Love Game || Oscar Piastri

𝒄 𝒉 𝒂 𝒑 𝒕 𝒆 𝒓 𝒔 𝒊 𝒙

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑰 𝒘𝒂𝒏𝒏𝒂 𝒃𝒆 𝒅𝒆𝒇𝒊𝒏𝒆𝒅 𝒃𝒚 𝒕𝒉𝒆 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒈𝒔 𝒕𝒉𝒂𝒕 𝑰 𝒍𝒐𝒗𝒆
𝑵𝒐𝒕 𝒕𝒉𝒆 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒈𝒔 𝑰 𝒉𝒂𝒕𝒆
𝑵𝒐𝒕 𝒕𝒉𝒆 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒈𝒔 𝒕𝒉𝒂𝒕 𝑰'𝒎 𝒂𝒇𝒓𝒂𝒊𝒅 𝒐𝒇
𝑵𝒐𝒕 𝒕𝒉𝒆 𝒕𝒉𝒊𝒏𝒈𝒔 𝒕𝒉𝒂𝒕 𝒉𝒂𝒖𝒏𝒕 𝒎𝒆 𝒊𝒏 𝒕𝒉𝒆 𝒎𝒊𝒅𝒅𝒍𝒆 𝒐𝒇 𝒕𝒉𝒆 𝒏𝒊𝒈𝒉𝒕
- daylight

‧˚₊•┈┈┈┈୨୧┈┈┈┈•‧₊˚⊹

𝑨𝑩𝑰𝑮𝑨𝑰𝑳 𝑱𝑨𝑵𝑨𝑬 𝑵𝑬𝑳𝑺𝑶𝑵
2023.03.13. , London

Sosem gondoltam volna, hogy akár egy hétvége is képes megváltoztatni a hozzáállásomat egyes dolgokhoz, mint például az új emberek megismerése, hiszen alig két-három nap alatt képes volt belopnia magát a szívembe, és azóta sem tudom levakarni azt az óriási mosolyt az arcomról, amit Ő okozott. Igaz, még csak alig egy hét telt el azóta, mióta hazajöttem, de legszívesebben minden napomat a fiúkkal tölteném el - pontosabban Oscarral és Landoval, akik a maguk fura módján elfogadhatóvá tették az egész hétvégét, mégha az egész nem is volt ínyemre. Feladatom volt, amit úgy nem tudnék teljesíteni, hogy nem vagyok jóba a McLarenesekkel, és ami a legfontosabb volt, hogy az ausztrál versenyzővel hitelesen játszuk el a szerelmespárt, mégha ez nehezünkre is esik.

- Oda tudnád adni a kenyeret a pirítóból, kincsem? - csendült fel apám hangja mellőlem, mire visszarázódtam a valóságba, ahol az ebédlőasztalnál ültünk a szüleimmel, és éppen a közös reggelinket eszegettük, mielőtt még elmentek volna dolgozni. Ez családi hagyománynak számítódik nálunk, ugyanis ez az egyetlen olyan időpont a naptárukban, ahol nincsenek beidőzítve megbeszélések, vagy más munkával kapcsolatos dolog.

- Persze, hozzak még valamit? - tápászkodtam fel az asztaltól, majd a bárpultról elvettem egy kistányért, amire rárakhattam a frissen pirult kenyérszeleteket, és mosolyogva leraktam az ebédlőasztalunk közepére, hogy mindannyian elérjük.

- Nem kell, köszönöm - egy újabb darabot tett a tányérjára, majd vékonyan rákente az anyám titkos tojáskrémjét, ami az egyik legfinomabb dolog, amit valaha megízlelhettem. Egy konyhatündér, de sajnos kevés ideje van arra, hogy a varázslatosan szép konyhánkban sürögjön-forogjon, így sokszor az úgynevezett mindenesünk készíti el az ételeinket, bár anya ezt nem nézi jó szemmel. Szeretne nem elszállni az egész "van pénzem, így nem kell semmit sem csinálnom" dologtól, amit csak tud, ő maga csinál meg a házban, amiért nem is lehetnék hálásabb.

- Mi vida, beszéltél már a fiúcskával, mikor is indultok a héten a következő futamra? - pillantott felém anya pár másodperc töredékére, miközben a teáját töltötte a pohárba.

- Még nem beszéltem vele erről - az igazság az, hogy semmiről sem. Igaz, jól éreztük magunkat azon a hétvégén, viszont nem annyira, hogy mostantól puszipajtások legyünk. Jobban mondván egy hétvége nem válthat meg mindent, de abban már biztos vagyok, hogy valami erősen vonzz a fiúban, ami miatt nem tudok nem rá gondolni, ez pedig a legidegesítőbb érzés, amit valaha is éreztem.

Lando párszor keresett ebben az egy hétben, érdeklődött a hogylétem iránt, és persze a hülyeségeit is csak mondta-mondta, ami olyan szinte boldoggá tett, hogy nem éreztem magam olyan szinten magányosnak magam, mint eddig. A fárasztó vicceivel keltett, a kínos sztorijait pedig meghagyta esti mesének. Kell ennél több? Még sok is ez!