Áldott büntetés

10.

- Zaklatottnak tűnsz - súgja Dante.

A közös helyiségben vagyunk, miután Anastasia megkeresett minket a szobánkban.
Nem tudtunk tovább hallgatózni, mert az imádságnak vége lett, és a diákok megrohamozták a folyosókat.
Már nem is igazán érdekelt amit Raziel mondott. Az orákulum szavai jobban izgattak. Őrültnek néz ki, és a szavai még őröltebbek, de valamiért hatással vannak rám.

- Te pedig idegesnek - vetek rá egy oldalpillantást.

Felsóhajt, és hátradől a kanapén.
A helyiség teli van ilyen kanapékkal, fotelekkel, székekkel. Több tucat angyal tartózkodik itt, mégis kényelmesen elférünk.
Ez is, mint minden más világos színekben pompázik, és ahogy máskor is, minden szempár megvetően fordul felénk.

Kivéve a velünk szemben ülőt.
Anastasia, ahogy beértünk egy kisebb sarokhoz vezetett minket. Ő leült a fotelbe, mi ketten a kanapéra.
Innen nézzük az angyalokat, akik izgatottan sugdolóznak a két nap múlva megrendezésre kerülő bálról.

- Ki kell derítenünk ki is ez a Raziel valójában - válaszolja meg az előbb feltett kérdésemet.

- Emiatt vagy feszült? - nézek rá értetlenkedve.

- Igen Raven, emiatt - mondja kicsit hangosabban. - Az az angyal valamiért észrevett téged. Rólad beszélt. Sőt, miattad káromkodott. Nagyon nem tetszik ez nekem.

Összehúzott szemekkel mered rám, és közelebb húzódik. A térde hozzáér az enyémhez és olyan közel hajol, hogy csak én halljam amit mond. Nyilván rá nincs hatással a közelségem, de rám az övé már annál inkább.

- Ha ez így folytatódik, nem engedem hogy tovább itt maradj. Nem teszlek ki veszélynek.

Még a szám is tátva marad a döbbenettől. Ezt most jól hallottam?

- Nem tilthatod meg nekem. Nem vagy az apám, sem a testvérem. És nevetséges, hogy azt hiszed egy tanuló angyal miatt veszélyben lennék.

- Én vezetem ezt a küldetést, vagyis én parancsolok. - húzza hamis vigyorra a száját.

Dühödten felpattanok a helyemről, hogy nagyobb legyen köztünk a távolság, ám ekkor visszahúz, aminek következtében majdnem az ölébe huppanok.
A kezemet szorongatja és az arca milliméterekre van az enyémtől. A szemei villámokat szórnak. Remélem az enyém is.

- Látod, Picúr, ez a probléma - suttogja a szavakat. - Amilyen kicsi vagy, olyan nagy haragot tudsz kiváltani belőlem.

- Talán az én hibám? Hogy azt hitték egy hülye jóslat része vagyok?

- Nem, az nem a te hibád - folytatja halkan.

Erre még jobban elképedek.

- Akkor megosztanád velem? Hogy mi is az én hibám?

Szemei megvillannak, aztán pár másodpercre a számat nézi.
Már megint ez a tekintet.
Mostmár, ha akarnék sem tudnék elhúzódni. Elbűvölve figyelem őt. Mint akit megbabonáztak.
Ebből a kábulatból csak egy torokköszörülés ébreszt fel.
Anastasia irányába fordulunk, aki fejével oldalra bök.
Michael és Raziel áll kétszárnyú ajtó küszöbén, és minket figyelnek. De nem csak ők. Mindenki a helyiségben elkerekedett szemekkel bámul.

Raziel oldalra billentett fejjel, intenzív tekintettel mered az irányunkba, és elindul felénk.

Ösztönösen ugranék el Dante mellől, azonban ő nem enged.
Razielt figyeli, miközben ugyanolyan szorosan tart, mint előtte. Már nem csak a térdünk ér össze, de a combunk is.

Raziel szemei az összeért lábunkon pihen. Mikor megáll előttünk Dante elvigyorodik.

- Üdv Raziel! Minek köszönhetjük, hogy ide fáradtál hozzánk? Talán csatlakozni akarsz a beszélgetéshez?