A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟘𝟟

* * *

   Hatalmas csörömpölésre riadtam fel. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett, de tudatalatt már realizáltam, hogy Beck-el kellett, hogy történjen valami, mert nem fekszik mellettem. Azonnal bekapcsolt a védelmező ösztönöm és teljesen éber lettem. Lerángattam magamról a takarót és azonnal a zaj irányába rohantam. Nagyon hideg volt éppen, de még ez sem tudott foglalkoztatni. Mentem ahogy csak tudtam.
- Beck?! Minden rendben hercegnőm? - kiabáltam, de közben már odaértem a főzőhelyiségbe, és megláttam, hogy a padlóról szed össze éppen lábosokat. Valószínűleg ezek csaptak akkora zajt miközben leesetek.
- Jézusom... Ne haragudj édesem, felkeltettelek? - kérdezte aggódva, és hirtelen fel is akart pattanni, de beverte a fejét a felette nyitva lévő szekrény ajtajába. - Áu - nyüszítette, majd hirtelen oda kapta a kezét a fájó ponthoz, és vissza ejtette a már felvett lábosokat is. Azt hittem, hogy rosszul fogja érinteni a dolog, mert elég komoly volt elsőre az arckifejezése. Viszont a következő pillanatban már nevetve ült le a földre "kínjában".
- Már ébren voltam ne aggódj - legyintettem egy apró kacaj mellett. - De Te mit csinálsz?
- Balfaszkodok - nevetetett egyre hangosabban. - Gondoltam amíg a többiek nem érnek rá meglátogatom a szüleimet, és akartam nekik sütni valamit - vette kicsit komolyabbra a hangját, de még mindig kacarászott. - De nekem semmi sem sikerül - tette hozzá már szarkasztikusan, majd és elkezdtek folyni a könnyei, és a nevetés zokogásba fordult át.
Abban a pillanatban oda ültem mellé a földre a fazekak közé és átkaroltam. Sydney idáig nem tudom hol volt, valószínűleg az ágyunkban, de most Ő is oda jött és szokás szerint befészkelte magát Becca ölébe.
- Naa, minden rendben lesz, segítek, rendben? - nyomtam egy puszit a fejére.
- Uhum - szipogta már ismét mosolyogva.
- Ez a beszéd - mondtam lelkesítően.
- Szeretlek - nyögte ki miközben a fejét a mellkasomba fúrta.
- Én is szeretlek - kezdtem el símogatni a hátát. A kiskutyánk pedig erre a jelenetre ugatott egyet. - Téged is szeretünk Syd - tettem hozzá majd a másik kezemmel az Ő hátát is megsímogattam.
   Hosszú percekig ültünk ott így, de Beck egyszercsak felpattant.
- Na neki állok sütni - jelentette ki energikusan.
- Mit sütünk? - mosolyogtam fel rá a padlóról.
- Te semmit, megoldom egyedül is - vágta rá kissé durván, szinte mintha haragudna rám.
- Most mi a baj? - kérdeztem értetlenül.
- Semmi, mi baj lenne? - fordult felém egy amolyan "hát Te hülye vagy" nézéssel.
- Furi vagy - sóhajtottam. - Napok óta - tettem hozzá nagyon halkan.
- Ne haragudj - tárta ki ölelésre a karjait, közben pedig bociszemekkel nézett rám. Oda mentem hozzá, hogy megöleljem, Ő pedig nagyon szorosan körém fonta a karjait és megint sírni kezdett. Bár tudnám, hogy min megy éppen keresztül. Ahj olyan rossz így látni.

