𝐋𝐨𝐬𝐭𝐛𝐮𝐫𝐲. Avagy az elveszettek királysága. Egy erdő közepén rejlik. A Silvius család már évszázadok óta uralkodik, és védi e királyságot. Olyan növények nőnek ott, amik életeteket menthetnek. Ám ha ezt valaki engedély nélkül leszedi, száműzi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A lelkünk napfogyatkozása [Új év, új kezdet] 𓆩01𓆪
– Mindened megvan? — lépett Carlos a bőröndömhöz, majd kinyitotta.
– Haló! Ne nyúlkálj! — szóltam neki teli szájjal.
– Csak ellenőrzöm, hogy mindened megvan-e.
– Biztosíthatlak róla, hogy mindenem megvan — mondtam, majd az egyik manó elvitte az üres tányéromat.
– Faye, amit megbeszéltünk! — nézett rám szigorúan. Ja igen, ő is Fayenek hív.
– Itt van! — vettem elő egy pengét, az egyik nadrágzsebemből.
– Így mész? — mért végig. Egy selyem ing volt rajtam amit betűrtem a rövid, fekete szövetnadrágomba. Alá egy fekete harisnyát vettem, meg persze a fekete bakancsom sem maradhatott ki.
– Nem értem mi a baj, egyébként úgyis átveszem a vonaton.
– Semmi baj, csak hát — gondolkodott el — Jól nézel ki, tényleg. De a korodbeli fiúkat ismerve..
– Egy penge van a zsebembe — néztem rá a lehető legkomolyabban.
– És szuper lenne, ha nem kellene használnod.
– Egyáltalán nem értelek, mindenem takarásban van.
– Hát jó. Azért vigyázz! — bólintott lemondóan.
– Indulok, rendben?
– Vigyázz magadra! Mindig legyen nálad a pálcád, és..
– És valami éles is — fejeztem be a mondatot helyette.
– Ne keveredj bajba! — tette fel a mutatóujját szigorúan.
– Úgy ismersz? — kérdeztem nevetve.
– Úgy.
– Mostmár tényleg megyek.
– Jó! Vigyázz magadra! És a miheztartás végett, a titok..
– Tudom, szia! — köszöntem el, végül mert ha így folytatja itthon maradok. Bár lehet ez a célja.
𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧
Áthaladva a kilenc és háromnegyedik vágányon, sietősen trappoltam a vonat felé. A bakancsom hangos puffanással ért földet minden egyes lépésem után. Felszálltam a vonatra, majd kutakodni kezdtem a társaságom után. Ahogy elhaladtam az egyik kabin mellett, meghallottam Viola hangját. Megtorpantam, majd kinyitottam a kabin ajtaját, és bedugtam rajta a fejemet.
– Faye! — ugrott Viola a nyakamba. Nem értem miért szeretik ezt a nevet használni. — Úgy vártam már hogy lássalak!
– Mondta egyszer, soha senki — szólt be Malfoy.
– Nem bírtad ki beszólás nélkül, igaz? — néztem rá lesajnálóan.
– Csá Colette! — intett Blaise.
– Szia! — köszönt Theo is.
– Hali — biccentett Enzo.
– Szia, Faye — ölelt át Pansy.
– Na most, hogy teljes a csapat — csapta össze a tenyerét Viol, de valakinek muszáj volt félbeszakítania.
– Milyen csapat? — röhögött fel Malfoy — Főleg olyan, aminek ez a sárvérű ribanc is a tagja? — nézett rám úgy, mint a véres rongyra. Csakhogy engem nem hat meg. Rohadtul hidegen hagy, egy kis enyhe beszólás nem tör meg, sőt.
– Ugyan már Faye, olyan makacsok vagytok. — forgatta a szemét Viol.
– Richmond ami nem megy, kár erőltetni. Meg ne próbáld a közelembe hozni ezt a.. — kezdett bele Malfoy.
– Mi, Malfoy? Mi? — néztem rá nyugodtan. — Tudjátok mit? Én megyek. — álltam fel a bőröndömmel együtt. A wc felé vettem az irányt. Magamra zártam az ajtót, és elkezdtem öltözni. Átvettem a szoknyámat, és felvettem a taláromat. Amikor kiléptem, Malfoyba botlottam bele.
– Kedvenc tevékenységem — forgatta meg a szemét. Kerestem egy üres kabint, majd leültem. Kinéztem az ablakon, és bámultam a változó tájat. Így ütöttem el az időt, amíg meg nem érkeztünk.