ~ kérdezem félve

-Nem emlékszel rám? Ugye ez egy vicc? ~ mondja szomorúan és én csóváltam lassan a fejem hogy nem emlékszem ezért int hogy mindjárt jön

Míg ő gyorsan ki rohant körbe néztem és valami orvosi szoba vagy kórház szerűségben lehetek.
Nem telt el pár percbe egy nő jelent meg egy köpenyes fickóval az oldalán és az ismeretlen férfi aki megölelt

-Mond csak Léna emlékszel rám? ~ kérdezi tőlem a nő miközben a köpenyes ürge aki szerintem orvos vizsgál engem

-Nem emlékszem, talán kéne? ~ kérdezem elcsukló hangon

-Ez mondjuk baj, én Emily vagyok, ő pedig Vezér az az Ryan, mondanak neked valamit ezek a nevek? ~ kérdezi bizakodóan de én hiába gondolkozok nem ismerős hiába töröm rajta a fejem de nem jut eszembe semmi se ezért csak segítség kérően rájuk nézek

-Ez mondjuk baj ~ jelentette ki azt hiszem Vezér

-És azt esetleg tudod mi vagy? ~ kérdezi Emily miközben nagyon jegyzetel egy tableten

-Végzős gimnazista ~ jelentettem ki félve

-Ez még nagyobb baj ~ már a fejét fogja a srác

-Na Léna mára ennyi volt a kérdezésekből mert biztosan nagyon fáradt vagy, bár még egy utolsó kérdés, tudod miért vagy itt? ~ mutat magán körül

- Mert meglőttek, bár azt nem tudom miért de meglőttek és behoztak kórházba ~ kérdő pillanatást mutatok feléjük

- Így van Léna majd holnapi nap folyamán folytatjuk, Vezér addig is itt lesz veled és vigyázni fog rád ~ tette a kezét a vállára és küldött felé egy biztató mosolyt ezzel elhagytak a szobát az orvossal együtt

Én inkább csak vissza dőltem az ágyra és magamra húztam a takaróm mert rettentően hideg volt. A srác pedig leült a fotelba és onnan nézett engem.
Résnyire kinyitotta a száját és kérdezni akart de inkább vissza becsukta és csak nézett.

-Volt valami... öhm... köztünk? ~ kérdezem félve

-Igen ~ nézett rám és küldött egy pici mosolyt

-És mégis mi? ~ kiváncsi vagyok hogy mégis hogy mi közünk van egymáshoz

-Barátnőm vagy ~ jelenti ki picit félve mintha félne a reakciómtól