/Becca szemszöge/

   Nem tudom mi van velem, iszonyatosam hullámoznak az érzelmeim és nem tudom őket kontrollálni. Pedig már kezdtem egész jól kezelni a helyzetet. De reggel nagyon korán felelkeltem és megint rossz volt minden. Arra ébredtem, hogy ideges vagyok. Valójában nem terveztem sütni, csak megnyugtatni akartam magamat vele, szóval gondoltam kellemest a hasznossal. Neki álltam, az alapja már készen is volt, de annyira remegtek a kezeim hogy mikor elő akartam venni hozzá a tepsit, levertem minden körülötte lévő edényt. Nagyon megijedtem a hangos zajtól, és biztos vagyok benne, hogy Eds is erre ébredt fel. Ezek után pedig még zavartabb lettem. Szabályosan éreztem ahogy egyik pillanatról a másikra megváltozik a hangulatom. Egyre többször vagyok rosszul, egyre több undorító dolgot kívánok meg és egyre több változást tapasztalok a testemen. Nem értek ehhez, de szerintem nem kellett volna ennyire hamar jelentkeznie minden egyes tünetnek. Lehet, hogy ez a stressz ártalma, vagy lehet, hogy már azelőtt az este előtt is terhes voltam... Legalábbis remélem, hogy ilyesmi a gond, és nem a bennünk lévő denevér méreghez vagy bármi más természet feletti dologhoz van köze.
   Mindenesetre valamit ki kell találnom, hogy enyhítsek ezen a sok szarságon. Annyira sajnálom, hogy Eddie-t ilyen kellemetlen helyzetbe hozom, és nem akarom Őt terhelni. Az jutott az eszembe, hogy beszélek erről anyával. Most már úgy is sokkal jobb a kapcsolatunk és megbízom benne. Az eredeti tervemet mondom majd el neki, miszerint azt akarom, hogy Eds karácsonykor tudja meg. Titokban fogja tartani a kedvemért, és nem tud semmit a laboros dolgokról, így Ő a tökéletes választás egy kiadós beszélgetésre. Remélem, hogy anya tud majd jó tanácsokat adni nekem.
- Nem szeretnéd elmondani, hogy mi a gond? Hercegnőm, ugye tudod, hogy bízhatsz bennem? - kérdezte lágy hangon Eddie miközben a hajamat símogatta az ölelésünk közben. Belém fagyott a szó, nem tudtam mit mondhatnék. Csak jobbra balra ingatni kezdtem a fejemet a mellkasához szorítva. - Rendben, rendben, semmi baj - nyugtatgatott továbbra is.
- Köszönöm - nyöszörögtem. - Össze szedem magam, oké?
- De nem kell egyedül csinálod - távolított el kicsit magától, hogy a szemembe nézhessen. - Én itt vagyok, együtt megoldjuk, bármi is a gond.
- Szeretlek - suttogtam.
- Szeretlek - suttogta, majd gyengéden megcsókolt. Napok óta nem csókolóztunk, és ez most elmondhatatlanul jó érzés volt végre. Az ajkai kissé szárazak voltak, de hihetetlenül tüzesek. Az elmúlt napok összes érzelme benne volt ebben a csókban. Egyre hevesebben dobogott a szívem, és egyre hevesebb táncot járt a nyelvünk. A kezei egyre erőteljesebben járkáltak a testemen, és Én is egyre durvábban kapaszkodtam az övében. Egyre mélyebb lélegzeteket vettünk. Egy gyors mozdulattal rámarkolt a fenekemre, majd egy lendületet véve felemelt, lépett velem pár lépést a konyhaasztalig, majd felültetett rá. Továbbra is féktelenül faltuk egymás ajkait, és tapogattuk egymás testét.
- Akarod? - kérdezte vágyakozva.
- Most mindennél jobban - sóhajtottam szenvedélyesen. Nagyon jól esett volna már és azt reméltem, hogy segít majd kitisztítani a fejem. Azonnal egymásnak estünk. Amilyen gyorsan csak tudtunk megszabadultunk minden zavaró tényezőtől. Századmásodperceken belül türelmetlenül és kegyetlenül helyezte belém a férfiasságát, hogy mielőbb felfűtött és vad mozdulatokkal vezethethessük le a felgyülemlett stresszt.

