Várjak rád? /BEFEJEZETT/

66.

/ Caleb szemszöge /

Kopogtak az ajtómon.
Ilyenkor mindig azt hiszem, hogy Ella, mert más nem nagyon lehet. De most nem ő volt, hanem Trevor.

- Miért nem nyitsz be azonnal, ahogyan szoktad? - nézek rá értetlenül.

- Mert már 5 órája ki sem jöttél, gondoltam megnézem élsz-e még..

- Ahhoz képest elég udvarias voltál.

- Nem szívesen nyitok be egy halottra.
Ránéz a karórájára, mintha csak várna valamire.

- Esetleg átjön Jacob? Vagy kell segítség?

- Nem, de megtudtam, hogy meccsed lesz csütörtökön. És azt is, hogy mióta itt vagy egy mukkot sem beszéltél a szüleiddel, szóval elhívtam őket.

- Mit csináltál? Hová? Ide?

- Hova máshova? - vigyorog.

- Ezt nem kértem! - kelek ki magamból.

- Nem lesz semmi bajod tőle, legalább történik valami izgalmas az életedben.

- Igen? Az hogy ordibálva veszekedik majd apám elég izgalmas szerintem is.

- Miért veszekednétek? - meglepettséget tükröz Trevor arca.

- Mert neki semmi nem jó, amit én csinálok. A meccsen is be fog kiabálni, hogy "SZEDD MÁR ÖSSZE MAGAD!"

- Ez építő jellegű..

- Megálltam itt, a folytatást egyikünk sem akarja tudni..

- Akkor játssz a legjobb tudásod szerint - kisétál.

Könnyű mondani, mert nem tőle várják el a maximumot. Nem neki rándul görcsbe a gyomra, mikor meghallja, hogy a szülei meglátogatják őt.

Talán ez a különbség köztem és a többi velem egykorú között, hogy amíg más örül a családjának, addig én a lehető legtávolabbi kontinensre utaznék tőlük, az elvárásaiktól és.. apámtól.