Viktor & Kornél - Bosszú /befejezett/

Hatodik fejezet

– Vi, kérlek – kezdett bele Lőrinc. Hangja aggodalommal volt teli, tekintete riadalmat sugallt. – Nem teheted ezt! Megnyílsz előtte? Tényleg? Olyat mondtál el neki, amit senki nem tud! Megégeted magad, pedig a tűzhöz sem mentél közel! – A fiú nagyon ideges volt. Nem akarta, hogy barátját bántsák.

– Mit akarsz ezzel mondani? – fortyant fel Viktor. Nem értette, hogy Lőrinc mióta nem támogatja őt. – Kornél sem lesz több mint az összes többi kefélésem!

– Erről majd beszélgetünk, ha megvolt és te nem zúgtál bele. Ha meg mégis, kaparjon fel a földről anyád, vagy Ernő. Engem hagyj ki belőle! – pattant fel Lőrinc. Azt hitte, megérti a másik, de rá kellett jönnie, hogy önmagával sincs tisztában. Azt sem tudta, hogy miért hívta el biciklizni. Egyszerűen csak kibukott belőle a kiselőadás után, amire ötöst kaptak. Ami megdöbbentette az viszont az volt, hogy Kornél azonnal rábólintott.

Viktor csak nézte, ahogy barátja elsétál. Nem értette a fiút. Miért nem támogatja? Miért nem áll mellette úgy, mint eddig? Megbántotta? Talán olyat mondott, amit nem kellett volna? Vagy az baszta fel az agyát, hogy a közös projekt alatt, amit Kornéllal kellett megcsinálnia, egyszer sem kereste fel? Nem értette barátját, magát sem, Kornélt meg pláne.

***

Kornél igyekezett felöltözködni, mert már késésben volt a megbeszélt biciklizésről. A kiselőadásuk jól sikerült. Egy kicsit jobban megismerte Viktort, ami kétségeket vetett fel benne. Van-e joga ezt tenni vele? Ám ilyenkor eszébe jutott Gábor, ami kissé enyhítette a mellkasára nehezedő súlyt. Minden a tervei szerint haladt. Viktor megnyílt neki. Betekintést engedett a mélyebb berkekbe. Így egyértelmű volt számára, hogy elfogadja a kirándulásra való meghívást. Azonban valamit nem kalkulált bele a történetbe, a barátnőjét, akit még mindig a feje tetejétől, a lábujja hegyéig szeretett. A hisztijét viszont ki nem állhatta, igyekezett mindig békésen kezelni a kirohanásait.

– Ne izélj már, édesem – kérte Kornél, miközben fél lábon ugrálva akart belebújni a biciklis nadrágjába. – Ez is a terv része.

– És te ezt még el is hiszed? – köpte dühösen a lány. ‐ Egész héten a suliban vagy. Múlt hét szombaton büntetésed volt. Vasárnap fene tudja hol voltál, ma meg bicajozni mész azzal a kreténnel.

– Én viszem vásárra a seggemet, legalább hadd döntsem el, hogyan.

– Aztán nehogy a farkát találd a seggedben a semmi közepén – kiabálta, majd lecsapta a telefont a lány.

Kornél megdermedt a mondatra. A lány hangjából a merő féltékenység sütött, holott nem is így indultak bele ebbe az egészbe. Ő még kétségeit fejezte ki augusztusban is, hogy jó ötlet-e, de a lány hajthatatlan volt. Most pedig ő táncolna vissza.

Leült az ágyára, lehunyta a szemét, hogy figyelni tudjon arra, mi zajlik benne. Szerette Vikit, és gyűlölte, hogy a Viktor okozta galiba miatt sírt napokon át. Viszont ott volt Viktor, aki nem is mindig olyan, mint egy bunkósbot. Tagadhatatlanul nagyot vétett, de minden éremnek két oldala van, és ő kezdte a másikat is megismerni. Zavartságot érzett. Nem volt már biztos benne, hogy helyesen cselekszik. De vissza lehet fordulni mindig, nem? – tette fel magában a kérdést. Beharapta a szája szélét. Tudta jól, hogy Viktor soha nem tudja meg, ha visszavonulót fúj, de vajon velük mi történik ezután?

Eddig jutott a gondolataiban, mert megrezzent a telefonja. Viktor írt neki, hogy az utcán várja, nem kíván bemenni hozzájuk. Gyorsan felkapkodta a ruháit, majd anyjának beköszönve a konyhába kiszáguldott a bringájáért. Viktor, feszes biciklis mezben várt rá. Nem tagadhatta le, hogy a látvány igenis kellemes a szemnek.