Viktor & Kornél - Bosszú /befejezett/

Hetedik fejezet

Kornél a biciklizést követő hétfőn borzasztóan meglepődött, mikor Viktort a házuk előtt találta. A fiú a kapubehajtó hídon ülve, lógatta a lábát az árokba. Mikor ránézett, mosolyogva kívánt jó reggelt, ami felért egy gyomorszájon rúgással a másiknak. Viktornak tényleg lelkiismeret-furdalása volt, ezért elment Kornélhoz, hogy iskolába kísérje a bicegő fiút, hiába tiltakozott ellene osztálytársa. Édesanyját is sikerült leráznia, mert már nem fájt annyira a lába, de Viktor hajthatatlan volt. Így kénytelen-kelletlen elindult vele az iskolába, ahol nem kis felbolydulást okoztak az osztályukban. Mindenki elkönyvelte, hogy Viktor ismét megkapta, amit akart. Kornél azonban pár szüneten belül egyértelművé tette, hogy ez nem teljesen így van, még ha ezért az iskola egy-egy eldugott sarkában ki is kellett osztania pár nyaklevest. A viszonya Viktorral javult, bár nem kapott kevesebb beszólást, vagy heccelést tőle, de furcsa is lett volna számára, ha azt az oldalát látja, amit csak kettesben osztott meg vele a másik. Érezte, hogy lüktet a torka, egyre kevésbé tartotta helyesnek, ami történik körülöttük.

Viktort a gyötrő lelkiismeret-furdalása az őrületbe kergette. Nem értette, hogy miért van ez az egész, vagy miért akar minden áron várni a fiúra. Elesett, megsebesült, ő pedig még rá is tett egy lapáttal, mikor ráöntötte hidrogénperoxidot. Ő nem akarta bántani a másikat. Ostoba volt és vezekelni szeretett volna érte. Reggelente megjelent Kornél házánál. Egyáltalán nem zavarta, hogy órákkal korábban kellett felkelnie, vagy az, hogy kevesebb ideje maradt a játékra. Úgy érezte, hogy ha nem is húzza meg, de a barátja még lehet. Egyre kevesebb vágyat érzett arra a törekvésre, hogy maga alatt tudja a fiút. Még ott volt, belülről égette a vágy, de többet látott a fiúban. Megkedvelte és bár a beszólogatások nem maradtak el, de ezeket az iskola falain belül intézte. Ha nem voltak körülöttük, nem tett ajánlatot és nem ontotta magából az ékesnek alig nevezhető mondatokat. Két arcát mutatta a fiúnak. Ami az elején bizarr volt a számára is, de csak így tudta megvédeni önmagát. Az iskolában szárnyra kelt hírek bosszantották. Nem feküdtek le Kornéllal, de ezt nem akarták meghallani, pedig ő is és a másik is elmondták már nem egyszer.

A napok lassan peregtek tova. Míg Kornél lába helyre nem jött, Viktor minden egyes reggelen megjelent nála. Újra és újra remegést okozva a másik belsejében. Kornél egyensúlyozott Viktor és Viki között. Igyekezett a két életét külön tartani, és a lányt nem idegesíteni. Akkor kapta el a páni félelem igazán, mikor kiosztották az őszi osztálykirándulás beosztását. Viktor és Lőrinc szobájába tették. Megfordult a fejében, hogy el sem megy, de anyja azt mondta, már kifizette. Emellé kapott még pár zaklatót is, akik minden alkalmat megragadtak arra, hogy szóvá tegyék a kapcsolatát Viktorral. Nem értették meg azt, hogy nincs köztük semmi. Kezdte magát úgy érezni, mint a régi iskolájában, bár itt sokkal kevesebben próbálták bántalmazni. Általában fél kézzel kezelte a helyzeteket, nem is félt igazán, mert ritkán fajult tettlegességgé egy-egy viharos szituáció.

– Viktort kicsinálom! – visszhangzott a mosdóban, amikor Kornél épp barátnőjével cseverészett az egyik fülkében. Felvonta a szemöldökét. – Elviselhetetlen szarházi!
– Úgy megverném – köpte egy másik hang.
– Eddig ez hányszor jött be? – kérdezett vissza a másik gúnyosan. – Folyton megússza, mindamellett, hogy az a farok baromi jól verekszik. Egy ember tudta az igazgató elé cipelni, azt meg dugja. – Kornélnak ennyi elég volt. Felpattant, zsebre dugta a telefonját és kicsapta a fülke ajtaját.
– Mondjátok csak, hány agysejt kell ahhoz, hogy felfogjátok, nem kefélünk? – kérdezte dühösen.
– Persze, én meg Hamupipőke vagyok – gúnyolódott a tagbaszakadt, C osztályos fiú. Tenyerei hatalmasak voltak, szénfekete szeme undorodva nézett végig Kornélon.
– Anyu jól varr, kérsz ruhát? – kérdezett vissza nyersen Kornél.
– Figyu már – lökte meg a vörös, rókaképű, sunyi barátja. – Miért kellene Viktort megverni? Az ágymelegítője pont megfelelő. – Kornélban a vészharangok azonnal megszólaltak. Nem volt gyáva fiú, de a túlerővel ő sem bírt. Egy-egy felállásban általában nyert, de ahol két hasonló erejű ember került a képbe, a végkimenetel kétségessé vált. Menekülni nem tudott, mert elállták a mosdó ajtaját. Már bánta, hogy kicsörtetett a fülkéből.