Hurrikán

Hurrikán 3. fejezet

Carolyn

Nagyon kreatívan tudtam káromkodni, mindig is büszkeséggel gondoltam erre a többpontos skillemre. Szókincsemnek ezen területét alaposan át is vettem, míg elhagytam a hotelt – szigorúan csak magamban, nyíltan soha egy csúnya szó sem hagyja el a számat.

Idegesítő faszfej, kék szemekkel, kiszőkített hajjal, elég... szép külalakkal. Magamban így fogalmaztam a dögös testét illetően, távol helyezve el egy emberi lénytől, közelebb egy betűtípushoz.

Felrémlett, ahogy besétált a terembe: fölényeskedő, arrogáns tekintete, ki-ha-én nem tartása. Egy papucsban. Még egy cipőt sem méltóztatott felvenni! Öntelt barom. Ráadásul ellenem akarta fordítani a saját fegyveremet és semmit, de tényleg semmit nem tudtam meg róluk, aminek a hasznát vehetném.

Irritáló.

A rohadék, nem evett a tenyeremből, sőt, még ki is verte belőle a kaját.

Ugyanolyan, mint a többi, mégis játssza az agyát. Rá kell vennem, hogy elárulja magát... este jobban be kell vetnem magam, ha meg akarok tőle tudni valami használhatót.

Szemerkélő esőben érkeztem meg a kis kávéházhoz. Előtte egy jókora pocsolyába toppantottam, csizmám cseppeket vert fel a többi járókelő nadrágjára.

Beléptem a helyre, ahol édes süteményillat fogadott. Megázott esernyőmet leraktam az ajtóban kihelyezett kosárba. Levettem a kabátomat és felakasztottam a régimódi állványos fogasra, aminek kampói ágakként várták az érkezőket.

Egy ablak melletti fotelbe ültem, a puha borítás körbeölelt, akár egy odaadó szerető. Ugyan a hideg bőr felülete hozzátapadt meztelen combomhoz, amiről felcsúszott a szoknya, de ennyit elnéztem neki.

Az előttem lévő kerek asztalon egy fehér vázába szegfűszeget raktak, lilás színe tökéletesen passzolt a hely habos-babos hangulatához. Mellettem nem is bírt magával a pár, a kanapén estek egymásnak, a férfi éhes fiókaként tapadt a nő szájára, miközben kezével felgyűrte derekánál a ruháját.

A lágy zongoradallamba elvegyült a cuppogásuk. Pár perc és az akcióba is belevágnak.

A felbukkanó pincértől rendeltem egy sima vizet, miközben keresztbe raktam a lábamat. Selymes tapintású Chanel csizmám szára simogatta a bőrömet.

Elővettem a telefonomat, végigpörgettem a Facebookot, az Instagramot, a Tiktokot és a Twittert.

Sam Huggon pártja egy közleményt adott ki, miszerint elhatárolódnak a férfitól, soha nem hallottak róla, azt se tudják kicsoda, nem is látták még. Majdnem egymillióan reagáltak már a Pletykák királynője posztjára, háromszázan megosztották és több ezer komment érkezett rá. Jó, de még mindig nem elég jó.

Ha Willből sikerülne kiszednem valamit, akkor a Pletykák királynője kilépne Angliából, elérném a több tíz millió megnyitást. El kell kapnom este...

Írtam egy gyors üzenetet Olivernek: „Remek volt a randi. Sajnálom, amiért olyan gyorsan távoztam, de szorított az idő. Jövő héten ismétlés?"

Tíz perccel múlt kettő, amikor az ajtó kinyílt, beengedve a kinti párás hideget. Strasszkövekkel díszített esernyő takarta el a kilátást. Órát lehetne állítani hozzá.

Barátnőm elegáns mozdulattal a tartóba dobta az eszközt, aztán elindult felém.

– Feszkósnak tűnsz – adott két puszit az arcomra.

– Pedig nem vagyok. Már. Volt egy béna interjúm, és még azt nyögöm.

– Egy ital csodákra képes!