My Ice Prince [Sunghoon ff.]

Chapter 11

A lányokkal megbeszéltük, hogy ebédszünetben Haewon osztálya előtt találkozunk és kikérdeznek a tegnapról. Mind örültek, hogy nem volt semmi bajom, de valójában mindenkit az apró részletek érdekelték. Rendesen kilettem faggatva, de mikor az ebédlőbe értünk, nem találtunk mást csak Jayt a mi asztalunknál ülni, olvasott. Sooyun egyből vissza húzott, míg Haewon nagyokat pislogott ránk.

-Menj, beszélj vele. - mondta Sooyun.

-Én? Dehát mit mondjak most így hirtelen? - kapott mellkasára.

-Majd ott jönnek az ötletek. - hessegette őt barátnője. Sóhajtva oda ment Jayhez, aki fel sem nézett rá. Nem is köszönt.

-Szia. - ült le Haewon mellé kezdeményezve a beszélgetést.

-Szia. - motyogta elfoglaltan Jay.

-Hol vannak a többiek? - kérdezte.

-Nem tudom. - vont vállat.

-Miért nem eszel? Hozzak valamit?

-Nincs étvágyam már egy ideje. - nézett fel rá egy szúrós pillantással. Haewon sóhajtott felénk pillantva és megrázta a fejét jelezve, hogy neki nem megy.

-Jól csinálod. Mosolyogj. - suttogtam mutogatva. - Jay nagyon rideg. - fordultam Sooyun felé.

-Igen, Haewonnak meg ő a gyengepontja.

-Jay, bocsánatot szeretnék kérni. Elszúrtam... - akadt el a hangja, miután a fiú fel sem figyelt rá. - Ahj, Jay. Letennéd legalább?! - vette ki a kezéből.

-Ne mond meg mit csináljak, jó? Úgyis csak barátok vagyunk! - vette fel dolgait. Haewonnak könnyek gyűltek a szemébe, de próbálta elrejteni azokat. Egyből odamentem volna megvigasztalni, de Sooyun vissza rántott. Jól tette.

-Haewon, sírsz? - fordult vissza Jay letéve mindenét és leguggolt a lány elé.

-Jay. - kezdett szipogni. - Ne haragudj, csak bolond vagyok, nagyon szeretlek és kedvellek. Olyan gyönyörű módon vallottál nekem, én meg elcsesztem. Nem is volt min gondolkoznom, mindig tudtam, hogy szeretlek, csak bolond vagyok. Jay, nagyon nagyon szeretlek. - ölelte magához sírva. - Mindent olyan szinten túl gondoltam, hogy aludni se tudtam, végtelenül hiányoztál. Leszel a barátom? Ugye leszel? - tolta el egy pillanatra.

-Természetesen. Babe, ez nem is kérdés. Én is túl reagáltam, sajnálom. - suttogta ajkaira, aztán hosszú csókba kezdtek.

-De édesek. - mondtam. Sooyun, mellettem bekönnyezve szipogott. Felkuncogtam átölelve őt.

-Bora, erre. - hallottam meg suttogást, nem messze Haewonéktől az alacsony elválasztó fal mögül. Egyből mindannyiunknak feltűnt. Csodálkozva kerültük meg a székeket és ültünk le melléjük. A többiek egyből fecsegésbe kezdtek, míg le sem tudtam venni a szemem a vérpiros Sunooról, aki szigorúan egy pontot nézett.

-Bora, itt az ebéded. - tolta elém a tálcát Sunghoon mosolyogva.

-Köszi. Figyelj, Sunooval mi van? - kérdeztem.

-Nem mondja el. - felelte sóhajtva. - Mióta leültünk ilyen. - a tálcámmal együtt leültem a fiú mellé.

-Szia, mizu? - kérdeztem. Felpillantott rám.

-Semmi. - motyogta pulóverébe.

-Na, Sunoo. Látom valami van. - mondtam. Egyből befogta a szám.

-Neked tényleg elmondhatom? De akkor nem mondod el a többieknek?

-Mi olyan, amit nem mondhatunk nekik?

-Nálunk általába nincsenek titkaik, de Sooyun annyira túl reagálja ezeket... - suttogta.