Lakótársam egy maffiózó

10.

V Úr!

Az egész ház nincs bekamerázva, de a nappali és az udvar igen. Nem értettem miért bámulom a szőke lányt, az udvaron, ahogy a kutyákkal játszik, a nappaliban, mikor porszívózik, vagy épp eszik. Nem tudtam leállni. Csábító volt minden, amit tett. Az ártatlanság, ami hihetetlen nagy szájjal párosult lenyűgözött. A dolgommal kellene foglalkoznom, a tervem lassan révbe él. Ehelyett azt nézem, ahogy nevet, édes és vicces. Nem tapasztalt még ilyen mértékű gondoskodást, valami ismeretlent érzek, amikor ránézek, elkap egy érzés, gondoskodni akarok róla, úgy érzem vigyáznom kell rá, helyesen kell étkeznie, vigyáznom kell az egészségére. Magam sem értem, miért történik ez, és rohadt nehezen birkózok meg vele, igyekszem, sőt mindent bevetek, hogy meg ne sasolja, tetszik, ahogy incselkedik velem, tetszik, hogy bátran mászkál a házban, tetszik a bársonyosan kedves hangja, tetszenek a kerek idomai, a szőke haja, amit még nem sikerült kiderítenem miért az, de rajta vagyok.

Őrültség!

Lecsaptam a laptop tetejét.

Ezt nem hiszem el.
Taehyung, térj már észhez!
Mi bajod van? Ez csak lány!
Nem az első az életedben és nem is az utolsó.

De kibaszottul az első. Aki folyamatosan a fejemben jár. Már bérlete van, és akkor mászkál ki- be, amikor kedve van.

Sóhajtottam, majd hátra dőltem a fotelben a tekintetem a plafonra szegeztem. És bármennyire is igyekeztem a gondolataim elterelni nem sikerült. Eszembe jutott az este, amikor rament főztem neki. Az az atléta. Istenem, ahogy ráfeszült. Láttam a mellbimbója körvonalát. Kíváncsi vagyok, milyen színű, milyen lehet amikor az ajkaim között keményedik meg, és milyen hangot adhat ki, ha megérintem: felsóhajt, esetleg vékony hangon nyögdécsel, vagy ettől sokkal vagányabb és bátran hangosan nyög, majd sikítozik a karjaimban?

Francba!
Minden porcikám utána sóvárgott.

Meg akartam érinteni, mindenhol, lassan fel akartam fedezni minden egyes porcikáját, az ujjaimmal az ajkaimmal. A dús keblei közé akartam fúrni az arcom és az ártatlanságáról fantaziáltam, amint elveszem. Valamikor nem is helyeztem előnybe a nagyobb melleket, de most, semmi másra nem tudok gondolni, csak a kebleire, arra, hogy érintsem a kezemmel, az ajkammal, a bőrömmel, mikor meztelen testünk egymásnak feszül.

Kibírhatatlan ez így. Nem mehet tovább. Nem arra születtem, hogy kislányokról fantáziáljak, sokkal nagyobb terveim vannak, és nem engedhetem, hogy elkalandozzanak a gondolataim. Ébernek kell lennem. Már közel a cél.

Újra felnyitottam a laptopot, de bármennyire is küzdöttem ellene, nem tudtam parancsolni magamnak, a kezem önálló éltre kelt és ismét elindítottam a videót. Jasmin a kutyákkal játszott. Édes volt, ahogy nevetett, hagyta, hogy a két kutya ugráljon rá, és nyalogassák.

Vennem kell egy kutyát. Egy kisebbet. Egy kölyökkutyát, aki nem okoz kárt benne. Zeusz és Héra túl nagyok, ha nem is szándékosan, de csupán a súlyukból adódóan kárt okozhatnak benne. Talán egy pomerániai törpe spicc megfelelő lenne. Igen ez jó lesz. Rákerestem a neten, hol tudnám beszerezni, és mikor végig görgettem a kereső oldalt, akkor döbbentem rá. Mi a frászt csinálok?

Baszki. Megőrültem.

Ismét lecsaptam a laptopot. Idegesen a hajamba túrtam. Nem, ez így nem lesz jó. A fiókból elővettem egy doboz piros Marlborot. Nem vagyok nagy dohányos, csak akkor szívom, ha iszok, valahogy máskor nem hoz lázba. Most viszont úgy érzem szükségem van rá. A zsebembe tettem a dobozt, majd kimentem a teraszra rágyújtani.

Nem volt a legjobb ötlet.

Jasmin hangos nevetése belengte az egész birtokot. A kutyáimmal játszott, akik igencsak hamar megkedvelték. Eltűnődtem, ahogy figyeltem őket, pontosan úgy behálózta őket, ahogy engem is. Jasmin a földön fetrengett, jóízűen nevetett, Zeusz és Héra pedig összevissza nyalogatták, izgatottan csóválták a farkukat. Elcsábította őket.