31.~ AZ IGAZSÁG

519 25 0
                                    

-Bejöhetek? -kérdezte Vanessa Nick ajtaján kopogtatva.

-Mit akarsz? -kérdezte a kanapén ülő férfi, a boros üveggel a kezében.

-Gondoltam, beszélgethetnénk egy kicsit. -lépett be félénken.

-Nem vagyok jó társaság. -nézett az üveg fenekére a férfi nevetve.

-Nicholas, hagy segítsek! -mondta, majd leült mellé, kivette a kezéből az üveget, és az asztalra tette.

-Még volt benne bor. -mormolta Nick.

-Tönkreteszed magad. -mondta Vanessa aggódva.

-Miért érdekel ez bárkit is? Nem segíthetsz rajtam. Se te, se más. -dőlt hátra Nick.

-Tudom hogy hiányzik neked. De nem tehetsz semmit sem.

-Hm... mit tudsz te arról mennyire hiányzik nekem?! -kérdezte ingerülten. -Mit tudsz a szerelemről?!

-Sajnos sokat. -dünnyögte. -És azt is tudom hogy nem mindíg végződik jól. Az esetek többségében legalábbis.

-Ilyen pesszimista stílusban akarsz felvidítani? -nyúlt Nick megint az üvegért.

-Senki nem mondja a szemedbe az igazságot. Csak áltatnak a reménnyel.

-Oh tényleg? És mi lenne az igazság? -nézett rá felráncolt szemöldökkel.

-Az igazság az, hogy Emmeline és te, bármily fájdalmas is de nem vagytok egymásnak teremtve.

-Nem hallgatom ezt. -markolászta a haját.

-Nick hallgass meg! -kérlelte. -Talán ideje lenne hogy elengedd őt, és mással legyél boldog.

-És mégis mit kéne tennem? Hagynom hogy az a szemét ki tudja mit tegyen vele, amíg én itt ülök és új életet kezdek valakivel??! Azt sem tudom hogy él-e még! -kezdett hangosan zokogni a férfi.

-Nick, nagyon sajnálom. -tárta ki a karjait Vanessa, és engedte hogy a mellkasára boruljon. -El sem tudom mondani, mennyire. Komolyan!

A férfi csak sírt, és sírt, akár egy óvodás gyermek.

-Biztosan előfog kerülni. Bízunk benne. De addig is, Evan miatt nem szabad ennyire elhanyagolnod magad. Ő még egy gyermek, akinek kiengyesúlyozott szülők kellenek.

-Mit tehetnék? Lassan már Debora nevelei helyettem a fiamat, azt sem tudom mikor beszéltem vele utoljára úgy hogy szóba tudtam volna hozni az anyját. Egyszerűen képtelen vagyok rá...

-Ez teljesen érthető... nem is várhatunk ebben a helyzetben ennél többet. Ne emészd magad! Viszont, azt tudnod kell, hogy ha Emmeline előkerül, ezt akkor sem folytathatod így. A fiad hatalmas törést szenvedett már, nem hiányzik neki még több fájdalom. Ha újra egy család lennétek, azzal csak összezavarnád őt.

-Nem tudok róla lemondani. Soha nem fog menni. -zokogott.

Vanessa nagyot sóhajtott, és a hátát simogatva szorosan ölelte Nicket.

-Semmi baj. -suttogta. -Én itt vagyok neked.

Carlotta a folyosón sétálva hangokat hallott a lépcső mögül. Közelebb lopózott hogy hallgatózzon, nagyon kíváncsi volt, kik bújkálhatnak ott.

-Örökké szeretni foglak!

-Én is téged! De sajnos sosem lehetünk egy pár.

-Miért ne lehetnénk?

-Ez nem így működik.

-Felmondunk és összehazasodunk, elmegyünk innen!

-És mit fogunk dolgozni?

Elrabolva  //BEFEJEZETT//Where stories live. Discover now