HULLÓCSILLAG - Nagy Márk szemszögéből

16.

Igazából a legfontosabb információkból csak egyet hagyott ki Körte - hogy mikor indulunk. Abból, amit mondott viszont arra tudtam következtetni, hogy valószínűleg minél hamarabb. Ha holnap kezdődik a forgatás, akkor nekünk ma este körül már Londonban kéne lennünk, nem igaz? Abban a tudatban, hogy amint Körte értem jön - Bekával - elindulunk a reptérre elkezdtem sietősen összekapkodni a cuccaimat. Khm, ez igazából azt jelentette, hogy a szekrényem tartalmának a nagy részét belegyömöszöltem a bőröndömbe, mivel nem igazán volt időm átválogatni és szettekké alakítani őket. Mindenesetre hatékonynak bizonyult a pakolási módszerem, mert fél órán belül már készen álltam a nappaliban és épp anyának vázoltam fel a szituációt.

– És arra nem gondoltál, hogy esetleg engedélyt kérsz tőlünk? – vonta fel a szemöldökét. – Tudom, hogy már felnőtt vagy, legalábbis azt mondják – sóhajtott. – Ettől függetlenül még ugyanúgy tudni szeretném, mikor hol vagy. Legalább addig, amíg velünk élsz – túrt a hajába tehetetlenül, mivel akármennyi kifogása is volt ellene, tudta, hogy az nem opció, hogy nem megyek. Az elmúlt majdnem két hónap után nem.

Ha valaki, ő mindent látott abból, ami a műsor után maradt belőlem. Bár sokak szerint ugyebár már nem volt látnivaló. Csakhogy nem csak akkor ember valaki, amikor éppen élete csúcsán van. Akkor is az, amikor minden romokban hever körülötte. A romok, amelyek talán csak repedező falak lennének, ha nem menekülne el mindenki a repedések láttán, hanem segítenének egyben tartani az egészet. Segítség nélkül viszont előbb vagy utóbb úgyis összeomlik minden, amit addig sikerült felépíteni. Az újjáépítésben pedig nyilván senki sem vesz szívesen részt, csak amikor már lassan minden a helyére került. Olyankor megjelennek mindannyian, hogy elmondhassák magukról, hogy ők ennek a részesei voltak. Hogy mindez nekik köszönhető, miközben rohadtul nem. Mivel Körte hívása és London mellett volt még valami, ami változást hozott. A Bekával közös címlapunk és a Hullócsillag híre a nap közepére már mindenkihez eljutott, az élősködők pedig tömegesen támadták meg a profiljaimat és a telefonomat. A családi ismerősök által ismert itthoni számunk folyamatosan csörgött és a telefonomon is folyamatosan értesítéseket kaptam. Egy perc nyugtom nem volt, amíg ki nem töröltem az összes közösségi oldal alkalmazását és nem némítottam le mindent illetve mindenkit. Őrület. Pár napja még lazán belém rúgtak volna, most meg hirtelen újra én vagyok a kedvencük. Semmi kedvem nem volt látni a megjelenő érdeklődő üzeneteket, szóval a Facebook profilomat például töröltem és létrehoztam egy újat. Nagy Márk (új profil, nem jelöllek vissza és nem is sajnálom) névvel. Szerintem tök kreatív. Néhány másodperc alatt ismerősnek jelöltem mindenkit, aki számított és már kész is voltam.

~

Körte dudálását hallva felpattantam a kanapéról, majd az ajtó felé léptem és a mellé készített bőröndömmel együtt megindultam a kocsi felé.

– Te mit művelsz? – rázta a fejét a menedzserem értetlenül, miután lehúzta az ablakot.

– Nyisd ki a csomagtartót, hogy be tudjam rakni a bőröndöt – kértem, nem igazán látva a problémát a helyzetben.

– Miért van nálad bőrönd? – hajolt előre Körte mellett Beka, és meglepetten szemlélgette a csomagomat.

– Nem azt mondtad, hogy megyünk Londonba? – néztem Körtére teljesen összezavarodva. Már az is felmerült bennem, hogy csak viccelt és most teljesen beégtem.

– Holnap, Márk, holnap megyünk! – túrt a hajába a menedzser unottan.

– Ó – értelmeztem egy biccentéssel. Ezt mondjuk pont nem közölte velem. – Akkor ezt visszaviszem holnapig – vontam vállat, majd visszagurítottam a bőröndöt a házba.