Elrabolva //BEFEJEZETT//

27.~ MEGTÖRTEN

Az autó végre megállt, a csomagtartó kis vártatva kinyílt. A megkötözött, szájbetapasztott lány még mindíg úgy nézett, mint aki meg tudná ölni a férfit. Talán képes is lett volna rá.

Elrablója kiemelte őt a kocsiból. Em körülnézett, de csak a pusztaság volt körülöttük. Még fák is alig akadtak. Csak ők voltak, és a csillagos ég. Sehol egy lélek, csupán egy bagoly messzi kiáltásat lehetett hallani az éjszakában. A síkság közepén egy aprócska, rozoga kis faház állt, ahová a férfi vezette őt. Sietve kereste ki a kulcsokat a zsebéből hogy ajtót nyisson, miközben a megkötözött lány a kezei között ficánkolt.

-Tűnés befelé! -lökte be az ajtón.
Aztán egy bilincsett tett a karjára, amin egy lánc erősen a falhoz volt rögzítve. Hosszúnak semmiképp sem lehetett mondani.

-Most szépen itt maradsz, amíg vissza nem jövök. -mondta a férfi, majd kilépett az ajtón.

Em hallotta ahogy kulcsra zárja az ajtót, és elhajt a kocsival.

Eközben a rendőrség megérkezett az étterembe, és Nicktől vették fel az adatokat. Közben odaért Adam, és Debora is, hogy hazavigyék Evant.

-A táskája, és a mobilja tehát itt maradt, azokat nem vitte magával. És a személyes okmányait sem.

-Nem, minden a táskájában volt. -mondta halkan, lehajtott fejjel a mélabús férfi.

-Ugye tudja, hogy legfeljebb 48 óra elteltével nyílváníthatjuk a felesegét eltűnt személynek? -kérdezte az egyik járőr.

-Sajnos, ezzel már tisztában vagyok...

-Befáradna velünk a parancsnokságra kérem? Lenne még néhány kérdésünk, aztán ön is hazamehet.

-Hogyne... sóhajtozott, majd felállt az asztaltól.

Néhány óra telhetett el, amikor Em meghallotta ismét az autó hangját. A kocsi lámpafénye bevilágított a sötétben az ablakon.

A félhomályban belépett a férfi, és felkapcsolta a villanyt.

A lány dühösen nézett rá, és próbált beszélni, de a szájába dugott rongytól csak dünnyögni tudott.

Az elrabló letette a székre a kabátját, leült, majd lassan, óvatosan levette a maszkját.
Em szíve szinte a torkában dobogott.

-Hiányoztam? -kérdezte, mostmár tiszta hangon.

Emmeline egyből felismerte őt.

A maszk alatt, ahogyan már sejtette, Josh rejtőzött.

-Mmmmmmmmmmm!!!!! -próbált kiabálni valamit, de szintén sikertelenül.

-Cssssst! -guggolt le hozzá Josh nevetve. -Csillapodj, bébi! -cirógatta meg a haját, amitől a lány undorodva hátrébb ugrott.

-Szeretnéd hogy lekötözzem a lábaidat is?! -kérdezte homlokát ráncolva, mire Em az orrán mély levegőt vett, és leült.

-Nagyszerű... -mondta, majd kivette a rongyot a szájából.

-Te undorító, aljas, utolsó, mocskos, alávaló féreg! -mondta Em.

-Én is örülök hogy újra látlak, szerelmem.

-Engedj el.

-Már bocsáss meg... -nevetett Josh. -Szerinted azért vesződtem ennyit, hogy most varázsütésre elengedjelek??

-Engedj el vagy meghalsz.

-Óhhh hohó! Micsoda fenyegetés! Ezt át kell gondoljam... -birozgálta meg a kissé szakállas állát. -Öhm, azthiszem nem.