A Levél

36.

*Sunghoon szemszög*
Nem bírom! Nem bírtam tovább már! Szeretem Eunji-t, de nem tudom hogy a múlt emlékei tovább tudnának roncsolódni a szívemben itt, ezen a helyen. Elutaztam egy kis időre, távol Szöul-tól hogy addig is hogy kipihenjem magam. Egy kis városba megyek, amiről Eunji is sokat szokott mesélni... Gangneung-ba! Jó lesz ez így nekem, mivel az elmúlt időszakban az egész csapat alig tudott egy összhangra találni! Jake el se jött a próbákra, sőt azóta nem láttam őt mióta odaadtam neki Eunji utolsó levelét, amit nekem adott a távozása napján. Jungwon már kezdi feladni a dolgokat, mivel még a legidősebb tag, Heeseung se jött el, csak néha, ha netán kedve támadt volna gyakorolni a közelgő turnéra. Jobban belegondolva, ismét egy lányra gondolva...Eunji emlékeztet valakire, akit még kiskoromba szerettem, de amikor útjaink elváltak majd ismét összesodródtak, akkor jöttem rá, hogy bizony azt a lányt is szeretem Eunji mellett. Miért pont velem történik mindez? Nem vagyok tisztába az érzéseimmel, nekem egy lány kell! De melyikük?

