Prológus

520 16 2
                                    

Kedves naplóm!

Nos, eljött ez a nap is, a mai alkalommal írok utoljára!
Nem azért, mert meguntam, dehogyis!
Csak a mai napom lesz eddigi nyomorúságos életem utolsó napja. Holnaptól új helyen új életet kezdek!
Besokalltam, kész ennyi!
Egyszerűen nem tudom tovább tettetni azt, hogy menyire oda és vissza vagyok Sebastianért.
Egyetlen igaz barátom, Christopher, aki egyszer már sikeresen lebuktatta ezzel a kis kémprogrammal az exét, segített nekem és feltette Seb telefonjára is ezt a programot. A lényege az, hogy amikor ő üzenetet kap, vagy csak valaki megböki Facebookon, tweetelnek neki vagy bármi egyéb, én kapok róla értesítést, sőt! El is olvashatom, mit üzentek neki, vagy ő mit üzent másnak.
És ma reggel, ezt az SMS-t kapta:

Drága!
Remélem este tudunk találkozni megint.
Nagyon hiányzol már!
Puszi, G

Én bolond, már azt hittem, vége kettejüknél!
Hetek óta nem volt semmi! És velem is olyan kedves volt. Rá kellett volna jönnöm.
Bár, jobb később mint soha!
Írtam neki egy levelet!
Leírtam benne MINDENT!
Hogy tudom, már egy éve csal meg azzal a bizonyos G vel, tudom, hogy ki is az a nő és tudom, hogy ez számára nem egy futó kaland csak. És hogy MIATTA hagyok magam mögött mindent!
Napok óta érzem, hogy valami történni fog és ma reggel ez be is bizonyosodott!
Sajnálom, hogyha ez futásnak bizonyul, de egyszerűen meguntam!
Sebastian nem az első férfi az életemben, aki úgy átcseszi a fejem, hogy csak kong!
Már kaptam nyilvános megszégyenítést az "álompasitól", kaptam verést és utána a " bocsáss meg" szöveget, és kaptam sokkal durvább dolgot is, amiért "hittem", hogy megtaláltam az igazit. De ez, ahogy Sebastian viselkedik és nem ég le a pofájáról a bőr, hogy egy éve már két vasat tart a tűzbe, ez már több a soknál!
Elegem van ebből a kibaszott életből!
Semmi jó nem történt velem!

Már össze pakoltam a cuccom, megvettem a jegyet is, készen állok az útra.
Szó mi szó, ennyi voltam.
Bevallom, félek, de tudom, így lesz a legjobb.


A dátum:
2014. július 10. ( Boldog huszonharmadik szülinapot Lilly)
Szia!
U.I.: igen, én voltam az egyedüli, aki felköszöntött ma! Tudom, tiszta király! :)

A toll a kezemben még remegett, ahogy letettem a bőrkötéses naplóm tetejére, de a szívember az elhatározás erősebb volt. Vagyis eddig azt hittem...aztán megcsörrent a telefonom.

Apu volt az...

Megveszve Egymásért (+18)Where stories live. Discover now