Lakótársam egy maffiózó

5.

Félriadtam. Egyébként sem aludtam valami jól, az esti hirtelen nagymennyiségű étel elfogyasztása nem volt túl jó ötlet, rémálmok gyötörtek. Felültem és megdörzsöltem az arcom. Egy darabig bámultam bambán a semmibe, majd felálltam és ablakhoz botorkáltam. Széthúztam a függönyt és kiléptem a teraszra. Épp pirkadt, a nap pontosan ablakomon kukucskált be. Gyönyörű volt, rózsaszín és narancssárga árnyalataira festette az égalját. Öt és hat között járhatott, kicsit hűvös volt a levegő, megborzongtam, megdörzsöltem felkarom, majd visszamentem a szobába, az ajtót nyitva hagytam, hogy a friss levegő, könnyedén bejusson a szobába és kicserélődhessen a fűszeres levegő.

Tudom, hogy nem rég ettem, és rémálmaim is voltak, de akkor is úgy éreztem, ennem kell. Az éhség utáni vágyam nem tudom irányítani. Gondoltam ilyen korán még V úr nem ébredt fel, bár abban sem voltam biztos, hogy egyaltalán itt aludt. A kilincsre helyeztem a kezem, és reménnyel telve nyomtam le. Nyitva volt. Nem zárták be. Gondoltam, nem lehet belelő probléma, ha elhagyom a szobát.

Lemerészkedtem a konyhába, csupán csak a ételtől maszats póló volt rajtam, meg egy bugyi, eszembe sem jutott, hogy ilyen tájban esetleg valakivel összefuthatok. Egyenesen a hűtőt céloztam meg. Összedörzsöltem a tenyerem, mielőtt kinyitottam.

- Lássuk mit rejt ez a csodás masina. - Az óriási inox hűtő egyik ajtaját kinyitottam, a hideg mondhatni fagyos levegő az arcomba csapott, mosolyogtam, majd korgó gyomromra tekintettem. - Nyugi mindjárt megetetlek.

Csalódottan mustráltam a majdnem üres hűtőt.

- Baszki, ezek nem esznek? - Háborogtam, miközben, lábujjhegyre ágaskodtam, hátha feljebb találok valami finomságot. Szerencsém volt vagy sem, magam sem tudom eldönteni, egy kis sajtot találtam, meg néhány zellerszárat. - Mégis ezzel mi a francot kezdek? - Nem volt mit tenni, be kellett érnem azzal, ami van. Leemeltem a sajtot, és megszagoltam. Émelyítően furcsa bűzös szag kúszott az orromba.

- Te meg mit csinálsz? - A korai dörmögő hang rám hozta a frászt. Hirtelen megfordultam, de arra nem számítottam, hogy a hűtőajtó az utam állja. Lefejeltem. - Au! - Sikítottam, majd a koccanástól, hátra hőköltem és újfent ütközött a fejem valami keménnyel, ismét lefejeltem a hűtő szélét. - Au! - Megdörzsöltem a homlokom, majd a fejem hátsó részét is.

- Jesszusom, V úr! Mit keres itt ilyen korán? - Vontam kérdőre a haptákban álló férfit.

V úr értetlenül állt a helyzet előtt, hunyorogva vonta össze a szemöldökét. Értem, miért nézett így, bizonyára nem találkozott még ilyen szerencsétlen emberi lénnyel.

- Ezt inkább én kérdezhetném. - Veszedelmesen mély volt a hangja, olyan horrorfilmbe illő, korán volt talán még a szokottnál is mélyebb.

- Éhes voltam - vallottam meg, miközben felhúztam vállaim.

Szürkeség volt a nappaliban, ami egy légtérben nyílt a konyhával. A ház másik oldalán kelt fel a nap, így V úr arcát csak a hideg fényű hűtő fénye világította meg. Nem volt valami bizalomgerjesztő. Nem kedvelt, ezt tisztán kivettem rideg tekintetéből. Valószínű nem tetszett neki, hogy szabadon nyúlkálok a hűtőjében. De hát nem tehettem róla, az éhség nagy úr és persze, ha ideges vagyok akkor ennem kell, olyan, mint a nyugtató.

- De hát most ettél, nem rég?

- Tudom, de azóta eltelt néhány óra.

- Annyi ételt túrtál magadba rövid időn belül, hogy egy átlagember legalább két napig, ételre sem mert volna nézni. - Igaza volt, kétségkívül, de ezek szerint én nem vagyok átlagos.

- Nem tehetek róla, a szervezetem kívánja - értetlenül csóválta a fejét, majd több szóra nem méltatott, egyedül hagyott az üres hűtővel.