*Eunji szemszög*
Egy kis lakást vettem magamnak, ahol majd lakhatok egy kis ideig. Már vagy úgy 3 hete itt vagyok, de teljesen jobban érzem magam már, mivel sokszor szoktam a lakás környékén sétálni egyet. Útközben egyszer csak a lábam elé sodort a szél egy levelet, amit visszadtam a tulajdonosának, aki velem szembe lévő járdán állt kétségbesetten. Ekkor azonban visszaemlékeztem a gyerekkoromra...és ahogy pörgött le előttem a múlt, egyszer csak hirtelen megállt Jake-nél. Szédülni kezdtem amint visszatértek a múlt töredékei, ezért leültem egy padra, ami egy kis zöld parkba volt lerakva. Próbáltam erős maradni, mert tudtam hogy végre beteljesült az álmom, hogy elhadjam azokat...akiket a legjobban szerettem. Már itt vagyok 3 hete, jó lesz ez így nem? Vagy most mit tegyek? Gondolataimat egy kisgyerek zavarta meg, aki éppen az anyukájával beszélgetett séta közben.
•Na, milyen volt ma az oviba Yuna?-kérdezte az anyuka a kislányt, aki nagy mosolyokkal díjazta anyukája kérdését.
•Hűha Anya! Remek nap volt! Valami zenét hallgattunk ma és nézd milyen táncot tanultunk!-örvendezett a kislány, majd kezdett el táncolni, miközben magabiztosan dúdolta a dalt. Olyan ismerős volt, mert biztos voltam abba hogy már hallottam ezt valahol.
•Nem tudom kicsim, én ezt nem ismerem! Viszont megígérem hogy otthon megmutathatod nekem, oké?-hajolt le az anyuka a lányához, és megfogta apró arcocskáját. Azonban a kislány nem értett egyet édesanyjával.
•Nem akarom! Én most akarom megmutatni!-szomorkodott a lány, majd rákeresve a zenére, elkezdte ismét a táncol. Élveztem a zenét boldogan, de aztán felismertem az előadót.
•Állj!-kiabáltam a padon ülve, befogott fülekkel.
•Miért? Nem tetszik-nézett rám a lány kérdő tekintettel, de nem tudtam neki választ adni jelenpillanat. Nem tudtam elhinni, hogy akárcsak egy dal képes megint rájuk emlékeztetni…Jungwon-ra, Heeseung-ra, Jay-re, Sunghoon-ra, Sunoo-ra, Niki-re…és…és Jake-re!
•De, tetszik! Ismerem őket én is!-feleltem magabiztosan, majd felálltam a padról és odasétáltam hozzájuk.
•Te kit szeretsz?-érdeklődött a kislány és hirtelen felém mutatott egy képet, amin…Jake szerepelt.
Nekem ő a kedvencem, Jake!-nevetett fel a kisgyerek és kíváncsian várt az én válaszomra.
•Nekem…-lenéztem a földre és próbáltam visszatartani a könnyeim, hogy nehogy legördüljön akár egy csepp is az arcomon. Én még mindig szeretem Jake-t! Nem kellett volna elhagynom őt, és Sunghoon-t se mert tudom, hogy szüksége van rám, és nekem is szükségem van rájuk!
•Nekem is Ő! Sh...Shim Jake!-válaszoltam nehezen, majd távozni készültem, mivel már ebben a szituációban is majdnem könnyekbe törtem ki. Azonban a lány egyszer csak megölelt, még mielőtt elmentem volna.
•Yuna!-szólt rá a lányára.
•Hát akkor szia, Jake kedvences lány!-köszönte el a kislány aranyosan amire kínosan elnevettem magam. Eunji vissza kell menned Szöul-ba! Mire vársz irány vissza…
•Eunji!-hívott valaki a nevemen, majd amint a hang irányába fordultam, meglepődötten jöttem rá hogy a kávés fiú az Sunghoon! Nagyokat pislogtam, hogy biztos meggyőződjek a fiú létéről, aki nem messze állt tőlem kávéval a kezében, mint mindig. Elmosolyodtam.
•Sunghoon! Te meg…
•Eunji!-nézett tágra nyílt szemekkel, majd felém futott egy régi ölelésre, akárcsak régen.
•Wa.Megharapjalak?-viccelődtem Sunghoon-nal, jelezve hogy túl erősen ölel ezért a levegőbe kezdtem kapálózni. De ő udvariasan megragadta kezem és elvitt magával
~
Egy étterembe mentünk, ahol egy jót beszélgettünk Sunghoon-nal. Leginkább csak felőlem kérdezett, de amikor én akartam érdeklődni felőle, szavamba vágott.
•Hiányzol!-vallotta be a fiú, majd rámosolyogtam érezve az őszinteséget a szavain. Megint elérzékenyültem emiatt, mivel nem számítottam arra hogy ő és én fogunk először találkozni egymással, ennyi hét után.
•Nekem is Drágám!-válaszoltam neki túlzóan, amit már később kínosnak kezdtem érezni.
•Komolyan Eunji? Drágám? Hát rendben, akkor így játszunk?-kérdezett szemet forgatva majd rámnézett félreértően.
•Sunghoon!-szóltam rá és beleütöttem izmos vállába, amit valószínű a fiú meg se érzett. Mindhiába, mert bármit is érezhetett akkor Sunghoon, biztos vagyok benne hogy vegyes érzéseket tarthatott magában. A fiú kitárta karjait én pedig szintén átkaroltam őt, mint ahogy ő is ezt tette.
•Csak vicceltem!-nevette el magát gyengéden és szavai végén szorosabban kezdett ölelni.
Akkor, itt maradsz Gangneung-ba? Tudod mindenkinek hiányzol!-kérdezte Sunghoon hirtelen témát váltva, de mégsem tűnt túl kíváncsínak.
•Hát őszintén én itt maradnék, de nyomaszt a szívem mélyén a bűntudat!-vallottam be neki a valódi érzéseim.Ezért szerintem hamarosan visszatérek Szöul-ba, hogy egy kicsit visszatérjek a régi önmagamhoz! Tudod…ez most nem én vagyok!-folytattam neki a gondolataim kielemzését.
•Ennek a nagyon örülök! És, mikor mondod el Jake-nek és Hana-nak?-faggatott Sunghoon tovább, ám nem akartam hallani most ismét a nevüket élőben. Eddig is már nehezen tudtam elviselni az emlékeiket róluk, de így élőben még nehezebb ezt feldolgozni. Azokba a gyönyörű barna szemeibe elvesznék ha újra látnám őt, vagy akárcsak az ajkaitól amik olyan puhák mint a harmatos mohák az erdőbe, mert ha újra láthatnám őt…nem gondolnám meg magam egyszer sem a végső döntésemmel! Viszont amikor elhagytam Jake-t, és írtam neki az utolsó levelem megeredtek a könnyeim, és ez sokat befojásol. De mégsem tudok mit tenni ellene, mert… sírni tudok már csak attól, hogy rá gondolok!
Jake…hiányzol!

Eunji…hiányzol!

*Jake szemszög*
Mióta Eunji elment, teljesen magamra maradtam. Nincs kivel megosztanom a gondolataim, nincs kivel nevetnem, de még sírnom sincs kivel. Mindenki magamra hagyott! Egész nap a szobámba, vagy néha a cégbe töltöm az időmet, de akkor meg szoktam magamtól kérdezni…
Miért? Miért kell ezt csinálnom, hiszen semmi értelme? Heeseung viszont sokat támogatott, ami azért segített. Egyben voltam szomorú és csalódott Hana miatt, de ugyanakkor a szerelem rózsaszín ködjébe repkedtem ami a már elment Eunji körül volt. Azt mondta Hana-t felejtsem el, és ne is foglalkozzak vele, majd végig bíztatott az Eunji iránt érzelmeimmel kapcsolatban. Sokat gondolkodtam és nem titkolhatom tovább…
szeretem őt!

Én Shim Jaeyun, szeretem Lee Eunji-t!...