A Vérünk Valódi Tüze #3 // Eddie Munson ff //

𝟘𝟙𝟠

/Eddie szemszöge/

   - Srácok gáz van, valamit kurvára elfelejtettünk kideríteni - hadarta el hangosan, és idegesen az ajtóban ácsorgó Harrington. Azonnal kétségbeesés töltötte el az elmémet. Úgy volt, hogy amíg Jonathan-ék vissza nem érnek addig pihi van, és addig lett volna időm át gondolni, hogy mi legyen, de még nem sikerült. Most tudtam meg, hogy életem szerelme a gyermekemet várja, nem akarom, hogy máris veszélybe sodródjanak. De azt is pontosan tudom, hogy Becca Jones még így sem lesz képes hagyni, hogy sérelem érjen bárkit akit szeret. Nem tudom, hogy hogyan tarthatnám távol ettől az egésztől anélkül, hogy összevesznénk. De sajnos azt tudom, hogy a csapatnak nagy szüksége van az eszére, szóval nem zárhatom ki teljesen. Valami kompromisszumot kell kötnöm vele, hogy mindenkinek jó legyen, de rettegek attól, hogy valami hülyeséget csinál.
   - Gyere csak be Steve - zökkentettek ki Beck szavai amit a velünk szemben álló férfihoz intézett.
- Köszönöm - válaszolta, majd besétált, Becca pedig becsukta mögötte az ajtót.
- Mesélj, mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Becca, arról megtudtál bármit, hogy mi alapján válogatnak gyerekeket? - kezdte meg ingerülten a mondandóját Harrington.
- Nem, Hank és a többi gyerek sem tudott erről semmit - rázta meg a fejét a lány.
- Csodás... - sóhajtotta a férfi.
- Miért? - néztem rá értetlenül.
- Meghalt egy újabb kisgyerek, a neve Kenny Wilson - vágta rá.
- Hogy történt és mikor? - kérdeztem rá azonnal.
- Ma délután, Henderson-ék utcájában ütötte el egy autó. A Dustin még látta is, és azt mondta, hogy egyáltalán nem tűnt véletlennek. Nagyon ki is van akadva, mert ismerte is a kissrácot. Próbáltam érintgetni a témát, de jobb lenne ha erről Te beszélnél vele Munson - küldött felém egy komoly pillantást. Tudtam, hogy Dustin mennyire fel néz mindkettőnkre, és jól esett Steve-től, hogy ezt átengedné nekem.
- Oh Te jó ég... Persze, beszélek vele amint találkozunk. Most már adhatok neki sört, ugye? - próbáltam mindkettejük tekintetéből kiszűrni a gondolatainkat, és reméltem, hogy igent mondanak, hiszen úgy éreztem, hogy hiába látott már ennyi szörnyűséget, egy ilyen eset után nem árt ha kikapcsolja az agyát.
- Meglepne ha elfogadná, de miért ne? Amúgy is, már kész férfi lett belőle - vonta meg Beck a vállát.
- Lehet még jót is tenne neki, de térjünk vissza az elütött kölyökre - hadarta Harrington. - Nancy már le is csapott a családjára, éppen ott van náluk, beszélget velük és közben megpróbál fényképet szerezni róla. Résen kell lennünk. Még ma megkeressük Őt a sötétben fehérzajjal. Igaz, hogy így nem tudunk olyan erősen kencentrálni, mint a medencékkel tudnánk, hogy láthassuk a környezetét is, de ha csak a testét látjuk az is több a semminél. Jöttök Ti is? - nézett ránk szinte már sügetően.
   Nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Én magam szívesen mennék segíteni, de annyira nem szeretném, hogy Beck is oda jöjjön. Igaz, hogy jelenleg nincs tervben semmiféle tettlegesség, de ki tudja mi minden fog történni. Én nem bízom már szinte semmiben. A lány korrekt maradt, nem válaszolt helyettem, várt arra, hogy Én mondjam meg, hogy mi legyen. Kérlelően a szemeimbe nézett, de látszott rajta, hogy bárhogyan döntök el fogja fogadni. Ezt még nagyon át kell gondolnom, lehetőleg minél gyorsabban.