* * *

/Eddie szemszöge/

   Hihetetlenül jó érzés volt ilyen hosszú idő után végre újra magamévá tenni Beck testét. Már minimum 5 nap eltelt az utolsó alkalom óta, pedig legtöbbször egy napot sem bírunk ki. Sokkal felszabadultabbak lettünk utána mindketten. A légyottunk után együtt nekiláttunk a sütésnek. Nagyon szórakoztató volt. Zenét hallgattunk közben, táncolgattunk, ölelkeztük, nevettünk Sydney-n ahogy kunyerálni próbál. És kihagyhatatlan volt, hogy össze kenjem a tejszínhabbal az orrát, szóval meg is tettem. Viszont bosszút állt és egy komplett csata lett a végére a maradékok dobálásából. Tehát Syd akarata is teljesült, mert megkörnyékezhette a padlóra hullott dolgokat. Imádtam minden pillanatát. Bár látszott Becca-n, hogy még mindig nincs teljesen jól, el tudta engedni magát, szóval remélhetőleg ez neki is egy olyan szép emlék lesz mint nekem.
Bár kicsit elhúztuk az időt, délre már végeztünk még a takarítással is, szóval vittünk át egy kis sütit Wayne-nek is, beszélgettünk egy órácskát aztán elindultunk Jones-ékhoz. Nagyon örültek nekünk, és hatalmas örömmel hallgatták az élményeinket. Ők is sokat meséltek, de leginkább csak arról áradoztak, hogy mennyire hiányoztunk. Jó érzés volt velük lenni, nagyon szeretem ezt a családot, és Becca-nak is biztosan nagyon jót tesz majd ez a látogatás. Most Beck és Elle félre vonultak, mert a hercegnőm beszélni szeretett volna vele. Én pedig Alexander-rel maradtam, aki éppen kínosabbnál kínosabb kérdésekkel bombáz.
- Ugye hamarosan lesz már kisunokám? - nézett rám szigorúan.
- Dolgozunk rajta - vigyorogtam el. - Vagyis, úgy értem, hogy tervezzük - javítottam ki magam. Nehéz egy ekkora darab férfinak arról beszélni, hogy húzom a lányát, anélkül hogy zavarba jönnék. Családtagként tekintek rá, de attól azért még tartok tőle.
- Ajánlom - bólintott, Én pedig csak kínosan mosolyogtam rá.

/Becca szemszöge/

   Anya igencsak jó tanácsokkal látott el, és nagyon-nagyon örült annak, hogy nagymama lesz. Én pedig örültem, hogy végre elmondhattam valakinek. Ez a csodás délelőtt Eddie-vel, és ez a kellemes beszélgetés azthiszem helyre rázott. Anya szerint lehetséges, hogy valóban korábban kezdődött, de az sem kizárt, hogy ennyi idő alatt jelentkezzenek a tünetek, tehát emiatt az utoljára felmerülő aggodalmam már el is szállt. Szerinte Eds biztosan nincs tisztában ezekkel a jelekkel, hiszen nem nagyon világosítják fel erről a férfiakat, így attól sem féltem, hogy lebukok. Azt is elmondta, hogy Ő hogyan enyhítette a rosszul léteket, mikor mi segített neki, és hogy hogyan tudta kordában tartani valamennyire a hangulatingadozásait. Részletesen elmondott mindent amit tudnom kell, és így már késznek éreztem magamat a feladatra. Ismét egy erős nőként léptem vissza a nappaliba ahol az apám és a szerelmem ült.
   - Hát Ti meg min somolyogtok ennyire? Miről beszélgettek? - kérdezte anya kissé cukkolódva.
- Hát az unokámról - vágta rá büszkén apám. Erre egy hatalmasat nyeltem, és biztos vagyok benne, hogy fal fehér lettem. Anyám is hasonlóan meglepődött, és azonnal rám kapta a tekintetét, majd vissza apámra. - Igazán lehetne már gyerekük, nem? - kérdezte teljesen lazán. Hatalmas kő esett le a szívemről, és az is leesett, hogy apa már két éve zaklat ezzel, szóval nincs gond. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán pedig elköszöntünk és elindultunk Byers-ékhez. Teljesen máshogy álltam már a dologhoz mint eddig. Tudtam, hogy meg tudom csinálni. Becca Jones mindig, minden helyzetet megold, és ez most sem lesz másképpen.