A Levél

32.

●Vigyázz magadra Eunji!-mosolyodtam el amint megláttam Sunghoon üzenetét. Őszintén nehezemre esett elhagyni őket. Az a sok emlék amiket ők hagytak maguk után számomra, nehezen fognak elfelejtődni, még akkor is, ha ezekkel megbántottak. Nem számítottam arra hogy újra találkozok Jake-kel, nem számítottam arra hogy ismét találkozunk Sunghoon-nal, olyan valakivel aki jól meg tudja hallgatni az érzéseimet, és végül arra sem gondoltam hogy megint ilyen gyerekesen fogok viselkedni csakis a szerelem miatt. Olyan volt mint egy álom! Mégis hogyan higgyem el? Ez a karma számomra. Az én hibám hogy magamra haragítottam valakit, olyan dolog miatt ami már 3 éve történt. Ráadásul én voltam a kiváltó oka annak is, amiért Hana öngyilkos akart lenni. Én vagyok a blokkoló ebben a levélben, és ezért kell ezt hamarosan befejeznem, hogy méltó vége legyen mindenki számára. Minden ami történt...
az öltözőbe...a kávézóba...a parkban...
Nem hinném hogy el tudnám felejteni mindezeket. Ezek a helyek sok emléket fognak cipelni velem, mindazonáltal hogy én ezalatt gyötrődöm, mivel fáj a szívemnek. De tudom hogy én vagyok a hibás...
Rendben van! Itt az ideje elmenni!
●Te is!♡-írtam vissza neki, majd könnyek mellett próbáltam összedni magam. Nem bírom ezt tovább! Ha még tovább magamba fojtom az érzéseim, akkor ismét arra jövök rá, hogy nem kellett volna elhagynom Sunghoon-t.
Utoljára néztem rá Jake fotójára a telefonomon. Ismét könnyek törtek elő bennem, amint az érzelmeim gátat törtek. Azt kívántam hogy Jake-t óvják meg, hogy vigyázzon magára, hogy legyen egyre csak sikeresebb, és persze azt is, hogy legyen boldog.
Túlságosan szeretem őt...de jól tudom hogy ő más iránt érez erősebb érzelmeket.
•Hölgyem! Legyen szíves kikapcsolni a mobilkészülékét az utunk alatt!-válaszoltam a nőnek, majd elkezdtem mindegy egyes képet letörölni a telefonomról ami Jake-ről készült. Kikapcsoltam a telefonom, és akkor tudtam hogy már vége, és bizony innen nincs visszaút...

*Jake szemszög*
Tegnap elmentem Hana kávézójába hogy vele töltsem a napom és odaadjak neki egy kis apróságote, viszont nem találtam sehol. Ezért inkább eldöntöttem hogy elmegyek a házához, hátha majd ott lesz, szerencsére ott is volt! Amikor viszont meghallottam hogy miről beszél az édesapjával és mégegy fiúval, kicsit meglepődtem.
•Nem hinném hogy annyira jó ötlet lenne a házasság ilyen fiatalon!-mondta az apja amire a fiú elnevette magát, viszont Hana csöndbe maradt és nem válaszolt semmit.
•Apa, miről beszélsz?-kérdezte Hana, de az apja rá se figyelt.
•Azt akarom hogy menj hozzá.-felelte követelőzően.
•De már van barátom!
•Tényleg? Hát akkor szakíts vele drágám! Segítettem neked az álmod megvalósításában, abban hogy üzemeltess egy saját kávézót! Szóval most itt a te időd, hogy ezzel most kárpótolj!-Hana nem tudott mit mondani, ahogy akkor én sem.
•De Apa én szeretem...-nem tudta befejezni, de örültem hogy ő szeret engem, és hogy mellettem állt a végsőkig, legalábbis azt hittem...
•Oké, semmi gond! Ha szereted akkor hát menj-azt hittem itt már vége van és elmehetek, de aztán folytatta.
Viszont vissza kell hogy adjad a kávézót nekem. Legelsősorban az enyémnek kell lennie!-parancsolta az Apja, de én bíztam Hana-ban, tudom hogy jól fog dönteni. Kérlek Hana! Válassz engem, bízom benned!
•Na mire vársz még? Menj.- mondta amire a lány hozzáfutitt egy ölelésre. Nem értettem!
•Ne Apa, könyörgök ne! Ne csináld ezt! Hozzámegyek csak ne vedd el a kávézómat! Ez az álmom!-könyörgött Hana sírva amire teljesen lesokkolódtam. Nagyot sóhajtottam. Lee Hana? Fontos vagyok-e egyáltalán a számodra? Egy kávézót választasz...helyettem? Csalódtam benned. Letettem az ajándékot a földre egy neheztelő érzéssel, majd elhagytam csendesen a házat. A szívem darabokra tört...ismét! Mindazok alatt tudni hogy semmit se jelentek számára fájó érzéssel tölt el. Nagyon sok ideje szerettem őt, de most egy nagy döntés után mégse engem választott. Hát igen, ez a karma. Ellöktem magamtól Eunji-t Hana helyett, de most mégis Hana hagyott el.
●Szakítsunk-írtam neki üzenetet, majd ezután elmentem a Hybe-ba, ahol jelenleg is vagyok. Miután elpróbáltuk a koreónkat, végre kaptunk pár perc szünetet. Már mindenki elment a táncteremből, csak én és Sunghoon maradtunk együtt, ami miatt kezdett közöttünk felforrni a levegő. Nekidöntöttem az izzadt, forró testem a falnak, miközben az tükörben lévő arcképemmel szemeztem. Hirtelen felcsörrent a telefonom, amire gyorsan pillantottam rá a készülékre. Amikor viszont megláttam a kijelzőn azt a nevet, amit most abszolút nem akartam hallani. Hana volt az...
●Megbeszélhetnénk Jake?-kérdezte idegesen.
●Hana, légyszíves...
●Miért? Miért ilyen hirtelen? Miért akarsz szakítani?-ordította torka szakadtából a telefonra ami miatt egy kicsit megijedtem.
●Nem hiszem hogy annyira összeillenénk!-feleltem neki higgadtan, de Hana mégsem tudott lenyugodni.
●Mondd el az igazat! Szereted, nemde?-nevette el magát ironikusan Hana.
●Hányszor kell még elmondanom? Nem érzek iránta...-tagoltam el neki a mondanivalóm, viszont végig se hallgatott.
●Hazug!-szakított félbe, majd lerakta a telefon. Ez frusztráló, mivel ártatlan módjára viselkedik a szemem előtt amikor ő a legfőbb oka annak amiért szakítani akarok vele. Egy kissé lelomboz amiért annyi reményt fektettem bele ebbe a kapcsolatba, miközben én végig szerettem őt, viszont Hana ezt az egészet tönkretette. Nem akartam tovább maradni a terembe mivel ha Sunghoon tovább hallgatna, akkor a végén elmondaná Eunji-nek, ő meg Hana-nak, viszont én akartam neki elmondani az egészet szemtől szembe is. Ezért fogtam magam és elmentem Hana-hoz, de mégis bennem volt az az érzés, hogy bizony Eunji is ott lesz, és nem akartam a kapcsolatunkat még kínosabbá tenni.
Beszélnem kell vele, de nem csak Hana-val...hanem Eunji-vel is...