/Becca szemszöge/

   Látszik Eddie-n, hogy iszonyatosan gondolkozik. Azt hittem, hogy mindenféle kétség nélkül rá fogja vágni, hogy nem, vagy azt, hogy Ő megy, de Én itthon maradok. Viszont nem ez történt, először szigorúan nézett rám, de aztán elmosolyodott, megrázta a fejét, szaggatottan kifújta a levegőt és bólintott egy határozottat.
- Megyünk. De előtte beszélnem kell egy kicsit Becca-val négy szem közt, ha nem gond akkor várnál odakint néhány percet Steve? - kérdezte.
- Persze, csak nyugodtan - válaszolta Harrington. Látszott rajta, hogy kissé kínosan érzi magát, de készségesen kiment az ajtón.
- Hercegnőm - nézett komolyan a szemembe Eddie. - Igazad van abban, hogy nem hagyhatjuk Őket cserben. És azzal is teljesen egyet értek, hogy egyaránt szükségük lesz az erődre és az eszedre is. Most oda megyünk segíteni, mert nem hiszem, hogy Byers-ék nappalijában annyi veszélyhelyzetbe tudnál keveredni, bár tőled még ez is kitellik. Sőt még abban is megegyezhetünk, hogy a többieknek még nem kezdek el áradozni a hatalmas boldogságomról. De, és ez most egy hatalmas nagy "de"... Meg kell esküdnöd, hogy nem csinálsz semmit ami árthat a picinek, oké? - emelte felém intően a mutatóujját. Én a vicc kedvéért közelebb mentem hozzá, oda hajoltam az ujjához és megharaptam. Ő elrántotta a kezét, Én pedig azonnal átöleltem Őt. Elnevette magát, majd vissza ölelt.
- Esküszöm édesem, vigyázni fogok magunkra innentől ahogy csak tudok - mondtam teljesen őszintén, mert beláttam, hogy teljesen igaza volt mindenben, és nem lehetek továbbra is ennyire felelőtlen.
- Ne veszítsd el a bizalmamat - sóhajtotta.
- Nem fogom, ígérem - válaszoltam határozottan.
- Szeretlek - suttogta.
- Szeretlek - suttogtam, majd elengedtük egymást. Össze mosolyogtunk, majd elkezdtünk készülődni.
   Nem sokkal később már útrakészen léptünk ki a lakókocsi elé ahol Steve várt minket. Beültünk az autójába és egyenesen a megszokott helyünkre hajtottunk. Mire megérkeztünk Nancy-ék már ott voltak a képpel a kisfiúról. Eddie és Steve férfiak lévén vállalták, hogy majd Ők figyelik a holttestet, hogy ne nekünk nőknek kelljen. Jelenleg mind árgus szemekkel figyeltük Őket ahogy bekötött szemmel, vérző orral, a tv fehérzaját hallgatva ülnek a földön és koncentrálnak.
- Láttok valamit? - kérdezte izgatottan Dustin.
- Igen, egymást - fújtatott szarkasztikusan Eddie.
- Nyugalom, mindjárt meg lesz Kenny is, csak jobban kell koncentrálnunk, szóval shhh - hadarta el Steve. Mind csendben maradtunk, szinte még a légy zümmögését is lehetett hallani. Nagyob koncentrálunk mindannyian, hogy történjen végre valami. Hosszú percek teltek el így mire Eddie megszólalt.
- Meg van a kisfiú!
- Történik vele éppen valami? - érdeklődött halkan Robin.
- Nem, csak fekszik. Valószínűleg a hulla házban van - felelte Harrington.
   Rengeteg idő telt el. Steve és Eddie inkább úgy döntött, hogy váltogatja egymást. Unalmas volt a várakozás, Erica és Max már el is aludt a kanapén, Jocye pedig folyamatosan főzte nekünk a kávékat, hogy tovább bírjuk a várakozást.
- Hé, hé, hé történik valami - jelentette ki hangosan és lelkesen Munson aki éppen egyedül figyelte a kisfiút.
