Viktor & Kornél - Bosszú /befejezett/

Ötödik fejezet

Kornél felrepedt szájjal ült a padon, a lehető legtávolabb Viktortól. A fejét elfordította, nem volt kíváncsi a másikra, aki ismét túlzásba vitte a nyomulást. A fiú napokig igyekezett ignorálni, amit mond, de egy idő után képtelen volt. Késztetést érzett arra, hogy megüsse. Egyszerűen nekiugrott ott a folyosó közepén. A másikat ez felkészületlenül érte, mert megtántorodott, és a földre zuhantak. Azonban Viktor is hamar magához tért, és maga alá görgette, kezét próbálta a feje fölé szorítani, ami nem ment neki elsőre, mert sikerült megütnie, így a szájából szivárogni kezdett a vér. Azonban nem maradt adósa, azonnal vissza is adta, mindeközben taglalva, hogy ilyen vehemens más helyzetben is? Vigyora megfagyott, mikor Kornél visszafordította, és a combjára satuzott. A barna szempár azonnal felcsillant, ami tovább dühítette Kornélt, az meg pláne, hogy a másiknak drukkolt mindenki.

A verekedés nem tartott sokáig, mert megérkezett az osztályfőnökük, aki szétszedte őket. Elkísérte őket mosdóba, de még ott is lökdösték egymást. Most pedig ott ült a tanári előtt, anyjára várva, akit tanítás végére behívattak. Fél szemmel Viktorra sandított, aki a szembe padon ült, és őt bámulta.

Viktor halálra unva magát ült a tanári előtt. Szemöldöke felrepedt, bal szeme alatt monokli rondította el tökéletes arcát. Meredten bámulta Kornélt, akivel reggel a folyosón estek egymásnak. A másik kezdte, váratlanul ugrott rá, amitől elvesztette az egyensúlyát. Meglepte, hogy ilyen heves. Tetszett neki és már a gondolatra is kőkemény lett, hogy más helyzetben is lehetne ennyire vehemens. Felizgult. Kornél a bunyó nélkül is izgatta a fantáziáját. Még akkor is, mikor a tanári előtt ülve várta a nevelő apját. Barna szemeiben égett a harag lángja, az értetlenség tüze. Nem értette, hogy miért nem az anyja jön érte. Lehet, hogy állapotos, de nem nyomorék, hogy ne tudjon eljönni. A nőt akarta. Levette tekintetét Kornélról, mikor mozgást hallott a folyosóról. A magas férfi haragosan nézett rá, de nem érdekelte. Akkor is próbált nemtörődöm lenni, mikor Kornél anyja is megérkezett és bevonultak egy üres teremben, ahol közölték a felnőttekkel, hogy mit követtek el a gyermekeik.

Kornél érezte, ahogy újra és újra ránéz a másik, ami kezdte felidegesíteni ismét:

– Mondd már meg, hogy miért bámulsz? – förmedt rá a másikra.

– Egy: Ne kiabálj, mert kitépem a nyelved! Kettő: Ma már elegem van belőled, de sajnos jelenleg a gyík fejed a legnézhetőbb. Fogadd el! – morogta Viktor, aki kissé összerezzent, mikor a mellette álló férfi megérintette a vállát.

Kornél beharapta száját, mikor meglátta édesanyja dühös tekintetét. Nem kellett a nőnek megszólalnia, hogy fia tudja, nem fogja a fejét megsimogatni a történtekért.

– Tényleg sajnálom, Ernő – fordult a férfihoz, aki már kedvesebben nézett a nőre, mint nevelt fiára.

– Semmi gond, Viktor sem megy a szomszédba a bajért – nevette, bár arca rángatózott. – Ennyi év után nem hittem volna, hogy a fiaink verekedése hoz össze minket újra. – Kornél megdermedt, de ahogy Viktorra sandított, a fiút is meglepték a hallottak. – De mi most megyünk. Majd beszélhetnénk.

– Rendben – bólintott a nő. Kornél nem szólt, csak követte anyját, aki ráparancsolt, hogy a biciklivel egyenesen haza induljon, otthon beszélnek erről.

Kornél kelletlenül lakatolta ki a biciklijét, majd felült rá, de direkt a hosszabb utat választotta, hogy kiszellőztesse a fejét. Még mindig kényszert érzett rá, hogy megverje azt az idiótát.

Ahogy hazaért, csak kézmosásra kapott engedélyt, utána a konyhába kellett mennie, és leülni az asztalhoz.

– Beléd mi ütött? – kérdezte a nő komoly arccal.