4.rész

243 27 25
                                    

Mielőtt kiteném a 4.részt  először szeretnénk köszönetet mondani minden  olvasómnak és azoknak akik több mint 60 csillagot adtak a könyvemre.

De első és hatalmas köszönetem barátnőmnek   CukedliJimin, segítőmnek és aki biztat, hogy irjam ezt a könyvet  HATALMAS KÖSZÖNET NEKI. És mindenkinek puszika.




Jimin szemszöge

Belépett az ajtón egy félisten, azt hittem nem jól látok olyan sexy megjelenése volt hogy még az állam is tátva maradt. Namjoon torokköszörülése zökkentet ki a gondolataimból. A Kezemet nyújtva neki bemutatkoztam.

 -Park Jimin. -  kezemet nézte, majd engem. 

-Jeon Jungkook. - csúsztatta a nagy mancsát az apró tenyerembe, és a bőre érintése szinte felperzselte az egész testem. 

-Gyere ülj le. -szóltam neki és a mellettem lévő  fotelra mutattam. Helyet is foglalt, majd én ellöktem magam az íróasztaltól, hogy leüljek a székembe, de  úgy éreztem erősen figyelnek így oldalra pillantottam és láttam, hogy a hátsómat mustrálta, ami nagy önelégültséget adót nekem. Megköszörülöm a torkom jelezve neki, hogy vissza zökkenjen a valóságba, ezután megtárgyaltuk mi lesz a feladata. Namjoon megmutatta hol lesz a szobája, miután  kimentek az irodámból. Magas barátom visszafordult egy másodpercre, majd így szólt. 

-A szobád mellett van egy üres  szoba. -s kacsintott egyet mondta végére. Meglepődöttségemben csak pislogni tudtam, mire feleszméltem már ki is ment. 

Megfogtam a telefont és üzentem Taeminnek, hogy kilenckor talizunk a megszokott helyen. Lassan mentem is készülni a szobámban, mikor elhaladtam az új testőröm szobája előtt egy kicsit megtorpantam, mert nagy volt a csend, gondoltam konyhába lesz és vacsorázik. Remélem ki tudok majd csendben osoni a házból úgy hogy senki ne vegyen észre. Holnaptól sokkal nehezebb lesz bárhova is mennem mert Jeon folyton nyomomban lesz. Így marad majd az alagsorban kialakított edzőterem ahol kiadtam magamból a feszültséget. 

Szekrényhez megyek és kiválasztom kedvenc ruháimat, amik nagyon kényelmesek. Kiveszem a fekete szűk bőrnadrágot, fehér bő pólót, és egy fekete bőrdzsekit.Fürdő felé tartva letusolok, majd felöltöztem, hajamat gyorsan megszárítom, és fejemre fekete siltes sapkát vettem fel. Fogtam a telefonomat, és a pénztárcám, majd elindultam a találka helyre. Közben óvatos vagyok nehogy meglássanak hova is igyekszem. Sikeresen eltudtam jönni a házból, és taxiba ülve mentem tovább. 

Mikor odaérek a helyre, és beléptem az ajtón a pultnál álló kiscsaj int nekem, hogy mehetek. Hálás voltam neki, mert most valahogy sokan vannak így nincs esély hogy felismerjenek.

Megszokott helyiségbe léptem, ahol szól a zene és a legjobb barátom táncol a tükör előtt. Amikor meglát kikapcsolja zenét, majd felém indult, amit rég nem éreztem megölelt nagyon szorosan mintha évek teltek volna el, pedig csak másfél hónapja nem láttuk egymást. 

-Tesó hogy vagy? -kérdi tőlem, és közben megveregeti a vállam, de hirtelen fájó grimaszt vág az arcom. 

-Mi történt? Hol fáj? -kérdezte meglepetten. 

-Meglőttek.- azonnal elkezd méregetni nincs-e máshol is sérülésem. Kuncognom kellett rajta, mert olyan vicces, ahogy aggódott értem. 

Nekem sosem volt testvérem, de ő olyan mintha az lenne, ezért is lesz nehéz vele beszélnem Minhoról meg a "családjáról".

-Üljünk le. Beszélnünk kell. -mondtam neki és letelepedtem a fal tövébe. 

-Ki lőtt meg? -rögtön tér a lényegre. 

-Taemin mi van most Minhoval?Miket csinál? - kérdem tőle bevezetés képen. 

-Sosem beszél a munkájáról, mindig lerendez annyival , hogy úgysem érteném, és hagyjam békén őt. -akkor nem tudja mivel foglalkozik.

-Volt egy szállítmány, ami nekem az első lett volna, de a raktárba érve lövöldözés volt, ahol engem vállon lőttek. - vezettem a tekintettem a plafon felé. - A szállítmányból pedig sokat nem, de azt a keveset is amit elvittek hatása lesz mindenre, mivel nem engem hanem a nagyfőnököt lopták meg, ha fülébe jut ő nem kegyelmez senkinek. -elmondtam neki, hogy megértse később, hogy Minho mit is követett el.

-Miért mondod ezt nekem el? -kérdezi tőlem Taemin csodálkozva. 

-Dark Raven. Mond neked ez a név valamit? -fejét rázta nemlegesen. 

-Úgy érzem ez nehéz lesz így. -kezemben temetem arcomat, hogy ne lássa mennyire rossz ez nekem, majd megfogta a kezem és… 

-Néz rám Jimin és légy őszinte! mi a baj? -nézett mélyen a szemembe, mintha ott lapulnak a válasz minden fel nem tett kérdésére. 

-Dark Raven maffia, akinek a vezetője Minho. -most néztem rá úgy isten igazából, mert éreztem, ahogy meg feszült  a keze a mancsomon.

-Az lehetetlen. Minho ilyet nem tenne veled, hisz úgy szeret mintha az öccse lennél. -igen én is így hittem eddig, gondolkodtam el pár másodpercre. 

-Tudod ha az árut nem adja vissza nekem,akkor sajnos nem tudom megvédeni őt se,és téged sem. -átölelt és ezután több szót erről nem ejtünk.

-Tudod mi volt az álmod? -kérdezte tőlem, a csend beállta után.

-Hogy felejthetném el ,hisz már a kezemben volt a boríték.- emlékszem vissza a keserű múltra. 

-Mi volt a borítékban? -kérdezte tőlem csodálkozva. 

-Nem tudom, mivel mikor jött a hír apám haláláról és arról, hogy ezt a mocskot kell átvennem tőle, én mérgemben széttéptem és kidobtam.- ez egy fájó emlék ,ami két hónap után is érzékenyen érintett. 

-Így sosem lesz táncstúdiód. - nézett rám szomorúan. 

-Most biztos nem, de ezt az álmot nem fogom feladni, mert egyszer ennek a mocsoknak is vége lesz. -mondtam és közben felálltam, telefonomra néztem és elindultam kifelé. Még mielőtt elmentem volna újra szorosan átöleltük egymást, majd egy "vigyázz magadra" után elbúcsúztunk egymástól. A taxi már várt engem, de valami furcsát éreztem mintha követett volna valaki….

Betörhetetlen (Jikook) 🔞Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