- Mi? Mi? Mi? - pörgött fel azonnal Dustin.
- Megemelkedett a karja és megjelent rajta egy vörös pötty, biztosan beadtak neki valamit - válaszolta.
- A vérem - állapítottam meg.
- Hallom, hogy beszélnek körülötte, de nem értem, hogy mit - tette hozzá Eds. - Ahj nagyon lefáradt az agyam, nem fogom érteni - mondta nyűgösen.
- Semmi baj drágám, csak figyeld ami a történik, rendben? - nyugtatgattam.
- Oké, oké - mondta koncentrálva.
- De miért itt fecskendezték belé? - elmélkedett el Dustin.
- Ha nem működik nem viszik el... Én látok benne logikát - adtam egy laza választ.
- Srácok kinyitotta a szemét! - kiabálta Eddie.
- Te jó ég - képedt el Dustin.
- Ez nagyon durva - szólalt meg Lucas.
- Az - esett le Robin álla is.
- Most mi történik? - kérdeztem izgatottan.
- Valószínűleg ugyan azt a bénulást éli mint ami nálunk is volt. Nem tud még megmozdulni, de ezer százalék, hogy él, mert lélegzik. Akik ott vannak megemelték és elindultak vele, valószínűleg egyenesen a laborba viszik - felelte nagyon gyorsan beszélve.
   Mindenki totálisan felélénkült és elkezdte kifejteni a véleményét annak aki éppen a közelében volt. Zengett tőlünk az egész ház. Mindenki csak mondta, mondta és mondta. Eddie eközben is próbált koncentrálni, de tőlünk nem sikerült neki túlzottan, és azon kívül, hogy azt látta, hogy cipelik a fiút, nem nagyon történt más szóval kilépett a sötétből. Még váltottunk néhány szót a többiekkel, de már igencsak későre járt, így mindenki szépen lassan megindult haza. Dustin, Eddie és Én maradtunk utoljára, de már Mi is elindultunk hazafelé.
   Az elágazásnál ahol el kellett volna válunk Henderson-tól megálltunk, majd Eds felém fordult.
- Szivecském, ha nem bánod akkor Én most elviszem Dustin-t egy kicsit szórakozni, majd valamikor megyek, okés? - kérdezte lágy hangon.
- Érezzétek jól magatokat - mosolyodtam el, a férfi pedig azonnal elkapta a derekamat és szorosan magához húzott. Szenvedélyesen megcsókolt, majd sok-sok apró puszit adott az arcomra. Mindig ezt csinálja akárhányszor nélkülem megy el valahová, annyira aranyos és annyira imádom. Miután befejezte a kis elköszönési rituáléját elbúcsúztunk és elindultam haza. Kellemes volt picit egyedül sétálgatni a téli, csípős hidegben. Mióta Eddie tud a terhességemről, azóta sokkal könnyebb a lelkem, és boldogabb is vagyok. Végre tudok örülni neki, és most vár rám egy kis idő kettesben a kisbabámmal. Ha hazaértem veszek egy forró fürdőt, és eszek minden felé furcsa dolgot amit a kicsi megkíván. Az is lehet, hogy csinálok valamit Eds-nek is, hogy ha haza jön akkor tudjon harapni valamit. Biztos vagyok benne, hogy ha rá tudja venni Dustin-t, hogy igyon vele, akkor nem kicsit lesz részeg mire hazaér.

/Eddie szemszöge/

   - Miféle szörnyű terveid vannak velem Eddie? - kérdezte Henderson kissé unottan, de kíváncsian.
- Már mondtam, szórakozunk - vigyorogtam rá szándékosan kicsit zavarbaejtően.
- Szórakozunk?
- Szórakozunk - bólintottam.
- Akkor... Szórakozzunk - mondta beletörődően.
- Ez a beszéd - veregettem meg a hátát. Még nincs konkrét tervem, de az biztos, hogy megoldom valahogy, hogy ma este pontosabban éjjel, egy hatalmas buliban legyen része.